2017. november 22., szerda

Pusztaszabolcsi fecskés rajzpályázat - A bőség zavara...

Honlapunkon már több bejegyzésben beszámoltunk a Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. tejelő tehenészetében élő fecskékről, valamint a céggel közösen végzett figyelemfelkeltő-felvilágosító fecskevédelmi kampányról. Idén ősszel, mint arról ugyancsak szóltunk, rajzversenyt hirdettünk. Szerettük volna megtudni, hogy a gyerekek mit tudnak a fecskékről, életmódjukról, vándorlásukról, illetve hogy mindezt hogyan tudják rajzban kifejezni.
A Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. korábbi rajzversenyein a közösségi médiában zajlott a szavazás. Ezúttal azzal párhuzamosan szakmailag is megbíráltuk a rajzokat. Szili István nyugdíjas főiskolai tanár és amatőr festő, Fenyvesi László természetvédő (DINPI), Fenyvesiné Gábriel Ágota pedagógus, Járosi Adrienn civil természetvédő és jómagam, Kovács Gergely Károly végeztük az átrostálást tagozatonként és kategóriánként, azután összehasonlítottuk a fennmaradó legjobbakat és megkerestük azokat, akiket mindannyian díjazásra érdemesnek tartottunk.
Az hamar kiderült, hogy a befutók között már nem tudunk de nem is akarunk végső sorrendet megállapítani, azaz kiválasztottunk 14 iskolás és 3 óvodás győztest. Az óvodai rajzok egy része előre kinyomtatott fecskés kifestő kiszínezése volt, mi természetesen az önálló munkákat értékeltük. 
A zsűrizés teljesen anonim módon történt, csak utólag kérdeztük meg az adott kép sorszáma alapján a készítő nevét, iskoláját.

A fecske és az állattartás
Óvodások
Az ovisoknál nem voltak külön kategóriák, ám a három nyertes mind az állattartás témáját rajzolta meg.
Horváth Erik (6 éves) Ercsi Napfény Óvoda

Erik rajza azért figyelemre méltó, mert a füsti fecskék ilyen találó ábrázolása felnőttek részéről is szép teljesítmény lenne. Három színnel, folttechnikával tökéletesen felismerhető, mondhatni élethű füsti fecskéket rajzolt!

Sandi Lili (6 éves) Ercsi Hétszínvirág Óvoda

Lili rajza a több fajú állattartás példája, a boci mellett a gyerekeknek a ló a nagy kedvenc...

Andrási Vivien (6 és fél éves) Ercsi Hétszínvirág Óvoda

...mint az a másik művön, Vivien rajzán is látható. Különleges hangulatú, izgalmas színvilágú alkotás.

Alsó tagozatosok

Kenyér Levente (2. o.) Dr. Fejérpataky László Általános Iskola, Iváncsa

Levente rajza két okból izgalmas: többféle repülő rovart is ábrázol, de még érdekesebb az istálló plafonja: épp ilyen a tetőszerkezete a pusztaszabolcsi épületeknek, ezeken a keresztgerendákon vannak a fészkek.

Papp Hanna Nóra (2. o.) Móri Radnóti Miklós Általános Iskola

Hanna képén két faj, ló és szarvasmarha legel egy fás legelőn. Ideális világ lenne... Érdemes megfigyelni a tehenek fölötti fecskét, milyen céltudatosan közelít a többi, már táplálkozó egyed felé.

Fagyos Csenge (2. o.) Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola

Csenge képe annyiból más, mint Leventéé, hogy itt a fészek is megjelenik, öt éhes fióka várja benne a finom falatot.

Feil Jázmin (3. o.) Sárszentmiklósi Általános Iskola Nagylóki Tagiskolája

Jázmin rajzán a fészkek még tojásosak, de az istállóban van egy gazda is, szépen szimbolizálva az állattartó ember és a fecske közötti harmóniát.

Vámi Kitti (4. o.) Kislángi Tamási Áron Általános Iskola 

Lehet, hogy Kitti rajza a másik kategóriában is megállná a helyét, például a sikeres hazatérés bemutatásaként... Gyönyörű a hamisítatlan vidék: legelő tehenek, élővíz, erdő, szántó, falu. Bár mindenütt ilyen lenne a táj...

Felső tagozatosok
Erlich Zsuzsanna (5. o.) Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Tagiskolája

Zsuzsanna rajza egy régi, hagyományos, kissé málló vakolatú, famennyezetes épület belsejében levő fészket ábrázol, az állatokat nem látjuk, de tudjuk: ez itt valamilyen ól vagy istálló.

Gajdacsi Zsófia (6. o.) Felsővárosi Általános Iskola, Székesfehérvár

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Zsófia lovagolni jár és a lovardában találkozott fecskékkel. Minden részlet stimmel: a nyereg, a bokszok, a kép akár az Iszkai úti lovardában is készülhetett volna...

Kovács Mária Inez (8. o.) Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Feil Jázmin rajzához hasonlóan itt van a gazda az istállóban, a fejés módja a régi időket idézi. A részletek kidolgozása (sajtár alakja, mintaüvegek az asztalon) saját tapasztalatról árulkodik.

A fecskék vándorútja
Alsó tagozatosok

Skrabák Ervin (2. o.) Mári Radnóti Miklós Általános Iskola

Ervin rajzán a fecskék már megérkeztek a téli szállásra és a mérges oroszlánra fittyet hányva kapdossák a rovarokat. Nagyon ötletes, szokatlan életkép a szavannáról.

Pordán Kitti (2. o.) Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár

A madárvonulás érzékeltetésére többen is készítettek hasonló stilizált térképet, Kitti rajza azért lett díjazott, mert még az állattartással való kapcsolatra is utal.

Dénes Kinga (3. o.) Dr. Fejérpataky László Általános Iskola, Iváncsa

Kinga igazi kolorista megoldással érzékeltette az afrikai naplementék hangulatát, a filctoll bátor, ügyes kezelése kiemelendő.

Felső tagozatosok
Egly Sára (7. o.) Ramasetter Vince Testnevelési Általános Iskola, Sümeg

Sára más technikával ugyancsak az afrikai naplementét választotta témájául. Rendkívül érett, hihetetlenül hangulatos, igazán művészi alkotás!

Lendvai Natália (7. o.) Bocskai István Református Általános Iskola, Papkeszi

Natália az Afrikába éppen megérkező fecskéket ábrázolta, mégpedig vízfestményen. Nagyon hangulatos, szép kép készült ezzel a nem könnyű technikával.

Páli Panna (8. o.) Nemesszalóki Általános Iskola

Egy kép többet mond ezer szónál - tartja a mondás. Panna képét tényleg nem kell magyarázni, a madárvonulás tökéletes, profi ábrázolása.

Különdíjasok
A zsűri két különdíjat ítélt oda.
Bakos Kinga (6. o.) Pusztai Ferenc Általános Iskola, Káptalanfa

Kinga rajza egy nagyon komoly hibát tartalmaz: a pálmafán egy fecskefészek van. Többen estek ebbe a hibába, pedig a füsti fecske nem épít fára fészket és a tőlünk elvonuló példányok nem költenek Afrikában. Kinga rajza azonban olyan aranyos történetet mesél el, hogy nem hagyhattuk díjazás nélkül. A magyar boci annyira hiányolta a fecskéket, hogy csónakon eredt tollas barátai után. Afrikába aztán olyan fáradtan érkezett, hogy a fecskének kell őt legyezgetnie, míg a nyugágyban próbál magához térni.

Nagy Bianka Blanka (7. o.) Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskola

Bianka rajza egyik megadott témába sem illeszkedik, hiszen a fecske egy istálló ablakában éppúgy ülhet, mint egy afrikai fa ágán. A gyönyörű kivitelezés miatt döntöttünk a különdíj odaítélése mellett, hiszen rajztechnikailag kimagaslik a mezőnyből.

Kollázsképek

A sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola 3. osztálya

Fecskevédelem, a fecskékre leselkedő megannyi veszély, az őszi vonulás, az afrikai telelőhely, és mindez egyetlen képen, ötletesen, zsúfoltság és zavarosság nélkül... Le a kalappal!

A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 2. és 3. osztálya

Ötletes kép foltvarró technikával elegyítve.

A szabadegyházi Kossuth Lajos Általános Iskola 2. osztálya

A kollázs az összes sablont elkerülte, mégis azonnal érezzük, hogy ősz van. Fantáziarajz, így nem érdekes, hogy a lombok színeződésekor a fecskék már nem gyülekeznek a drótokon. Kifejezetten művészi, érett kép.

Jellegzetes hibák
A szakmai zsűrizést csak részben végeztük azért, hogy a legszebb rajzokat kiválasszuk. Azokat kerestük, amik egyszerre szépek ÉS szakmailag hibátlanok. Eközben több olyan, a gyerekek körében elterjedt tévhitre, hibára bukkantunk, amiket a pedagógusok segítségét kérve szeretnénk "kigyomlálni". Már volt szó róla: sokan fára rajzolták a fecskefészket.
A legnagyobb és a leggyakoribb hiba azonban az volt, hogy a fecskét kukaccal a csőrében ábrázolták. Ez sajnos eleve kizárta, hogy a képet jutalmazzuk, bármennyire is stimmelt minden egyéb részlet. (Volt olyan, akit már elkönyveltünk győztesnek, amikor kiderült, hogy a fecskecsőrben nagyon picike, de közelről mégis felismerhető kukac kunkorodik. Vérző szívvel, de utólag kizártuk a rajz készítőjét...)
Ez a tévhit utal arra, hogy sok gyerek már nagyon eltávolodott a hagyományos vidéki életformától, esetleg még nem is láttak rovarászó fecskét. Talán nem túlzás, hogy ennek a hibának a kiküszöbölése néhány száz diák fejében fontosabb, mint az ügyes kéttucatnyi tanuló díjazása.

Folytatás
Nagyon szeretnénk ezekben az iskolákban megkezdeni a fecskefelmérés, fecskeszámlálás és a fecskevédelem népszerűsítését. Ennek május környékén jöhet el az ideje. Emellett kíváncsian várjuk, hogy a győztesek számára lesz -e folytatás, azaz elindulnak -e a madarászat, madárvédelem, természetvédelem rögös, de gyönyörű útján. Ebben kívánjuk őket segíteni az ajándékcsomaggal: madaras vagy természetet bemutató könyvek, madárnaptár, fecskés hűtőmágnes, madaras bögre, a legkisebbeknek plüssmadár vagy kesztyűbáb.
A Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.-ben nagyon jó társat találtunk ezekhez a tervekhez. A vállalat tehenészetében a fecskeállomány egy év alatt másfélszeresére, 63-ról 93 párra emelkedett. A dolgozók nem csak a 469 (!) idei fióka cseperedését kísérték figyelemmel. Egy fészekalj ősszel az istennek sem akart elindulni dél felé. Szívet melengetőek voltak az aggodalmas levelek, amiket a cégtől kaptunk e témában. Az utolsó renitens példányt végül az irodában sikerült elcsípni és Fenyvesi Laci indította el Afrika felé.