A velencei-tavi aranysakálokról

A következő írás munkatársunk, Pallos Zsuzsanna munkája. A téma helyszíne az Észak-Mezőföld, így magától értetődően helye van az alapítvány oldalán. Ennél azonban sokkal lényegesebbek a kutatás érdekes eredményei. Ökológiai szemléletünkből adódóan üdvözöljük azt a felismerést, hogy az aranysakál nem a vadállományt szisztematikusan kiírtó, rókára, őzre, nyúlra halálos veszedelmet jelentő dúvad, hanem rágcsálókat, elpusztult állatokat, sőt szemes kukoricát fogyasztó faj, amely a szemünk láttára foglalja el régi élőhelyeit.

Ha valaki rendelkezik aranysakállal kapcsolatos Velencei-tó környéki vagy Fejér megyei adattal (hang, megfigyelés, elütött példány), kérjük küldje el az alábbi címre: zsuzsanna.pallos@gmail.com

Kovács Gergely Károly

Pallos Zsuzsanna:

A velencei-tavi aranysakál populáció jelenlegi helyzete – tapasztalatok akusztikus állományfelmérésből

A Velencei-tó környékén az aranysakál újbóli megjelenéséről első adatunk 2004-ből származik, amikor az M7 autópálya tó környéki szakaszán aranysakált gázoltak. 2008 óta a területen folyamatos akusztikus állomány felmérés folyik, melynek segítségével a faj jelenlétét követni, valamint állomány dinamikáját becsülni tudjuk.

Az akusztikus felmérés során egy Megafonról sakálüvöltést játszunk le, váltakozva 2 felvételt, az egyik egy kéttagú csoportról készített hazai felvétel, a másik egy magányos sakálválasz. A hangra adott válasz alapján megtudhatjuk, hogy él-e sakál a területen és megbecsülhetjük az állomány nagyságát, a minimális csoportsűrűséget.

Egy faj állomány sűrűsége, állomány változása különösen a ragadozó emlősöknél elég nehezen vizsgálható. Ebből a szempontból az aranysakál modell fajnak tekinthető, hiszen viszonylag egyszerű, kevés anyagi befektetést és emberi erőforrást igénylő módszerrel lényeges információkat tudhatunk meg a fajról.

2008 – tól 2013 évig egy stabil, 3-4 sakál családot számláló állomány folyamatos jelenlétéről volt információnk, azonban a 2014. évtől az aranysakál létszámának jelentős emelkedését figyeltük meg. Az alábbi térképen látható hét területen tudjuk biztosan jelenlétüket:

A Dinnyési Fertő területéről a felmérés 7 éve alatt egyetlen válasz sem érkezett a megafonról lejátszott sakálüvöltésre. Feltételezhetően a terület mély fekvése, vízborítottsága nem alkalmas a „családi fészek” kialakítására.

Az akusztikus hangadásra érkezett válaszokból a családok erősödésére is következtetni tudunk. Míg 2008 – tól az első években jellemzően 1, ritkábban 2 példány válaszolt a lejátszott hangra, addig 2014- ben az eddigi legtöbb példány válaszolt vissza a családból: öt egyed hangját egyértelműen el lehetett különíteni az üvöltésben.

Az aranysakál Velencei-tó környéki állománynövekedését a helyi teríték adatok is alátámasztják. A kezdeti 1 – 2, majd később 3 példányos éves teríték 2014-ben 8 példányra emelkedett.

Az állománynövekedése ellenére a sakálok negatív hatását a terület nagyvad fajaira, - őzre,  szarvasfajokra és vaddisznóra - egyelőre még nem tapasztaljuk.

Ellenben fontos szerepet tölthetnek be a vizes élőhely környezetében a kisemlősök predátoraként, a dögök eltakarításával, a túlszaporodó mezőgazdasági kártevők gyérítésével, így fontos része van a természeti tájak egészségi állapotának megőrzésében.

Vadászmegfigyelések is igazolják a faj széles táplálékspektrumát, generalista, de ugyanakkor opportunista táplálkozását - a lehető legkisebb energia befektetéssel elérhető táplálékot keresi és fogyasztja. Jó példa erre az alábbi eset:

Egy Velencei-tó melletti szórót együtt használ vaddisznóval, szarvassal. Itt a megjelenő rágcsálók mellett a kukorica is táplálékot nyújt számára. (Fotó: Heiter Dániel)

Táplálékszerzése során kereső viselkedés jellemzi, megfigyeléseink alkalmával minden esetben földre tartott orral kutatott zsákmány után. Napi aktivitása nagyon változó, jellemzően azonban a szürkület utáni órákban mozog, de ritkán nappal is megfigyelhető.  A sekély vízpart menti sávot végigjárva kutat elhullott vízimadár tetemek után. (Kovács Norbert fényképei)

A forgalmas környező utakon (7-es út, M7 autópálya) elhaladó szirénázó autók hangjára rendszeresen válaszolnak a közelben lévő egyedek, így kis szerencsével sakálüvöltést a nap bármely szakában hallhatunk.

Az aranysakál kitűnő alkalmazkodóképességét bizonyítja, hogy a rendkívül óvatos és rejtett életet élő ragadozó, ezen a kifejezetten forgalmas, nagy zavarásnak kitett élőhelyen is évről évre sikeresen nevel utódokat. Megtelepedésének feltétele az alkalmas búvóhely és a megfelelő táplálékbázis megléte lehet.  Az eredetileg ártereket, mocsaras, vizes területeket kedvelő faj számára a Velencei-tó környéki nádasokkal érintkező sűrű, gyakran szinte áthatolhatatlan, tüskés galagonya, kökény bokrokkal, ezüstfával benőtt, erdős területek kitűnő búvóhelyet kínálnak. A Velencei hegység változatos tájain is megtelepedett, a gránit hegység homokos, löszös lejtői alkalmasak a kotorék kialakításához, a beékelődött szántóföldek pedig kitűnő táplálékbázist kínálnak számára.

Az aranysakál és a vörösróka táplálék átfedése a hazai kutatások szerint elég magas, ráadásul az aranysakált a családi csoportban történő vadászata miatt hatékonyabban táplálékszerző stratégia jellemzi, ezért kiszoríthatja vetélytársát a területről.

Ennek ellenére a róka állománycsökkenését sem tudjuk igazolni az aranysakál térhódításával, egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy állomány növekedése visszavetné a területen róka populációt. Feltehetően populációja még nem érte el ezt a mértéket, ugyanakkor bőven van táplálék mindkét faj számára a rágcsálók, kisemlősök vonatkozásában.

A 2013. évi vadászati idényben 2 aranysakál mellett 25 róka került terítékre, majd 2014. vadászati idényben a 8 aranysakál mellett 29 róka esett a területen.

A megyei terítékadatok alapján megállapítható, hogy 2014. évben a Velencei-tó környékén regisztrált állomány növekedése egész Fejér megyére jellemző.

A vizsgált időszakban (2007. - 2013.) 6 év alatt 5-ről 31-re nőtt azon vadászterületek száma, ahol terítéke igazolta jelenlétét, majd 2014-ben a megye76 vadászterületéből már 41 jelentett aranysakál terítékadatot.

Az elejtett példányok száma is nagymértékben növekedett. 2007. vadászati évben 7 aranysakált ejtettek el Fejér Megyében, a teríték szám 2014-ben 109 –re nőtt.