2015. július 3., péntek

Csapatmunka és szemléletformálás

Csapatmunka
Mindennapi természetvédő munkánk során a legtöbbször egyedül járunk-kelünk: felmérünk, ellenőrzünk, odút helyezünk ki, madarászunk, botanizálni próbálunk. De alapítványunk így nem sokra menne, hiszen sokkal összetettebb feladatot tűztünk ki magunk elé, mint amivel meg tudnánk birkózni. Csomós Ágnes botanikusról az orchideás bejegyzésben már szóltam. Illő, hogy  betűrendben megemlékezzünk a többiekről is: azokról a segítőkről és szakértőkről, akik hozzájárulnak munkánk reménybeli sikeréhez.

Csete Gábor
A Városgondnokság munkatársaként az ő feladata a székesfehérvári helyi védett területek felügyelete. Segített megszervezni az aszal-völgyi gyurgyalagtelep megnyesését. Júniusi bejárásunk igen emlékezetesre sikeredett: a hőségben a mellig érő nagyezerjófű-tömeg kellemetlen hólyagos kiütéseket okozott mindkettőnknek. Ám egy sor érdekes lepkét is láttunk, megszemléltük a legértékesebb löszgyepfoltokat, meglátogattuk a Máriamajori-erdőt is.
Csete Gábor a nagyezerjófüvek között a Rácvölgyben.

Hudák Tamás
Tamás egy igazi profi amatőr lepkész. Nem foglalkozásszerűen tanulmányozza a nappali lepkéket, hanem szabadidejében, ám tudása, tapasztalata, adatsora egészen lenyűgöző. Aszal-völgyi bejárásunk ugyan az esős idő miatt lepkétlenre sikerült, de Tamás magányos felderítőútjai máris értékes adatokat adtak jövőbeli védetté nyilvánítási elképzelésekhez.
Hudák Tamás egy szép rácvölgyi tisztáson

Kovács Norbert
Autós világunkban már a kerékpár is anakronizmus sokaknak, hiszen nem elég gyors, nem elég kényelmes. Norbi viszont a közvélekedésnek fittyet hányva gyalogos madarász, aki teleszkópjával és fényképezőgépével hatalmas távolságokat jár be a környéken. Közös madarászterületünk a Pátkai-víztározó, a Császár-víz-völgy, a Sárvíz-völgyi szikes tavak, illetve szántók közötti "hósármányos" dűlő; adatait és remek fényképeit mindig önzetlenül rendelkezésemre bocsátja cikkekhez, tanulmányokhoz.

Kovács Norbert (jobbról a második) és egy csapatnyi jeges sirályra kíváncsi madarász a Pátkai-víztározón

Lendvai Gábor
Gábor hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik a Mezőföld növény- és madárvilágáról. Nagy megtiszteltetés, hogy a szikes tavaknál és az Aszal-völgyben is kifaggathattam természetvédelmi és botanikai problémákkal kapcsolatban. Együttműködésünk a Sárvíz-völgyi szikes tavak rehabilitációját és az észak-mezőföldi löszvölgyek legeltetését érinti.

Lendvai Gábor Aba-Felsőszentivánon, a Sóstó partján

Staudinger István
Stadiról már volt szó, ő a Duna-Ipoly NPI sokoldalú természetvédője. Kölcsönösen ellátjuk egymást információkkal: mi Pátka környékének adatait mondjuk el, ő pedig az általa rendszeresen bejárt félelmetes nagyságú területét (Vértes, Bakony, Mezőföld). Még közös bejárást is végeztünk együtt a Mezőföldön, ami nem csak kellemes madarászat (kék vércse, kis őrgébics, vízimadarak) volt, hanem nagyon hasznos tapasztalatszerzés is.
Staudinger István Belsőbárándon, a tátorján lelőhelyén.

Szemléletformálás
Lakóhelyünk, Pátka falu tisztában van a természeti értékek fontosságával. A nemrég megnyitott Báró Ivánka Géza Agrár- és Helytörténeti Gyűjteményes Házba alapítványunk készítette el a környék néhány jellemző védett madarának műanyag lapra nyomtatott képét. Ebből egy kis "életkép" készült a gyűjteményes ház tetőterébe. A fényképeket Dr. Kovács Gábor készítette:
Ugyancsak adtunk képanyagot a falutérképhez és Pátka vízrajzát bemutató ismertetőhöz. A kép a gyűjteményes ház megnyitásakor készült:

Az épület megnyitóján, illetve Szent Iván éjjele alkalmából is előadást tartottam a Pátkai-víztározó északi medencéjének értékeiről. Különösen utóbbi alkalom volt jó, hiszen ekkor helyiek ültek be meghallgatni a kis beszámolót és nagyon jó kérdéseket tettek fel a végén (Honnan érkeznek a vadludak? Láthattunk -e itt fekete gólyát? Milyen réce vezetgeti a fiókáit a tavon?). Jól bizonyítja ez, hogy a falubeliek érdeklődőek a természet iránt.
Arra is kaptunk felkérést, hogy az óvodások hagyományos kirándulását kicsit "dobjuk fel" a tó melletti madarászattal. Ennek különösen örültünk, hiszen a gyerekek körében végzett szemléletformálás komoly tervünk. A pákozdi református egyház (gyöngybagolyláda és madárodvak befogadói) már meg is hívott minket, hogy júliusi táborukban meséljek a madarakról és a madárvédelemről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése