2016. június 20., hétfő

A lila ruhás völgy

2015-ben már készült egy bejegyzés a működési területünkön élő kosborfélékről (ITT olvasható). Több oka van, hogy ismét egy hasonló témájú anyaggal jelentkezünk. 
  • Az orchideafélék nagyon jó indikátorok. Kiválóan jelzik, hogy egy terület mennyire értékes. Még akkor is igaz ez, ha az értéket ők jelentik, gondoljunk csak a felhagyott homokbányákra, mint klasszikus kosborélőhelyekre.
  • Magas a pénzben kifejezett természetvédelmi értékük (más néven "eszmei érték"), tehát jól lehet velük "lobbizni" egy-egy terület védelme érdekében.
  • A magyar flóra legszebb, legkülönlegesebb tagjai.
Az észleléseket nem fajok, hanem területek alapján mutatom be.

Vértesalja
Molnár V. Attila tippje alapján csodáltuk meg a tarka kosborokat a ma már felhagyott csákvári református temetőben:
Az elhanyagolt temetők nagyszerűen meg tudják őrizni a növényritkaságokat, mint ezeket a tarka kosborokat.

Császár-víz-völgy
Tulajdonképpen a bejegyzés címe is erre utal. A patak néhány kilométeres szakasza idén is csodákat rejtegetett. A Zámolyi-víztározó és a patak torkolata között 2016-ban hét kosborfaj került elő.
A legérdekesebb terület a Zámolyi-víztározó déli végénél van. A part mentén megmaradt rétfoltokban hússzínű ujjaskosbor és néhány mocsári sisakoskosbor díszlik.
Hússzínű ujjaskosbor

Ettől délebbre azonban másodlagos élőhelyen, a tó árapasztó medrében nőnek a mocsáriak, sőt a parti kaszálón is előkerült néhány szál poloskaszagú kosbor.
Mocsári kosbor a Zámolyi-víztározónál

A Pátkai-víztározó keleti gátjánál levő, 2014-ben felfedezett mocsári kosborok, illetve a Rovákja torkolatánál tavaly megtalált hússzínű ujjaskosborok és poloskaszagú kosborok idén is szépen virágzottak, a kaszálás elől kikaróztam az állományokat.
A gépkezelő a kijelöltnél jóval nagyobb részt hagyott ki, így egyetlen szál mocsári kosbort sem érintett a kaszálás. Névtelenül is hálás köszönet érte!

Staudinger István tavaly augusztusban hívta fel a figyelmemet egy rétfoltra a Császár-víz és a pátkai Vargahegy között, a Sós-ér nevű egykori vízfolyás mellett. Bár a cél a nagy tűzlepke keresése volt, nem voltam szomorú, amikor a tocsogós mocsárréten egyre-másra kerültek elő a mocsári kosborok... A terület helyi védelmét kezdeményezni fogjuk.
Egy igazi rejtőzködő érték: mocsári kosbor a pátkai Sós-ér megmaradt rétfoltjában

Májusban már beszámoltunk az udvarunkon növő agár sisakoskosborról (házunk a patak bal partján, a hatalmas völgy lejtőjén található) és a patak középső szakaszán megtalált vitézkosborról (ITT olvasható).
Tavaly már terméses állapotban vettem észre a csalai öreg nyárfásban a fehér madársisak kis állományát. Ezek idén is szépen előjöttek. A torkolat közelében levő pókbangós réten áprilisban volt agár sisakoskosbor és pókbangó, májusban pedig meglepően sok poloskaszagú kosbor.

Maroshegy
A Város Tüdeje program miatt ezt a városrészt is szemmel kell tartanunk (bővebben az itt élő hangyaboglárkákról ITT, a tervezett erdősítésről ITT olvashat). Egy ilyen, Staudinger Istvánnal közös szemleúton került elő egy egészen káprázatos hely a veszprémi vasútvonal mellett. Feltehetően a vasúti töltés építésekor vagy bővítésekor jött létre az a nyers talajfelszín, amelyet a pionír fajok, köztük a kosborok benépesítettek.
Nem így képzelünk el egy sok százezer forintnyi természeti értéket rejtegető élőhelyet...

...de ne ítéljünk elsőre! Poloskaszagú kosborok a vasút menti réten.

A réten Staudinger István agárkosbort észlelt évekkel ezelőtt, most 100-150 tő poloskaszagú kosbort és 15-20, már elvirágzott vitézkosbort találtunk. A kiszáradó láprét jellegű élőhely érdekes fásszárú faja a serevényfűz (a fenti képen is látszanak a halványzöld kis bokrok). A magasabb részeket lösznövényzet borítja: egy tollas árvalányhaj és a budai imola védett. Ez a darab az erdősítésből eleve kimaradt (szükségtározó), helyi védetté nyilvánítását terveink szerint még idén kezdeményezzük.

A Maroshegy másik érdekessége egy kis tölgyerdő, ahol elképesztő mennyiségben nő a fehér madársisak, illetve szép számmal találunk vitézkosbort is. Ezt az erdőt, illetve a mellette levő, "Ősmocsár" néven ismert mocsarat is szeretnénk védetté nyilváníttatni. Néhány hangulatkép:
Egy kellemes sétaút a város belsejében...
A kis tölgyes két fő értéke egy képen: balra fehér madársisak, jobbra vitézkosbor

Virágzó vitézkosbor egy százezres megyeszékhelyen...