2015. június 21., vasárnap

A "Fészekrakó-program" eredményei

Bőven benne járunk a költési időben, az énekesmadarak zöme a második fészekaljat nevelgeti. Érdemes tehát áttekinteni a madárvédelmi intézkedések eredményét.

Vörös vércse
Két lovasberényi és egy székesfehérvári költőládában rendben kirepültek a fiókák. Pár másik láda üresen maradt, de az állomány a tavalyi nagy szaporulat, majd az őszi pocokinvázió nyomán igen erős, vagyis nincs hiány természetes költőhelyekben sem.
Kirepülés előtt álló vörös vércse fiókák a lovasberényi Antali-réten.

Gyöngybagoly
Egyelőre nem történt foglalás, de még bagolyra utaló jelet sem találtunk. A hét ládából egyet márciusban ideiglenesen eltávolítottak a toronyból (Csákberény; az ok: a toronyóra javítása), de a gondnok megígérte, hogy visszateszi. Sajnos a környék, mint ahogyan sejtettük is, egyelőre fehér folt a gyöngybaglyok számára, időbe fog telni, amíg intézkedéseink nyomán újra gyakoribbá válik errefelé ez a csodaszép madár.
A pátkai templom: egyelőre nincs gyöngybagoly a toronyban.

Gyurgyalag
Igen sikeres volt az aszal-völgyi falnyesés. Ahol az utóbbi években már csak 1-2 pár költött, ott most 8 kész költőüreg és még vagy 4-5 lyukkezdemény látható. Biztosan lesz folytatás, a korábbi lőszermentesítés krátereit szeretnénk "gyurgyalagbaráttá" tenni.

Odúlakó énekesmadarak
A búbos bankának kihelyezett odvakat is énekesek (seregély, mezei veréb) foglalta el, a templomkertekben (Velence, Pákozd) szintén ez a két faj talált otthonra. A jancsár-völgyi odútelepen nem akartam zavarni a fészkelő madarakat, így csak az odú nyílásának kopása, esetleg a belőle kiszűrődő csipogó hang jelzi a foglaltságot. A költések száma, esetleg a költő faj az őszi-téli takarításkor derül majd ki.
Egy harkály által kissé kitágított B-odú a Jancsár-völgyben.


2015. június 7., vasárnap

"Orchideák..."

Működési területünkön elég sok orchideaféle él, idén májusban és június elején különösen szerencsések voltunk néhány fajjal kapcsolatban. Erről következik egy képes beszámoló.

Pókbangó
Az áprilisi virágeső egyik fénypontja volt az agárkosbor és a pókbangó a Császár-víz melletti réten. Május elején visszamenve örömteli meglepetést jelentett a bangók megnövekedett száma, így legalább 80-100 tőre becsülhető az idén virágzó állomány.
Az egyik különlegességet a jó néhány színhibás példány jelentette. Érdekes, hogy a megszokott rajzolat azért így is látható. Molnár V. Attila, a kosborok egyik elsőszámú hazai szakértője szerint is igazi ritkaság:

A kirándulás fénypontja az a tő volt, ahol a növény névadója is otthonra lelt. Íme a "pókos bangó":


Bíboros kosbor
Talán a környék leggyakoribb orchideája; nem tenyészik hatalmas tömegekben, de még az ún. "gyengébb" területeken, gyomosodó, cserjésedő löszvölgyekben (Pénzverő-völgy, Nagy-völgy melletti aranyvesszővel fertőzött lejtős gyep) is megtalálható. Idén újabb, eddig ismeretlen helyen, a pátkai Tikmony-völgyben került elő.


Fehér madársisak
Illyés Zoltán botanikus a hírhedt sukorói kaszinóügy idején találta meg a beruházás tervezett helyszínén, az M7 autópálya véderdejében ezt a mutatós védett növényt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megvan -e még, és ehhez a feladathoz csapatmunkában indultunk el; három pár (Csomós Ágnes botanikus és párja, Márton; Pallos Zsuzsa és párja, István, Adri és Gergő) és természetesen a legkisebb alapítványi szakember, Ágoston eredt a madársisak nyomába. Előbb azonban a velencei Csont-réten néztünk körül, körvonalazódik egy helyi védetté nyilvánítási javaslat...

Bejárás a Csont-réten.

A Velencei-tó és az M7 köze sajnos eléggé degradált, a tényleges véderdő pedig majdnem áthatolhatatlan aljnövényzetű. Vakszerencsével találtunk egy bevezető ösvényt, ahol a sűrűben ott díszlettek a madársisakok:

Mocsári sisakoskosbor
Mocsári kosborról adtunk hírt tavaly, most is ugyanaz a faj a téma, de mivel nemrég más nevet kapott, igyekszünk "hivatalosak" lenni. A Pátkai-víztározó gátja mellett idén legalább 400 tő virított, láthatóan meg sem kottyant nekik az, hogy tavaly lekaszálták őket...

Lovasberényben a területet bérlő állattartó, Egyed István adta a tippet: egy szép állapotú patakvölgyben további 120 tő virult ebből a szép növényből.

Hússzínű ujjaskosbor
A Rovákja-patak pátkai szakaszán 36 tő, a mocsári sisakoskosbor lovasberényi termőhelyén további két tő került elő.

További érdekességek
Öt tő poloskaszagú kosbor a Rovákja-patak mellett díszlik, igazi komoly állománya pedig a pókbangós rét ékessége. Lovasberény mellett előkerült egy szép bokornyi fátyolos (másik nevén korcs-) nőszirom.

A környékbeli rétek, patakvölgyek, gyepek vizsgálata tehát idén szép eredményt hozott. Különösen izgalmas kérdés, hogy a '70-es és '80-as években felülvetéssel tönkretett, de mára úgy tűnik, regenerálódott réteken mikor jelennek meg újra az egykori jelzőnövények (kosborok, gyapjúsás).