Nagy élmény Nagyszékelyen

2014. augusztus 16. és 17. között kedves meghívásnak tettünk eleget, Nagyszékelyben rendezték ugyanis a Leonardo program keretén belül a zöldség tájfajták megmentéséről, a vetőmag önrendelkezésről és a téma lehetséges kibontakozásáról szóló nemzetközi találkozót. A téma a teljes kuratóriumot élénken foglalkoztatja, magunk is igyekszünk tájfajtákat gyűjteni, magot fogni, ám különösen azért jött jól a meghívás, mert jövő tavasszal szeretnénk megvalósítani dédelgetett álmunkat, a „Fejér megyei tájfajták és az ökológiai zöldségtermesztés bemutatókertjét”. Az alapítványt Gergő képviselte, az alábbiakban egy szubjektív beszámoló következik erről a varázslatos hétvégéről.

„A Tolna megyei Nagyszékely része a Magyar Élőfalu Hálózatnak, hatvan éve érintetlen falukép jellemzi, így csodálatos díszletet adott ennek a nyüzsgő, multikulturális, a szó jó értelmében vett európai találkozónak. A kedves ismerősökön (a főszervező Czúcz Judit, az ÖMKi-s Drexler Dóri, Dezsény Zoli, Heim Ildikó, az Évkerék Ökotanya házaspárja, Kiss-Kovács Orsi és Kiss Laci, illetve a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke, Ware Bori) túl nagyon hamar nagyon jó barátságot kötöttem csaknem az egész csapattal. Ki kell emelni Czúcz Judit szüleit, Marikát és Gyuszi bácsit, a Védegyletes Bérces Dórit, illetve a Bese Természetvédelmi Egyesület részéről Kiss Dórit és Török Hunort. Az eseményt a külföldi vendégek tették igazán színessé: az osztrák Arche Noah génbank munkatársai, a francia biomozgalom fiatal képviselői, egy sváci önkéntes, illetve három nagyon lelkes és elkötelezett kolléga Andalúziából.

A találkozó során arra kerestük a választ, hogy a jelenlegi jogi keretek között hogyan népszerűsíthetők, terjeszthetők a tájfajták, mik a fő akadályok, milyen kihívások elé néznek a sokféleség megőrzését célzó hazai kezdeményezések. A tájfajták eltűnése egész Európában komoly veszély, jó volt hát első kézből hallani a rendkívül sikeres osztrák példáról, a spanyol magbörzékről, a nemesítés és árutermelés összefogásának francia példáiról. Sok jó ötletet is kaptam a mi elképzeléseinkhez: ilyen a nem a téli időszakban megvalósított magbörze (esetleg magfogási bemutatóval egybekötve) (Andalúzia), a palántavásár (Ausztria), vagy a mi szórványgyümölcsösi értékmentésünk ikerprogramja Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén (Bese Egyesület).

A vasárnap délelőtt a kertlátogatások ideje volt. Az egyik helyszín Czúcz Judit félelmetesen fajgazdag permakultúrás kertje volt, tele általam ismeretlen, de ehető, táplálékként szóba jöhető fajokkal. Judit szerintem ezen a területen úttörő munkát végez, dél-amerikai, sőt új-zélandi haszonnövények hazai honosítási lehetőségeit is kutatja. Nem véletlen, hogy az ebből a kertből származó alapanyagokból főzött ebédek némelyik fogása mindenkinek új gasztronómiai élményeket jelentett.

A másik kertet Bócsó Renáta és férje ápolja hét éve. A legnagyobb része erdőkert, ami nagyon szokatlan, de érdekes megoldás. A haszonnövények a kis tisztásokon teremnek, amiket ösvények kötnek össze. Az összhatás nem rendezetlen, hanem felettébb természetközeli. Hatalmas mennyiségben használnak szénamulcsot, ami kiváltja a gyomlálás és a kapálás zömét. Mindkét kertben sok tájfajta termesztését is láthattuk: tucatnyi paradicsom, padlizsán, tökfélék vagy az itteni Nagyszékelyi Fekete burgonya.

A szombati, nagyjából 50 (!) fajtát felsorakoztató paradicsom kóstolóra sebtében előkaptam az útravalónak hozott, általunk három éve termesztett Szarvasbogyó koktélparadicsomot. Nagy meglepetéssel, de hatalmas örömmel nyugtáztam, hogy egy szeletkével senki nem elégedett meg, a készlet rövid idő alatt kifogyott és mindenki a fajta magja iránt érdeklődött. Én magam is éreztem húsz-huszonöt fajta megízlelése alapján, hogy a Szarvasbogyó ízvilága kivételesen finom. A vasárnap délutáni kis magbörzén eleget is tehettem a megszaporodott kéréseknek, így egy eredetileg a tápiószelei génbankból származó, hozzánk az Abán élő Becse Ildikón keresztül eljutó fajta elindult hódító útjára a magyar kertekbe. Csak amit megjegyeztem: Hegyesd (Veszprém), Négyes (Borsod-Abaúj-Zemplén), Kecskemét (Bács-Kiskun), Nagyszékely (Tolna)...

Ha nem csupán a szakmai elemekre összpontosítunk, akkor első helyen emelném ki a találkozó barátságos légkörét. Ez a nagyjából harminc ember annyira egy hullámhosszon volt, amit én személy szerint eddig nem tapasztaltam sehol. Voltak nagy felfedezések („kicsi a világ”). Hátborzongató volt rájönni, hogy Juditék eredetileg abból a kis romániai faluból, Nagyszántóról származnak, amit csak a trianoni határ választ el apai nagyszüleim falujától, a hajdú-bihari Nagykerekitől. Hogy a Bese egyesületes Kiss Dóri édesapja és az enyém gimnáziumi osztály-, egyetemi évfolyam- és katonatársak voltak. Vagy hogy a francia Camille Sourdinnel három éve már találkoztunk egy németországi tájfajta-összejövetelen.

A lucernakazal tetején hálózsákban eltöltött éjszaka, a borzderes tehén frissen fejt tejének íze, a vendégszeretet, a nyelvi és kulturális határokat átívelő közös tenni akarás, a rengeteg jó gondolat, a lelkesedés azt hiszem hosszú távon is meghatározó élmény marad és ilyenformán az alapítvány ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tevékenységére tartós hatást gyakorol majd.”