2017. január 10., kedd

Pedagógusok figyelmébe - Országos fecskefelmérés

A fecskék védelméhez elengedhetetlen az állományuk ismerete, ami nem egyszerű. Gyakran csak egy adott ház lakói tudnak arról, hogy valamelyik épületükön fecskepár költ. Mindenki meg tudja mondani, hogy otthon költött -e fecske az előző évben, hiszen a magyar ember nagyon szereti a fecskéket, büszke arra, ha a kis madarak a házát választják lakóhelyül. Ily módon arra is van mód, hogy az otthoni tapasztalatok, illetve a más épületeken látott fecskefészkek alapján már akkor gyűjtsünk adatokat, amikor madaraink még az afrikai szavannák fölött rovarásznak. 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei helyi csoportja és a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány a pedagógusok segítségét kéri az ország fecskeállományának felméréséhez. Arra kérünk minden tanítót és tanárt, hogy az iskolájában kérdezze ki a gyerekeket a fecskékkel kapcsolatban az alábbi útmutató szerint. 

A felmérés célpontjai

két településen élő valódi fecske Kókay Szabolcs madárfestő munkáin elevenedik meg. 
A füsti fecske (Hirundo rustica) kifejezetten vonzódik a sötét, zavartalan épületrészekhez, ólakhoz, istállókhoz, tornácokhoz, ezeken a helyeken a legtöbb esetben csak a lakók vagy az ott dolgozók tudnak a fészekről.


A molnárfecske (Delichon urbicum) inkább ereszek alatt építkezik, de sátortetős vagy szabálytalan alaprajzú házakon nem minden eresz látszik az utcáról. Emellett a legváltozatosabb funkciójú épületeken (magtár, gabonatároló, híd, stb.) is megtelepszik.




A két fecske fészke eltérő, így a madár megfigyelése nélkül is tudhatjuk, ki építette. A molnárfecske fészke felül zárt, a madarak csak egy kis nyíláson tudnak bemenni, gyakran telepesen költ. A füsti fecske fészke felül nyitott, meg tudjuk számolni a fiókákat.

Külön figyelmet érdemelnek azok az adatok, amelyek nem "otthoni fecskék", ilyenek például az iskolába jövet észlelt fészkek. Mindkét fecskefaj költhet olyan intézményekben, amely a fiatalok körében látogatott. A füsti fecske például szívesen fészkel lovardákban, strandfürdőkben, míg a molnárfecske telepeit tornatermeken, szállodákon is megtalálhatjuk. A cél az, hogy minél több fészkelőhelyet megismerjünk, tehát érdemes gyűjteni ezeket a nem lakóházi adatokat is. 

A határozáshoz további fényképes segítség ITT található.

A gyűjtendő adatok - kérdések a diákokhoz
Elsősorban a gyerekek lakóhelyéül szolgáló település fecskeadatait várjuk, de nyugodtan felvehetők a nagyszülőknél vagy belföldi nyaralás során észlelt fecskék is. Amit tehát tudnunk kell:
  • Az adatközlő neve, osztálya
  • A település neve
  • Az utca (vagy településrész) neve, ahol fecske költ
  • A fészkelő fecskefaj (a határozás a fészek alapján is történhet)
  • A fészkelő párok száma (becslés is lehet)
  • Az épület jellege
    • kertes ház
    • panellakás
    • melléképület (istálló, ól, garázs, fészer, stb.)
    • középület (óvoda, iskola, hivatal, stb.)
    • szabadidős célú épület (szálloda, lovarda, fürdő, tornacsarnok, stb.)
    • gazdasági célú épület (állattartó telep, magtár, stb.)
    • egyéb (vasútállomás, híd, stb.)
  • Megjegyzés (minden, ami a gyerekek figyelmét felkeltette: van -e fecskepelenka, vannak -e romos, használaton kívüli fészkek, láttak -e verebet vagy házi rozsdafarkút a fészekben, stb.)
Kérdések a pedagógusokhoz

Az iskolaépületek sok esetben igen alkalmasak a molnárfecske számára (széles eresz, érdes falfelület). Van jelenleg lakott fecskefészek az épületen? Van jele annak, hogy korábban több fecskepár költött ott (régi, használaton kívüli fészek, leesett fészek helye)? Nyitottak lennének műfészkek kihelyezésére?

Az adatok beküldésének módja

Az iskolában akár több pedagógus által gyűjtött adatokat egy táblázatban érdemes összegezni, az adatokat az adatközlő vagy a település neve szerint rendezzék. Ez itt a képzeletbeli sóvári általános iskola adatlapjának egy része, valami ilyesmit várunk:

A táblázatot csatolmányként a fecskebarat@citromail.hu címre küldjék 2017. február 28-ig. A levélbe írják meg az iskolaépülettel kapcsolatos megfigyeléseket, továbbá a felmérést végző pedagógusok nevét.


Miért érdemes részt venni a felmérésben?
  • A fecskefelmérés ökológiai és természetvédelmi jellege folytán jól beilleszthető a biológia vagy környezetismeret órák anyagába.
  • A látszólag egyszerű madárvédelmi téma kapcsán olyan globális kérdéseket lehet a gyerekekkel megbeszélni, mint a vidéki életmód változása, az állattartás visszaszorulása, a klímaváltozás, vagy a dél-európai madármészárlás.
  • A fészkek keresése egyfajta játékként is felfogható, javítja a megfigyelőképességet, de még a lakóhely jobb megismeréséhez is hozzájárul.
  • A legalább 25 adatrekordot beküldő iskolák garantált ajándékot kapnak.
  • Ahol egy településen több iskola működik és sok a fecske, érdemes az intézményeknek összefogniuk. A legtöbb adatot szolgáltató három magyar települést ugyanis szeretnénk olyan táblákkal megajándékozni, melyek a település névtábla oszlopára erősítve hirdetik, hogy az utazó egy valódi "fecskebarát településre" érkezett.

2016. december 25., vasárnap

2016 - Egy év végén

Egy újabb esztendő, alapítványunk harmadik éve zárul le. Hagyományainkhoz híven összefoglaljuk a főbb eredményeket, illetve a zátonyra futott elképzeléseket.

Helyi természetvédelmi területek kezelése
Április óta a "VÖLGY-HÍD" hivatalosan is a Jancsár-völgy, Aszal-völgy, Máriamajori-erdő és Nagy-völgy helyi természetvédelmi területek őre. Legfontosabb idei, még nem teljesen elvégzett feladatunk a táblák kihelyezése volt. A védett terület táblák mellett kikerült 4 kiegészítő Natura 2000, illetve 2 Natura 2000 nagy tábla is. (Az Aszal-völgy egy része csak Naturás, de nem helyi védett, a Vadmezőn levő szigetszerű gyepek pedig csak helyi védettek, de nem Naturások, csak hogy egy kicsit bonyolultabb legyen egy kívülállónak elmagyarázni a helyzetet...) Táblalopás öt, oszloplopás egy esetben történt. Szerencsére a tartalékok miatt a pótlás gyorsan lezajlott.
Tavasszal a Városgondnokság gépével ismét nyestünk homokfalat a gyurgyalagoknak, legalább 15 pár prüttyögő szivárványmadár jelenléte hálálta meg a gondoskodást. A jancsár-völgyi odútelep kb. 30 %-os kihasználtságú volt 2016-ban (széncinege, seregély), a Máriamajori-erdőben rögtön sikeresen költött a kihelyezett ládában a macskabagoly, az Aszal-völgyben továbbra is fészkel a ládában a vörös vércse.
2009 óta a gyurgyalagállomány folyamatosan csökkent. A tavalyi és idei beavatkozással visszaállt a világ rendje.

Kisebb volumenű cserjeirtást a Rácvölgy egyik lösztisztásán végeztem. A macskahereállományt kétszer kellett kikarózni, de az összes karót elvitték és a virágokat is lekaszálták. Az évelő növény állománya ezt még át fogja vészelni, nekünk azonban az utolsó csepp volt a pohárban: terveink szerint 2017-től minden helyi védett és/vagy városi tulajdonban levő kaszáló használójával szerződést íratunk alá a réteken élő védett fajok (és a mi sérülékeny idegrendszerünk) megóvása érdekében.
2017-es feladat a Jancsár-völgy és az egy kimaradt rácvölgyi pont betáblázása, illetve egy nagyobb kísérleti cserjeirtás az Aszal-völgyben. Jelenleg is szerkesztés alatt van három leporelló, melyet a három helyi védett területről készítünk. Feltehetően a város turisztikai információs pontjain lehet majd megszerezni őket.

Természetvédelem
Jól megfigyelhető, hogy a székesfehérvári új helyi védett területeknek szép lassan híre megy. Így talált ránk dr. Flesch Márton is, aki a Tác közigazgatási határában levő Fövenypuszta helyi védelméhez kért segítséget. 2017 tavaszára megbeszéltük a közös bejárásokat, ám ősszel drámai fordulat állt be: Márton írta, hogy a tulajdonos fel akarja szántani a gyepet (pókbangó, homoki nőszirom, érdes csüdfű...). A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság helyi erőit (Csihar László, Staudinger István) értesítettem, ők és a gyepet jól ismerő Lendvai Gábor a védett fajok eszmei értékét és az egyedszámot beszorozva gyorsan meggyőzték a tulajdonost, hogy ökonómiailag nem lenne egyensúlyban a várható haszon a több milliós bírsággal. Egy ütközet megnyerve, de az igazi munka tavasszal indul.
A másik front a székesfehérvári Maroshegy, annak is három igen értékes foltja, ahol az őszi vérfű hangyaboglárkái, valamint kosborfajok várnak védelmet. Ebben a pillanatban még nem tudni biztosat, a védetté nyilvánítási javaslat mindenesetre már a város környezetvédelmi irodájánál van.
Helyben jár ugyanakkor a szikes tavak ügye, sajnos ott csak ötletadók és élő lelkiismeretek lehetünk , de magányos elkövetők nem, márpedig a hatékonyság szempontjából úgy fest, az lenne az igazi...

Madárvédelem
Az előző holt szezonban (2015 ősze - 2016 tavasza) jó néhány odút, ládát tettünk ki, a legsikeresebb az előző részben már említett macskabaglyon kívül a királybereki (Pátka) vörös vércse és a füvellői (Lovasberény) kuvik azonnali sikeres költése. A gyöngybaglyok továbbra sem mutatkoznak a ládáknál, de akusztikus adat (Lovasberény) és másoktól kapott információ (Csákvár) jelzi, hogy itt mozognak a környéken, megtelepedésük remélhetőleg előbb-utóbb bekövetkezik. Idén Pázmánd, Szabadbattyán és Sárpentele temploma lett számukra alkalmas.
A fecskevédelmi akció vegyes képet mutat. A lakossági aktivitás szintje nagyon alacsony, a fecskeállomány többszöröse a reméltnek, tervek és ötletek vannak jócskán, az akciót folytatjuk, elképzelésünk szerint nagyobb léptékben, immár az egész megyében gondolkodva. (így is alliterál: "fecskebarát Fejér megye")
Füsti fecske (fotó: dr. Kovács Gábor)


Oktatás, szemléletformálás
2016-ban három előadás volt, kettő a vértesacsai Föngyöskertben, egy a fehérvári Nemes Nagy Ágnes kollégiumban. Utóbbi helyszínen ez egy sorozat kezdete volt: a megállapodás értelmében félévente 1-1 színpompás, vetített előadással örvendeztetem meg a 15-16 év körüli kamaszlányokat (lánykoli...).
A madáretetésbe a Zentai úti iskola mellett most téltől a Nemes Nagy kollégium is bekapcsolódott, illetve a kertbarátok sem pihennek a két fehérvári közösségi kertben. Ehhez az alapanyagot mi biztosítjuk az Alba Agrár Zrt-től vásárolt napraforgóval.
Volt egy újabb sikeres magbörze januárban, ugyanakkor teljesen leállt a bemutató kert programja és több egyéb terv is parkolópályán van (öreg gyümölcsfák és szőlőhegyek felmérése)...

Felmérések, adatgyűjtések
Az év két nagy feladata közül az egyik a Madáratlasz Program felmérésének folytatása volt, a másik pedig a növénytani adatok gyűjtése. Tavasszal és nyár elején minden alkalmat megragadtam, a legemlékezetesebb az volt, amikor biciklivel mentem Pátkáról Pázmándra szőlőt metszeni, a biciklin ülve hallgattam és striguláztam az éneklő madarakat, hazafelé pedig Pázmánd és Vereb temetőit néztem át esetleges védett növények után. A Madáratlasz Programhoz végzett Fejér megyei adatgyűjtés térképe itt látható.
Láthatóan hangsúlyos a Császár-víz völgye a barna folttól (Zámolyi-víztározó) a torkolat felé.

Nyomtatott sajtó, média, internetes jelenlét
A "fecskebarát Fehérvár" akció részeként volt két rádiós beszélgetés és néhány cikk az interneten, különösebb feltűnést egyik sem keltett. Dolgozunk azon, hogy a fecskevédelmet hogyan kellene szélesebb körben népszerűsíteni, erről 2017-ben biztosan bővebben foglalkozunk majd a honlapon is.
Saját honlapunk legnagyobb idei sikere a Szabó László Vilmos emléke előtt tisztelgő bejegyzés volt, de jó forgalmat bonyolított Pallos Zsuzsanna aranysakálos és Hudák Tamás lepkés tanulmánya is.

Belső ügyek és 2017-es terveink
Elkészült a logónk, ami már a fejlécen is látható. Sok madárvédelmi munkát akadályozott a terepjárónk felújítása; e pillanatban sincs még kész, viszont annyira el volt korrodálódva itt-ott, hogy nagy zűr is lehetett volna, például ha egy emelkedőn csak az autó eleje és közepe jut fel, a vége és az utánfutó meg visszamegy... Hasznos munkatársunkat nagyon várjuk vissza. Cikta juhaink immár törzstenyészetként éldegélnek, a család legújabb tagja december 24-én született. (Érdekes, de két és fél éves tenyésztői munkánk során másodszor van karácsonyi születés)
2017-ben év elején szeretnénk elvégezni középfeszültségű oszlopfelmérést Pátka és Lovasberény határában, folytatjuk az odú- és ládakiheyezést gyöngybagoly, vörös vércse, füleskuvik és szalakóta számára, megyei szintűre bővítjük a fecskevédelmi akciót, befejezzük a Madáratlasz Programban vállalt terület felmérését. Gyerekeket is nevelünk, a kislányunk közben felállt. Sűrű lesz, nagyon várjuk...
Minden olvasónknak és természetvédő kollégának sikeres új esztendőt kívánunk!

2016. december 20., kedd

Két gyöngybaglyozás - Példázatok az objektív nehézségekről

2016. augusztus 13-án és december 8-án elvégeztünk egy-egy újabb gyöngybagolyláda-kihelyezést, megnyitva ezzel a "délnyugati frontot", azaz a Székesfehérvártól délnyugatra levő, a jelenleg is gyöngybaglyos templomú Csőszhöz közeli térség gyöngybagolybaráttá tételét. A két szerelés külön-külön is emlékezetes, együtt azonban tanulságos példázata annak, hogy milyen a problémamegoldási kényszer egy templomtoronyban.

Szabadbattyán
A helyi védett, hatalmas platánjairól és varjútelepéről nevezetes Cifrakert szomszédságában levő római katolikus templom plébánosát Mayer Zsoltot Pallos Zsuzsa környékezte meg a gyöngybagolyvédelem gondolatával. A pozitív válasznak nagyon megörültünk, Zsuzsa elvégezte a toronyablakokban a méréseket, elkészült a láda, aztán azonban egy viharkár miatt egy órával indulás előtt el kellett halasztanunk a munkát, amire végül augusztus 13-án került sor. A csapat újdonsült tagja Weidinger István volt.
Ég a kezünk alatt a munka...

A toronyba vezető létra kellően tágas, így a ládát egyben fel tudtuk vinni a torony közepéig. Ám az eredetileg kiszemelt harangszint padlója olyan korhadtnak tűnt, hogy gyors haditanáccsal maradtunk a középső szinten és oda, a keletre néző ablakba tettük a ládát. Itt kezdődtek a gondok...
Sok-sok ládázásban hű segítőnk, a dekopírfűrész köztudomásúan árammal működik. Ezt még tudtunk hosszabbítóval szerezni, csakhogy a fűrészlapocskát sehogy sem tudtam a helyére tenni, így aztán némi szerencsétlenkedés után feladtuk és kezdtük kézi erővel a vagdosást. (Itthon derült ki, hogy egy másik fűrészlapocska a helyére kattant volna, de akkor már túl voltunk mindenen.)
Az hamar világos lett, hogy a keményfaspalettát nem fogjuk tudni elvágni, így azokat kiszedtük. Csakhogy a ládán sem volt röpnyílás, hiszen azt általában a helyszínen készítjük el. Nekiláttunk hát  a véletlenül nálunk levő vasfűrészlapokkal kivágni a nyílást. Ezek a fűrészlapok azonban úgy törtek, mint a cukorka (Made in People's Republic of China), így a végén már csak néhány centis darabkákkal ügyködtünk...
A kilátás nem rossz, Battyán nevezetessége, a Kula-torony is látszik, sőt fordított irányban, a 7-es főútról is látható a láda egy villanásra, kb. a templom melletti buszmegálló vonalában.
Bal oldalon a dobbantó, jobb oldalon a kilátás bagolyszemmel...

...ezt pedig mi látjuk kívülről.

Köszönet Mayer Zsolt plébánosnak a lehetőséget! 

Sárpentele
A kis falu kicsiny temploma kívülről igen alkalmasnak tűnt, így amikor a közeli Úrhida templomában a ládakihelyezés bizonytalanná vált, Pentelét vettem előre a sorban. Segítőkész helybéliek révén megtaláltam Czank Ferencné gondnokot, aki ellátott kellő mennyiségű tanáccsal a lépcsők és létrák veszélyességének mértékével kapcsolatban. A toronyban mindössze egy harang lakik, az egész tér rendkívül szűkös, de azért egy normál láda éppen elfér az ablakban - gondoltam akkor. Később még egyszer fel kellett mennem egy pótmérésre, elkészítettem a ládát és december 8-án, egy igen hideg napon fel is vonultam a templomhoz, amely Széchenyi Zsigmond Afrika-vadász szüleinek is a nyugvóhelye.
A sárpentelei templom belseje a karzatról nézve.

Azt már előre tudtam, hogy a ládát csak lapra szerelve tudom felvinni. Nagyon jól bevált az az ötlet, hogy a létra alján a darabokat egyben tartó madzagba beakasztok egy autó vontatókötelet és azzal húzom fel a "rakományt" a több méteres magasságba. Amikor fenn volt a láda és a szerszámok, akkor döbbentem meg, hogy milyen kevés a hely.
Amikor elkezdtem összeszerelni a ládát. kiderült, hogy előbb az ablakot kell kivágni. A hozott kézifűrésszel lelkesen vágtam a spalettát, amikor a penge reccsent egy nagyot és tőből letört. "Objektív nehézség..." - gondoltam és a pengét kézben tartva fűrészeltem tovább. Egy spaletta készen is lett. Mielőtt a másiknak nekiláttam volna, letettem a pengét a láda egyik darabjára, aztán a mérőszalag után kutatva szórakozottan felemeltem az említett darabot, mire a fűrész pengéje szép ívben kiszállt az ablakon és csengve-bongva megpihent az ereszcsatornában. Néhány percig elgondolkodva nézegettem az utca túloldalát, hogy ne kopogjak -e be az említett segítőkész helybeliekhez fűrész-ügyben, de aztán támadt egy ötletem. A másik spalettát fúróval perforáltam: sok-sok lyukat fúrtam egy sorban, amíg azok egybenyílva szétválasztották a deszka két felét.
Ekkor már volt kedvem fényképezni... Nagyjából egyben a láda. 

A spaletta meglehetősen régi, így aztán kellően korhadt is, apadt is, kifejezetten nehéz volt hát visszaimádkozni a helyére. Mindenfélét kipróbáltam, hogy a két, a röpnyílás miatt elvágott fadarab úgy álljon, ahogy a többi, végül úgy oldottam meg, hogy egy keskeny OSB-lap darabbal összecsavaroztam a ládát és a spalettát. Ekkor még csak a láda feneke és az eleje volt a helyén. A kiszemelt (déli) ablakpárkány egyik sarkában egy 15 cm magas hupli van, így ugyanekkora fadarabokat is hoztam, hogy kiegyenlítsem a szintet, ezzel nem is volt gond. Csakhogy az ablak és a harangot tartó gerendázat között olyan kevés a hely, hogy a ládát a végső helyén kellett összecsavarozni; egészben egyszerűen nem lehetett volna beemelni a párkányra. Kifejezetten sok szerencsétlenkedés kísérte a belső sötétítő beillesztését is, hiszen a röpnyílás felől már nem csavarozhattam. Bő két órás munka végeztével lett minden a helyén...
A harangot 1882-ben öntötték Budapesten, a láda 2016-ban készült Pátkán.

Ezt látja majd a bagoly egy téli napon.

Remélem, minden madárbarát észreveszi a különbséget...

2016. október 22., szombat

Maroshegyi természeti értékek - védetté nyilvánítási javaslat

Mostanra érett meg a 2015 augusztusa óta zajló adatgyűjtési munka a székesfehérvári Alsóvárosi-réten és környékén. A következőkben minimális változtatással teszem közzé azt a védetté nyilvánítási javaslatot, amit alapítványunk Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elé fog beterjeszteni. (Kivettem belőle az egyes területek méretével, a helyrajzi számokkal, blokkazonosítókkal kapcsolatos részeket.) Itt szeretném megköszönni az anyag elkészítéséhez nyújtott segítséget Csete Gábornak, Fóris Ödönnek, Horváthné Sebestyén Tamarának, Hudák Tamásnak, Kálmán Lillának, Staudinger Istvánnak és Szili Istvánnak.
Emlékeztetőül a korábbi kapcsolódó bejegyzések:

 Védetté nyilvánítási javaslat
Maroshegyi természeti értékek


Székesfehérvár egyik üde színfoltja a Maroshegy, ahol a vidékies utcák között szép természetes élőhelyfoltok maradtak fenn. A kis erdősítések, rétek, vízállások óriási értéket képviselnek mind közjóléti, mind természetvédelmi szempontból. Olyan természeti kincsek is rejtőzködnek a nagyváros szorításában, amelyeket helyi védelemre javaslunk.

1. Szalontai utcai láprét

A lápréten nyár közepétől vöröslik az őszi vérfű

A „Város Tüdeje” program tervezett helyszínei közül a legnagyobb természetvédelmi érték az a 24 hektáros láprét, amelyet a Szalontai utca, az Aszalvölgyi-árok, a nyugati elkerülő és a veszprémi vasútvonal határol. Ezt mindenképpen ki kell hagyni az erdősítési munkákból és meg kell őrizni jelen állapotában!
A legfőbb kincs két Natura 2000-es jelölőfajként számon tartott, 50.000 Ft-os eszmei értékű lepke, a sötétaljú hangyaboglárka és vérfű-hangyaboglárka. Ezek a rovarok a réten nagy tömegben élő rózsaféléhez, az őszi vérfűhöz kötődnek, de, mint a nevük is mutatja, a hernyók sikeres átteleléséhez még a hangyák közreműködésére is szükség van. A Szalontai úti rét fontos táplálkozó terület a Maroshegy fehér gólyái és fecskéi számára éppúgy, mint az egerészölyveknek, vörös vércséknek vagy akár a nagy kócsagoknak.
A tervezett erdősítés ökológiai értéke, majdani fajgazdagsága, tájképi változatossága szempontjából nagyon lényeges, hogy mellette jelen állapotában megmaradjon ez a vén füzekkel tarkított, mély fekvésű, néhol belvízre hajlamos rét! Megőrzése, védetté nyilvánítása megfelelő kommunikációval akár országos hírnevet is hozhat a Székesfehérváron folyó természetvédelmi munkának, hiszen egyetlen másik magyar város belterületén sem találjuk meg ilyen számban a két hangyaboglárkát!


Párzó vérfű-hangyaboglárkák (balra) és őszi vérfű virágán pihenő sötétaljú hangyaboglárka (jobbra)

               Védett fajok
Sötétaljú hangyaboglárka (Maculinea nausithous)       Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Vérfű-hangyaboglárka (Maculinea teleius)                  Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Nagy tűzlepke (Lycaena dispar)                                 Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Fecskefarkú lepke (Papilio machaon)                         Védett (10.000 Ft)
Atalantalepke (Vanessa atalanta)                             Védett (2.000 Ft)
Sárga billegető (Motacilla flava)                                 Védett (25.000 Ft)
Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris)              Védett (25.000 Ft)


A védett terület javasolt határai

2. Borszéki úti rétek

Árvalányhajas sztyepprét a Borszéki út mellett

A szükségtározó céljára fenntartott, Borszéki út, veszprémi vasútvonal és Aszalvölgyi-árok által közrefogott terület nyugati része kaszálórét, ami a két védett hangyaboglárka fontos élőhelye. Ettől keletebbre a magasabb fekvésű részeken árvalányhajas löszgyepet, a vasút menti, egykori anyagnyerő helyeken pedig különleges hangulatú kosboros réteket találunk, melyek, ha kicsiben is, de sok hasonlóságot mutatnak a légvonalban közeli Sóstóval. A néhány tucat tő agár sisakoskosbor és vitézkosbor mellett a fő érték a több száz tő poloskaszagú kosbor. Néhány száz méternyi séta árán megismerkedhetünk a kaszált láprét, a nádas, a löszpuszta és a pionír fásszárú növényzet élővilágával; tényleg csak a Sóstó környékén jellemző másutt ilyen változatosság a városon belül!
Összességében tízmilliós nagyságrendű eszmei értéket rejt ez a terület, amely a Nemzeti Ökológiai Hálózat része!

Két védett növény: a poloskaszagú kosbor (balra) és a budai imola (jobbra)

               Védett fajok
Budai imola (Centaurea sadleriana)                       Védett (2.000 Ft)
Agár sisakoskosbor (Anacamptis morio)                 Védett (10.000 Ft)
Vitézkosbor (Orchis militans)                                Védett (10.000 Ft)
Poloskaszagú kosbor (Anacamptis coriophorus)      Védett (50.000 Ft)
Pusztai árvalányhaj (Stipa pennata)                        Védett (5.000 Ft)
Sötétaljú hangyaboglárka (Maculinea nausithous)    Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Vérfű-hangyaboglárka (Maculinea teleius)              Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Citromlepke (Gonepteryx rhamni)                          Védett (5.000 Ft)
Nagy gyöngyházlepke (Arghynnis paphia)               Védett (5.000 Ft)
Atalantalepke (Vanessa atalanta)                             Védett (2.000 Ft)
Barna rétihéja (Circus aeruginosus)                       Védett (50.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj
Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris)          Védett (25.000 Ft)
Foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobenus)    Védett (25.000 Ft)
Sárgarigó (Oriolus oriolus)                                   Védett (25.000 Ft)
Tövisszúró gébics (Lanius collurio)                       Védett (25.000 Ft) Natura 2000 jelölőfaj

A védett terület javasolt határai


Rejtőzködő érték a város közepén... A védett budai imola állománya, háttérben a Palotaváros házai


3. Zágoni úti mocsár és orchideás tölgyes

A Zágoni úti tölgyes májusban

A harmadik védelemre javasolt terület a Zágoni út két oldalán található; nyugatra az „Ősmocsárnak” nevezett nádas, keletre egy telepített tölgyes. Az Ősmocsár megőrzése azért fontos, mert a hajdani fehérvári mocsárvilágnak a Sóstón kívül talán utolsó természetes állapotú hírmondója. Egy darabka őstermészet ez, ahol a látogató a városi környezet ellenére nádi madarak énekében és a szélben zúgó nádas hangjában gyönyörködhet. 
A telepített tölgyes a gazdag madárvilág és a fák esztétikuma révén önmagában is nagy érték. Tanulságos sétát kínál az erdei ösvény. A város belsejében a vadállomány nem végez pusztítást a tölgymagoncok között, az aljnövényzet gazdag, változatos korú, így gyerekek és felnőttek egyaránt testközelből láthatják az erdők természetes dinamikáját, megújulását. Az erdő fő nevezetessége a két védett kosborfaj, a vitézkosbor és a jó években tömeges fehér madársisak.

A trópusi orchideák hazai rokona a vitézkosbor (balra) és a fehér madársisak (jobbra)

                Védett fajok
Vitézkosbor (Orchis militans)                                     Védett (10.000 Ft)
Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium)           Védett (10.000 Ft)
Kakukk (Cuculus canorus)                                         Védett (50.000 Ft)
Fülemüle (Luscinia megarhynchos)                             Védett (25.000 Ft)
Fekete rigó (Turdus merula)                                       Védett (25.000 Ft)
Barátposzáta (Sylvia atricapilla)                                 Védett (25.000 Ft)
Nádirigó (Acrocephalus arundinaceus)                       Védett (25.000 Ft)
Sárgarigó (Oriolus oriolus)                                       Védett (25.000 Ft)
Sordély (Miliaria calandra)                                      Védett (25.000 Ft)

A védett terület javasolt határai

 A maroshegyi védetté nyilvánítások jelentősége

A védelem fő célja természetesen a védett értékek (növények, lepkék és madarak), illetve a nekik otthont adó értékes élőhelytípusok (láprét, löszgyep, mocsár, tölgyes) megóvása. Különösen a vérfüves kaszálóréteken kulcsfontosságú egy olyan kezelési rendszer megvalósítása, amely egyszerre szolgálja az élőhelyet fenntartó gazdálkodás érdekét (jó beltartalmú széna) és a lepkék fennmaradását (megfelelő időben végzett kaszálás, hogy nyár közepétől őszig legyen virágzó vérfűállomány). Egy helytelen időben elvégzett kaszálás drasztikusan meggyérítheti a lepkéket. A védelem kulcsfontosságú ahhoz, hogy a területen gazdálkodókat egy „lepkevédelmi előíráscsomaggal” fel lehessen keresni.
A védelemre javasolt területek egy százezres nagyváros belterületén helyezkednek el, így magától értetődő, hogy a természetvédelmi területek egyszerre szolgálnák az értékek megóvását és azok szakszerű bemutatását. Az adottságok (meglevő utak, ösvények, parkolási lehetőség) mindenütt ideálisak ahhoz, hogy különösebb befektetés és tereprendezés nélkül gyalogösvényeket jelöljünk ki. A többfunkciós ösvények a környékbelieket (gyalogos és kutyasétáltató útvonal), a város távolabbi részén élőket (kihelyezett biológiaórák) és a turizmust (tanösvény) egyaránt kiszolgálhatják. A természetvédelem és a turizmus összekapcsolására már formálódik terv: 2017 augusztusában a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány szervezésében hagyományteremtő céllal Boglárka-napi hangyaboglárka-túra lesz az Alsóvárosi-rét vérfűben gazdag részein.

2016. október 6., csütörtök

fecskebarát Fehérvár V. - Az első év

2016 februárjában indítottuk útjára fecskevédelmi akciónkat. Az alapgondolat az, hogy 2020-ig Székesfehérvár fecskeállománya stabilizálódjon vagy növekedjen, és ehhez a helybeliek is aktív segítséget nyújtsanak. Bár a fecskék még egy bő hónapig nálunk lesznek, költésük sikerességét már nem tudjuk befolyásolni, márpedig a program lényege éppen ez. A vonulási útvonalon zajló madármészárlás és az éghajlatváltozás emberi okai ellen szükséges tiltakozni, de attól lesz több kirepült fecskefiókánk, ha itt a fészkelőhelyen odafigyelünk a védelmükre. A felhívás óta fél év telt el, a fecskék már a drótokon gyülekeznek, ideje összegezni a tapasztalatokat. Emellett szeretnék szubjektív véleményt alkotni a hazai fecskehelyzetről is.

2016 időjárása és a fecskék
Az idei tavasz időjárása sok madárfajnak (pl. fekete- és fehér gólya, rétisas) kedvezőtlen volt, ezt az alacsony fiókaszámból és a sok meghiúsult költésből tudjuk. Fecskeszemmel áprilisban és május elején hiányoltuk a "sárcsináló" esőket, később azonban szinte menetrendszerűen jöttek esők, folyamatosan pótolva a közbeeső melegek által megszárított sarat. Egy-egy eső utáni napon a molnárfecskék hajnaltól reggel 8-ig ujjnyi vastag réteget hordtak fel a fészekcsészére, ezt Pátkán saját szememmel láttam. Az esők közötti száraz meleg igazi vadászidő a madaraink számára, hiszen a rovarok ekkor mozognak igazán. A nyár második felében csapadékosabbra fordult az idő. Épp a nyár felénél, július 16-án még vészharangot is kongattak a madárbarátok: egy komoly esőzésben átfázott, legyengült fiókákról szóltak a hírek. Ijedten mentem egy kört Pátkán, de semmi hasonlót nem észleltem, a fecskék még az olyan magától értetődő "vészbüféket" sem vették igénybe, mint a legelő jószág vagy a szárzúzó traktor. Az esőfelhők elvonulása után a fák lombjai körül jelentek meg először a rovarok, így a madaraink is itt "felhőztek". A napsugaras utónyár egészen október elejéig kitartott, így aztán az egész fecskeszezonról kedvező a véleményem.
Birkalegelő fölött vadászgató füsti fecske szeptember elején.

A fészeképítés elősegítése
A sárgyűjtőhelyek létesítése sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Gyakorlatilag sehol nem észleltük, hogy a madarak használták volna őket, bár ahol a locsolást rá tudtuk bízni valakire, azokat nem látogattuk rendszeresen. A korábbi bejegyzésben fotósorozaton bemutatott minta sem az igazi, a sarat körbevevő gyeptéglák növényzete közé a madarak feltehetően nem szívesen szállnak be.
Ám ez kis bosszúság: szeretnénk segíteni, a fecskék ezt nem fogadták el. De micsoda öröm látni, hogy az életrevaló madárkák  nélkülünk is boldogulnak! Kora tavasszal a székesfehérvári Palotavárosban végigszámláltam néhány bérháztömbön a molnárfecskefészkeket. Egy szigetként álló tömb a Csapó utcai, ahol öt fészek volt. Nyár közepén arra járván gyönyörködtem egy kicsit a cikázó fecskékben, aztán kíváncsiságból megszámoltam a fészkeket. Tizenhatot találtam! A lebetonozott város kellős közepén készült kilenc vadonatúj fészek...

Fecskeállomány alakulása Székesfehérváron...
Az ép, költésre alkalmas fészkek számlálását idén kezdtük, így bázisév híján inkább szubjektív véleményt tudok adni: enyhén nőtt a fecskék száma. Ezt arra alapozom, hogy fecske röpköd ott, ahol az előző években nem, illetve visszatértek a madarak néhány korábbi helyükre is.
Radetzky Jenő az 1980-as években megpróbálta megsaccolni az állományt. Az általa leírt 150 pár molnárfecske és 25-30 pár füsti fecske véleményem szerint rendkívül alábecsült; ez a mennyiség 2016-ban, csak a város belső részét számítva is megvan! Az Öreghegyen új füstifecske-párok kezdtek költésbe legalább négy helyen, egy házhoz több év kihagyás után tértek vissza molnárfecskék. Füsti fecske ficsereg a belváros fölött is (az Országalma és a Vörösmarty Színház között hallom-látom rendszeresen). Szépen mozogtak a kertvárosias Maroshegy környékén is, a táplálkozóterületük a védendő kaszálóréteken volt. A Kunos lovarda udvarosa és a Vörösmarty-halastavak őre is itt lakik, mindketten meséltek náluk vagy a környékükön költő fecskékről, ebben a városrészben biztosan komoly állomány fészkel. A város északnyugati részén levő Alba Agrár Zrt. telephelyére tavaly tért vissza 1-2 pár füsti fecske, idén sokkal többet láttunk, sőt molnár is mozgott. Jó hír számukra, hogy egy lovarda létesült az egykori sertéstelep néhány istállójában. Remélhetőleg jövőre már akkora nyüzsgés lesz itt, mint amit augusztus elején az Iszkaszentgyörgyi úti lovardánál láttunk. A korábbi évek érezhető csökkenése után gyarapodott az öreghegyi Nyitra abc melletti molnárfecsketelep lakóinak száma is.

A fentiekhez pluszban jön még több tucatnyi pár mindkét fajból a külső területeken: a csalai, kisfaludi és börgöndi családi házakon, a kisfaludi marhatelepen, a Kisfaludtól délkeletre levő térkőüzemben, de még olyan váratlan helyeken is, mint az aszal-völgyi vízmű szolgálati lakása vagy a Nagy-völgy melletti adótorony kiszolgáló épülete. Utóbbi helyen nyár közepén (tehát még nem a vonulás előtti gyülekezés idején!) 50 példányt láttam a tornyok merevítő drótjain...
A gyülekezés is okozott szép pillanatokat. Kisfaludtól északra, a nagyfeszültségű vezeték Jancsár-völgy melletti szakaszán 130 füsti fecske nyüzsgött, ivó- és fürdőhelyük a régi murvabánya kis tavacskája volt. Az öreghegyi Pöstyéni utcán 25-re becsültem a villanydróton csoportosuló füstiek számát augusztus elején, ami nem önmagában, hanem a korábban elfecskétlenedő városrészt figyelembe véve jelentős. Ráadásul ez valószínűleg két új párból és idei szaporulatukból állt.

... és Fejér megyében
Lakóhelyünk, Pátka kívánkozik az első helyre. A 2014-es mélypont óta folyamatos és látványos a fecskeállomány növekedése a falu belsejében. A település északi végén egy házon sok molnárfecske költ, idén több új fészek is épült. A posta esőbeállóján is építkeztek a füsti fecskék, sajnos ott az első fészekalj kirepülése után festés volt, a fészket a munkások eltávolították. (A postán korábban jeleztem, hogy ha bármi gond lenne, szívesen felteszek pelenkát a fészek alá, de végül az egész fészek útban volt. Csak remélni tudom, hogy jövőre a madarak újra próbálkoznak, hiszen a postai dolgozókat nem zavarják a madarak.) Augusztus végén nagyon látványos gyülekezések voltak a dróton. 3 éve élünk a faluban, de itt ilyet eddig nem láttunk. A pátkai gátőrház és a víztározó zsilipje jó fecskefészkelőhely volt korábban is, idén a Zámolyi-víztározó zsilipjének belsejében is leköltöttek a füsti fecskék. (Utóbbi helyszín is Pátka határa.)

Az év meglepetése Velence; az új szabadstrand melletti magas épületeken (Ifi szálló, vízirendőrség, termálhotel) több tucat pár molnárfecske éli mindennapjait. Korábban nem Velencére jártunk fürödni, így tendenciáról nem tudok beszámolni. A kihelyezett fecskepelenkák jelzik, hogy a fészkek zöme évek óta lakott. Említést érdemel Aba-Felsőszentiván is. A szikes tavak környékén mindig szívmelengetően sok fecske cikázik a gyepek fölött. Staudinger István jelzése szerint igen szép az állomány Isztiméren, ahol sárgyűjtőhelyet tart fenn minden tavasszal.
Zámoly fecskeállományát korábban nem vizsgáltam, idén jó közepes mennyiséget észleltem. Nadapon láttam sarat gyűjtő fecskéket is, a tavalyinál többnek érzem az itteni fecskéket. Alkalmi megfigyelések további településekről: Csákberény, Lovasberény, Pázmánd, Vereb, VértesacsaVértesboglár.
"A szürke ötven árnyalata..." - Művészkedő kedvű molnárfecskék fészkei a zámolyi abc eresze alatt. (A több alapszínt használó fehérvári kollégák műalkotásai ITT csodálhatók meg.)

Sajnos fészekleverés is történt a megyében, egy életben maradt fióka a székesfehérvári Vadmadárkórházba került. Sajnálatosnak tartom, hogy az esetről szóló újságcikkben (ITT olvasható) elmaradt a nyilvános megszégyenítés (település, lakcím, esetleg a név rövidítése, fénykép a házról...). Amennyire tudom, az állatkínzás bűncselekmény, a védett faj elpusztítása szabálysértés, ez itt halmozottan történt meg. A fecskepelenkát természetesen népszerűsíteni kell, de jó visszatartó fegyver lehetne a közmegvetés. (Ugyanez igaz azokra az illegális szemétkupacokra, ahol kinyomozható a tettes.) 

A "fecskebarát Fehérvár" tábla
A bejegyzés elkészültéig egy tábla került ki. Hönigschmied Éva a barokk kori belvárosban, a Bazilika mellett él egy szép, gondozott zöldfelületű belső udvarral rendelkező házban. Azért kereste meg az alapítványt, mert egy nagyon különleges fészek van a lépcsőházban: eredetileg a házi rozsdafarkú építette egy sarokba, ahol az ott futó vezetékek megfelelő támaszt nyújtottak. Erre húzott rá egy kis peremet a füsti fecske, vagyis a lehető legkevesebb munkával tett szert otthonra.
A néhány sárgombócon kívül a fecskének már nem sok dolga akadt...

Idén ez a "lakás" üresen maradt, egy pár ugyanabban a lépcsőházban másik fészket rakott, de ez is nagyon furfangosan. Ismét a csövekkel oldották meg, hogy egy szokásos sárfészekhez képest feleannyi építőanyag is elegendő volt.
Oldalról alig látszik az új fészek. A sár felét biztosan megspórolták.

Éva nagyon gondos házigazdája a fecskéknek. A fali hirdetőn elhelyezett egy felhívást, hogy a lakók is megtudják, mekkora érték egy lakott fecskefészek. A fiókák kirepülését mindig figyelemmel kíséri, korábban még lisztkukacot is tett ki, amikor a második fészekalj nevelése belenyúlt a szeptemberbe, idén pedig a legkisebb, tapasztalatlan fiókát helyezte vissza létrára állva a fészekbe. Az első tábla tehát egy igazi fecskebarát lakóhelyét hirdeti!

A program során fecskékkel kapcsolatban bejelentkező fehérváriak közül kiemelném az Árpád fürdő kollektíváját, akik nagyon lelkiismeretesen fenntartották a sárgyűjtőt, Máthé Ferencet és Róth Ferencet. (A lista ezzel nagyjából le is zárul, volt aki a kezdeti lelkesedés után tűnt el, más csak ígérte, hogy körülnéz a lakóhelye környékén, de nem jelentkezett többé. Sajnos ez az alapítvány történetének visszatérő eleme.)

A program 2016-os összegzése (SWOT-analízis)

Erősség: 2016 bebizonyította, hogy Székesfehérváron nem haldokló, vegetáló, végnapjait élő fecskeállomány várja a segítséget. Vannak persze fájdalmasan fecskementes részek is, de az összmennyiség jóval a várt fölött van.

Gyengeség: A helybeliek megszólítása a reméltnél jóval nehezebb. Így félő, hogy a lakossági összefogás helyett az akció ugyanolyan "gerilla-madárvédelem" lesz, mint amit általában csinálunk a gyöngybagoly, kuvik, odúlakó fajok érdekében.

Lehetőség: Székesfehérvár sokkal több fecskét bír el jelenleg, mint amennyi megmaradt. A kaszálórétek, a nagyüzemi állattartás, a lovardák, a viszonylag sok mesterséges tó, a hagyományos, vidékies városrészek, illetve a molnárfecskék fészeképítéséhez alkalmas bérházak ehhez rendelkezésre állnak.

Fenyegetés: Reális jövőbeli veszély a fokozódó rovarirtás az állattartó telepeken, illetve a szúnyogok elleni permetezés. Nem egyértelmű, hogy a panelházak fala a szigetelés után mennyire alkalmas a fecskéknek. A lakótelepi fészkek zöme rücskös burkolatú szigeteletlen épületeken van


Tervek

A tél folyamán szeretném kinyomozni, hogy az öreghegyi Bányató melletti trafóház eresze alá ki lehetne -e tenni műfészkeket. Ez lenne a város első komolyabb fecsketelepítési akciója.
A sárgyűjtőhelyek közül hármat mindenképpen megépítek újra, de az idei tapasztalatok birtokában. A jelöltek: Öreghegy, Árpád fürdő és a vasútállomás környéke. Nagyon fogok ügyelni  gyűjtőhely kopár, növényzetmentes környezetére, mert ez lehetett az idei fő hiba.

Milyen az országos tendencia?
A természetvédők sokáig csak az egyes fecskepárokkal foglalkoztak. Folyt a lakosság agitációja: ne verjék le a fészket, inkább tegyenek ki fecskepelenkát. Közben azonban zajlott az utak leaszfaltozása, a háztáji állattartás visszaszorulása és a rovarirtás, és az ezredfordulón kiderült: baj van, fogynak a fecskék.
A világhálón nagyon sok hozzászólást olvashatunk ebben a témakörben: hova tűntek a villanydrótokon csivitelő, gyülekező fecsketömegek? Minden tavasszal ellátogat egy szakember a rádióba, tévébe és elmondja, mekkora a baj. Valószínűleg már minden internetező magyarhoz eljutott az alábbi matematikai képlet: évente 20 %-kal csökken a magyarországi fecskék száma, tehát 2020-ra ki fognak pusztulni.
A tiszakécskei termálfürdő az egészségügyi hatóságok miatt próbált drótos fecskehárítókat feltenni, de a madarak ügyesek voltak. Így madárbarát megoldás született, amiért csak dícséret illeti őket. Az információért és a fényképekért köszönet kedves barátunknak, Zombori Máriának!

Csakhogy a fecskék rendkívül tanulatlan jószágok, a digitális forradalomból nem sok mindent vettek észre, szakkönyveket nem bújnak, rádiót nem hallgatnak. Ha kevesebb a háziállat, kevesebb az istálló, kevesebb a fészeképítésre alkalmas épület, akkor nyilvánvalóan kevesebb lesz a fecske. De Magyarországon egyhamar nem szűnik meg a gyepgazdálkodás, a legeltetéses állattartás, mindig lesz olyan, aki otthon tyúkot, kecsét tart. Biztató módon nő a lovardák száma, ami egy alacsonyabb szinten és pontszerűen talán pótolhatja a régen általános háztáji tehéntartást. A két fecskefaj nem fog eltűnni! Megritkulhat, lecsökkenthet a teljes, országosan egyébként soha össze nem számolt állomány egy adott szintre, de számomra jelzésértékű, hogy a kelet-magyarországi fecskeállomány erős és stabil, komoly fluktuációra nem hajlamos, tehát a teljes magyar populációt határainkon kívüli veszély egyelőre nem semmisítheti meg. Vannak rendkívül gyenge évek, főleg a nagyon esős 2010 emlékezetes. Az efféle évjáratok nagyon erősen visszavethetik az állományt. Ám ha a fecskepárnak nem kell új fészek építésével bíbelődnie, akkor egy szezonban kirepítenek 8-10 vagy még több fiókát, márpedig így gyorsan helyrebillenthető a helyzet.
Néhány példa arra, hogy a fecske hogyan válhat a mindennapok részévé. Sajnos a logók zöme külföldi, bár a MÁV fecskés mozdonya nagyon jó kezdeményezés.


Fecske a magyar irodalomban

„A fájdalmas költő ferde mosollyal ül, tekintete a távolban felejtkezik. Nyihara és Herceg Judit, a két hisztérika lesunyt fejjel vihog, mint a pajkos iskoláslányok. Hímző Micike feszülten figyel, Békeszerető Irma néni tenyerét a füléhez tartja, hogy ne veszítsen egyetlen szót se. Kamarás Lili úgy tesz, mintha nagyon figyelne, de le-lekoccan a szeme (...) Fejem fölött a fecskefészekben négy csipasz figyeli az előadást, anyjuk percenként becikázik az ajtón, kört ír le fölöttünk, a csipaszok fölemelkednek és kitátják a szájukat, egyikük megkapja a magáét, a mama kihussan. Fecskéink különben már kihízták a fészket, alig férnek bele, maholnap repülni fognak. Ez a második eresztés, az első fészekalja már kirepült, mint ahogy elszállt kéményünkről a gólyacsalád is; együttérzéssel figyeljük a csipaszok növekedését: vajon sikerül –e a költözés utolsó terminusára teljesen elkészülniök?”
(Benedek István: Aranyketrec – Egy elmeosztály élete)

„Leányfalun a verandára beköltöztek a fecskék. Amikor kijöttünk, már itt voltak, meg a fészkük a felső szögletben. De tőlünk megijedtek, napokig kint a villanydróton ültek. Aztán mégis, óvatosan visszaszoktak. (Tavaly és tavalyelőtt ugyanez volt, de akkor elmaradtak. Ezek az ideiek bátrabbak.) Költés, aztán ki is keltek a fiókák. Ez nekem megunhatatlan néznivaló, órákig ülök alattuk és figyelem, ahogy jönnek, etetnek, tátognak a kis fehér csőrök. Körülbelül ez érdekel most legjobban a világon.”
(Karinthy Ferenc: Napló 1974. június 21.)

"...úgy hiányoztak, mintha az esztendőből kimetszettek volna egy évszakot, kertünk elől a látóhatárnak egy szeletét. Rakétaröptük a magasból le, majd vízszintesen az ajtófélfa alatt a pincébe be, egy kanyarral a fészek szélére, bele a csipogásba, a tátott csőrök közé, s máris ki, hajszálra az ajtófélfa alatt, s a két nagy juharfát megkerülve újra a magasba fel: oly színjáték volt, hogy negyedórákig ácsorogtam a pince előtt, be nem telve a suhanás, az elegancia plusz pontosság látványával, a szakszerű munkán érzett elégtétellel."
(Déry Tibor: A napok hordalékai)


(E három személy között érdekes a kapcsolat. Karinthy Ferenc bátyját évtizedeken át ápolta az orvos-író Benedek István, aki az idézett művében a "fájdalmas költő" néven említi Karinthy Gábort. Déry Tibor sokáig Karinthy Ferenc barátja volt, míg Déry emlékiratainak túlságosan személyes elemei miatt össze nem vesztek. A fecske fiókagondozása azonban ugyanannyira lenyűgözte ezt a három nagyon különböző személyiséget...)

2016. szeptember 12., hétfő

Száz éve született Szabó László Vilmos

"Akárhová vesse a sors az embert, tenni kell a dolgunk, változtatnunk, hatnunk, élnünk."
(Karinthy Ferenc: Recordare)

2016. szeptember 13-án ünnepeljük Szabó László Vilmos ciszterci szerzetes, ornitológus, természetvédő és tanár születésének centenáriumát. Ez a kerek évforduló jó alkalom arra, hogy megemlékezzek a huszadik század nagy alakjáról, jelentős részben családom személyes élményei, emlékei alapján.
Szabó László Vilmos a Csákvári-réten. (A fotóért köszönet Viszló Leventének.)

Szabó László maklári (Heves megye) vízimolnár család sarja, akit fiatal korában egyszerre kezdett érdekelni a Természet és Isten szolgálata. 
Kamaszként országos tanulmányi versenyt is nyert. (Forrás: Az Est. 1934. június 7.)

A ciszterci rendbe lépett, rendbeli neve Vilmos lett. Ez okozhat némi félreértést egyeseknek. A világi ismerősei számára ő „Szabó Laci” vagy „Laci bácsi”, a ciszterek „Vilmos atyaként” ismerik (a zirci temetőben is Szabó Vilmos áll az egyszerű sírkövön), dr. Festetics Antal „Szabó Vili” néven beszél róla, a publikációiban a Szabó László Vilmos nevet használta. Akik pedig Nagyivánon tíz éven át egy faluban éltek vele, máig úgy emlegetik: „a Tanár Úr”.
Laci bácsi tizennyolc év híján végigélte a szomorú huszadik századot, a második világháborúban tábori pap is volt, a rendek feloszlatása sok ezer szerzeteshez és apácához hasonlóan óriási csapás volt neki is, derűs lénye azonban átlendítette ezeken. A négy fal között hajnalonta szerzetesként imádkozott, nap közben lelkileg megerősödve végezte a tanítást és a természet vizsgálatát. Tanári pályája Baján indult, majd Zirc és Eger érintésével kerül 1951-ben Fejér megyébe, Velencére. Természetrajz-földrajz szakos tanárként munkája elvileg a természethez kötötte, ám sok szerzetes-tudóshoz hasonlóan az igazi eredményeket szabadidejében vitte véghez. Ebben az időszakban több közleményt írt a Velencei-tó érdekes madárvendégeiről (énekes hattyú,  pehelyréce, sarki partfutó, sárjáró). Turanitz Lajos, a nadapi templom kedves gondnoka mesélte el, hogy a velencei gyerekek nagyon szerették Laci bácsit, ám sok tanártársa a kor szellemének megfelelően gyanakodva figyelte a „klerikális elem” ténykedését. Ennek szomorú példája volt, hogy az iskola egyik kis termében általa berendezett természettudományos kiállítást Laci bácsi távozása után egyszerűen kiszórták az udvarra. Velencéről 1959-ben Csákvárra vitt Laci bácsi útja. Valahol azt olvastam, hogy korábban csak messziről nézegette az „akkor még ismeretlen Vértest”. Talán így volt, talán nem. Én mindenesetre immár tizenhárom éve járom ezt a környéket, de nem tudok úgy legurulni a Velencei-hegység északi lejtőjén, hogy a vértesi dolomitgerinceket megpillantva ne jusson eszembe a fenti mondat.

Tavaszi vizek a Vértes lábánál elterülő Csákvári-réten. Ez a táj örökre összekapcsolódott Szabó László Vilmos nevével.

Ekkoriban került jó barátságba a nála egy nemzedékkel idősebb székesfehérvári tojásgyűjtővel (oológussal), Máté Lászlóval, aki a fészekkeresés számos trükkjét átadta neki.  A tudományosan feldolgozott Máté-féle tojásgyűjteményben sok tétel van, amit Laci bácsi gyűjtött. Hamar kiderült, hogy csodálatos érzéke van a nehezen kutatható madárfajok fészkelésökológiájához, amihez Csákváron minden feltétel adott volt. A világon máig nem képzelhető el olyan vízicsibés vizsgálat vagy publikáció, amely Szabó László Vilmos sok évtizeddel ezelőtti dolgozatait meg tudná kerülni. Ennek a munkának a döntő része a Zámolyi-medencéhez köthető, bár a kis vízicsibével kapcsolatban korábban a Velencei-tavon is szerzett tapasztalatokat. 
Az elsők között ismerte fel a nemegyszer mikroszintű környezeti adottságok (növényzet, felszínmorfológia, élőhelykezelés) és az ott élő madárvilág összefüggéseit. Mivel remekül rajzolt, dolgozataihoz előszeretettel mellékelte a vizsgált terület terepasztalszerű metszetben bemutatott vázlatát, rajta a legjellegzetesebb növényekkel és madarakkal. Ezt a módszert ma már magától értetődőnek vesszük, hatvan évvel ezelőtt azonban izgalmas, új szemléletmódnak számított. Írásai gyönyörű nyelvezetűek; stílusa a néhány évvel idősebb pályatárs, Radetzky Jenő szavaival élve "lírai hangulatú, néha patetikus".
1962 májusában a vértesi Tábor-hegyen Homoki-Nagy István természetfilmes forgatott a parlagi sasok fészke mellett. Forgatási szünetekben Laci bácsi is felment a lessátorba, hogy figyelje a madarak életét és vázlatokat készítsen. Ennek a képnek a címe: "Anyai öröm"

Egy időben foglalkoztatta a doktori cím megszerzése, témául az „inváziós madarakat” választotta. Ezek olyan fajok, amelyek váratlanul, előzmény nélkül jelennek meg nagy számban megszokott elterjedési területüktől távol (batla, talpastyúk, uráli bagoly, pásztormadár, keresztcsőrű, csonttollú). Az anyag végül csak vázlatig jutott. Még szomorúbb, hogy szerette volna egy-egy tanulmányban összegezni a sárszentágotai szikesek, a Velencei-tó és a Velencei-hegység madárvilágával kapcsolatos tudását is. Milyen haszonnal forgatnánk ezeket, ha elkészülnek...
Feltehetően részben a Máté-tojásgyűjtemény bővítése céljából utazott el a Hortobágyra 1959-ben. Éjjel érkezett a kunmadarasi vasútállomásra, ahonnan gyalog indult a Hajtó-úton kelet felé, így a végtelen Kunmadarasi-puszta szélén érte a reggel. A korábban sosem látott kép lenyűgözte, egy ott legeltető pásztortól meg is kérdezte: "Tessék mondani, ez a gyönyörű puszta már a Hortobágy?". Ezt a barátságtalan kun nyomban kikérte magának, mondván hogy "Ez a madarasi Rít!" Az első látogatást még nagyon sok hasonló követte: ennek az időszaknak a gyermeke a "Fészkelő madártársulások vizsgálata a kunmadarasi szikeseken" című tanulmány. 1968-ban a már említett Festetics Antal megszervezte azt a nemzetközi akciót, amelyben külföldi tudósok hívják fel a Magyar Népköztársaság kormányának figyelmét a Hortobágy védelmére. Az első nemzeti parkunk több éves előkészítő munkájában Laci bácsi oroszlánrészt vállalt. 1970-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a Csákvárról ingázás nem megoldható. Tanári állását, sőt mint kiderült, a pedagógusi pályát is feladta hát és Nagyivánra költözött.
Az annyira imádott Kunmadarasi-puszta...

A természetvédelem hősi időszaka ez: a maroknyi hivatásos természetvédővel szemben ott álltak a pártfunkcionáriusokkal vadászatokon és az azokat követő ivászatokon jó kapcsolatot kialakító ellenséges tsz-elnökök, az értetlen helyi lakosság és a brezsnyevi hidegháború jegyében gőzerővel folyó szovjet gyakorlatozás a légilőtéren. Így született meg 1973-ban a Hortobágyi Nemzeti Park. Felmerült a gondolat, hogy Laci bácsi akár az első igazgató is lehetne (erre bizonyíték, hogy a Búvár folyóiratban a nemzeti parkról megjelent első cikk fényképei alatt Szabó László neve és HNP-igazgató titulus szerepel...), végül felügyelő lett. Túl a nyilvánvaló politikai ellenszelen (hogy lehetne állami vezető egy pap?!) más miatt sem lett volna ez szerencsés. Laci bácsi naivitása, kevés gyakorlati érzéke éles ellentétben állt a dörzsölt, sok vízben megfürdött tsz- és állami gazdasági elnökök ravaszságával, esetenként rosszindulatával. Az ő igazi területe nem a gyakorlati megvalósítás volt, hanem az eszmei, szakmai alapok kidolgozása.
Legnagyobb itteni eredménye a csíkosfejű nádiposzáta költőállományának felfedezése (ez a szigetpopuláció egészen a közelmúltig élt a hortobágyi szikes mocsárréteken), illetve a feketeszárnyú székicsér és a kucsmás billegető első hortobágyi fészkelésének bizonyítása. Tovább vizsgálta a vízicsibéket, az érdeklődéssel figyelt pusztai fajok közül az ugartyúkkal kapcsolatos ismereteit dolgozta fel tanulmányban. (A túzok, a havasi lile és a halastavak madárvilágának összefoglalása csak terv maradt.)
Laci bácsi a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek is alapító tagja. Az 1974-es alakuló ülésen készült képen a második sor jobb szélen ül (szemüvegben), mellette a hortobágyi "csapat": jobbról balra dr. Radó András (állatorvos és műkedvelő vadász-madarász), Salamon Ferenc (a nemzeti park akkori igazgatója), dr. Aradi Csaba (a nemzeti park későbbi igazgatója) és Fintha István (a nemzeti park alapítója, haláláig munkatársa). (Forrás: a Madártávlat 25 éves különszáma)

Volt olyan megérzése, melyeket sok évtizeddel később, halála után értettünk meg. A Kunmadarasi-puszta gyakori koratavaszi növénye a sziki tyúktaréj. Laci bácsinak feltűnt, hogy van néhány kis laponyag, ahol a tyúktaréjok mások. Töprengve, hangosan gondolkodva mondogatta: „Olyan furcsák ezek a Gageák, mintha bohemica lenne, pedig az nem lehet...” A Gagea bohemica a cseh tyúktaréj, melyet Laci bácsi a vértesi sziklagyepekről ismert; az azonban csak a huszonegyedik század elején derült ki, hogy azok a bizonyos furcsa hortobágyi növények a pusztai tyúktaréj (Gagea szovitsii) egyedei.
Balról a cseh-, jobbról a pusztai tyúktaréj. 

Nem véletlen, hogy a nagyivániak Tanár Úrnak hívták az akkor már testestől-lelkestől a természetvédelemben dolgozó Szabó Lászlót, hiszen az oktatást, a nevelést, vagy ahogy ma mondanánk, szemléletformálást a katedra elhagyása után sem hagyta abba. Nagyon sok diákcsoportot fogadott, a tanárokkal pedig tartotta a kapcsolatot. Ennek köszönhetően sok helyre meghívták, hogy tartson előadást. Itt volt nagy segítségére a fényképezés, hiszen így a látványt is közvetíteni tudta a hallgatóságnak. Laci bácsi a 70-es években a kornak megfelelően üveges diákat használt, amik rendkívül nehezek. Ha valahova meghívták előadást tartani, egy sporttáskába bepakolta a diatárakat (kedvelte a hosszú előadásokat...) és a szintén súlyos vetítőgépet, majd a táska két füle közé még egy vetítővásznat is odafogott és jöhetett a hosszú buszozás, vonatozás. Ezt a teljesítményt különösen ma, a parányi laptopok, pihekönnyű projektorok, gyors tömegközlekedés korában kell kihangsúlyozni. 
Készülnek a fényképek a sztyeppréten... (A fotóért köszönet Viszló Leventének.)

Előadásmódja tipikusan „magyarázó” volt, mondatait zömmel a „lényegében”, a „voltaképpen” és az „alapjában véve” szavakkal vezette be. A sajnos már csak halála után megjelent „A Csákvári-rét rejtélyes madarai” című kötet címlapja pedig az egyik legjellegzetesebb kézmozdulatát örökítette meg, ahogyan szétnyitott ujjakkal, lefelé tartott tenyérrel, némi miszticizmussal talán azt mondhatnánk, „áldást osztóan” mesél:

Családi krónikává bővül a történet. Édesapám 1974-ben, egyetemistaként találkozott először Laci bácsival. 1976 nyarán, friss diplomásként nagyon hirtelen jött a lehetőség, hogy pár napon belül el kell költöznie Debrecenből Nagyivánra és Laci bácsi munkatársaként dolgozni a nemzeti parknál. 1980-ig, Laci bácsi Bükkbe költözéséig tartott a munkakapcsolat. Ebben az időszakban történt a nagyiváni szolgálati lakások megépülése, a tájház berendezése, majd a szüleim házasságkötése. Laci bácsi nászajándéka egy kerek fémdoboz volt, rajta egy mesebeli városka néhány báblakójának képe. Azzal adta át, hogy ez most üres, de meg kell tölteni szeretettel.


Laci bácsi és Kovács Gábor a Nagyiváni-pusztán 1977 tavaszán...

...és a nagyiváni szolgálati lakás előtt 1996 nyarán.

Laci bácsi életmódja puritán, de korántsem aszketikus volt. Szeretett elutazni hegyet mászni, fiatalabb korában síelt, járt az Alpokban, a Tátrában, sőt később az Egyesült Államokban is. Egyszer nem akart a hídhoz kerülni vagy halászok csónakjára várni, ezért távcsövét magasra kitartva átúszta a Hortobágy folyót. Többször aludt a pusztán, például pásztortanyán, leskunyhóban, illetve egy ízben a nádudvari határban levő Szabolcs-halmon. Utóbbi élmény hatására mondogatta, hogy a legtöbb szúnyog nem a mocsárban, hanem a löszgyepen él. 
A hortobágyi évek terméke a „pusztai gyógyital” nevű ágyas pálinka (csípős nyelvű nemzeti parki kollégái csupán „a szik kínja” néven emlegették), melybe a szikes puszta minden jellegzetes gyógynövényét beletette (csombormenta, kamilla, cickafark, sziki üröm, kisezerjófű, akácvirág, bárányparéj...) A sűrű, zöldes folyadékot aztán apró cserépkupicákban kínálgatta. Nem voltak nagy igényei, de szerette a különös ételeket (tejbegríz rummal, vörösborral felöntött piros ribizli). Családunkban legendás, gázon felejtett ételekkel kapcsolatban ezerszer felelevenített történet, hogy Laci bácsi feltette a tűzhelyre a tojást és „kiment a Csukásba”. Ez egy több órás utat jelent a Kunkápolnási-mocsár egyik ágához; a sűrűn füstölő valamire pótnagymamám, a gondnok Etuska néni bukkant rá...  
A Csukás legszebb része a Kerek-tisztás. Ez a kép 1988-ban készült, amikor Laci bácsi meglátogatta a kanalasgémek telepét.

Jó kapcsolatot ápolt a pásztorokkal, hivatalos volt például névnapokra. Apu a faluszéli szolgálati lakás tornácáról figyelte, hogy a nyáresti sötétben Laci bácsi a néhány arasz szélességű kerékpáros ösvényről újra és újra letérve bele-belehajt a zsombékos mocsárba. Kiderült, hogy a birkapörkölt mellé felszolgált itókák hatására a napszemüveget magán felejtette. Máskor azért a pásztorok morogtak rá: néha a szürke gulyában volt olyan tehén, amelyik engedte magát fejni. A kútba leengedett tejet a déli melegben Laci bácsi rendszeresen megdézsmálta. A másik örökéletű történet a jellegzetes pusztai ételhez, az öreglebbencshez kapcsolódik. (A Dél-Hortobágyon a slambucnak nincs hagyománya, itt a sokkal rövidebb idő alatt elkészülő öreglebbencs vagy galaburgyi a népszerű.) A gulyások észrevették, hogy Laci bácsi hogy, hogy nem, valahogy mindig ebédidőben bukkan fel, így aztán „muszáj” meghívni. Fekete József gulyás a közeli csőszház tanyásához, Teleki Tibi bácsihoz fordult tanácsért, aki egy méregerős fűszerpaprikát adott, hogy azzal „mérgelje fel” a lebbencset. A végkifejlet: „Tibi bátyám, igaza volt. Úgy fútt az öreg, mint a vadmacska. Mi se tudtuk megenni, odaadtuk a kutyáknak, de azok is csak úgy nézték.” (A szereplők egyike sem él már, a legidősebb Laci bácsi ment el legutoljára...)
A pusztát nem csupán gyalogosan, kerékpárral vagy más által vezetett autóval járta. A 70-es évek elején szerzett egy motorbiciklit (persze jogosítvány nélkül), ám ezeknek a kirándulásoknak egy emlékezetes eset vetett véget. Nagy Albert nagyiváni gátőr a rábízott gátszakaszt rettentő precizitással őrizte. Így történt, hogy amíg Laci bácsi a pusztán kalandozott, Albert jobbnak látta lezárni a gát sorompóját. Az esti sötétben aztán a gondtalan motorozás egy óriási csattanás után rövid repüléssel zárult. Laci bácsi az esetet nem akarta nagydobra verni, ezért kollégájának, a motorszerelésben járatos Teleki Sándornak (a fent említett Teleki Tibor fia) csak annyit mondott: „Sándor, nézze már meg, valami gond van a világítással...” Sándor aztán mindenkinek elmesélte, hogy „..volt bizony: a lámpa bele volt nyomódva a benzintankba.”

Ezen a gáton történt az emlékezetes motoros kaland is... Laci bácsi immár kerékpárral a Sároséri-főcsatorna mellett 1977-ben.

Jómagam 1982 végén születtem, Laci bácsi akkor már a frissen megalakult Bükki Nemzeti Parki állását követően nyugdíjas éveit töltötte Egerben, járta a szülőföldjének számító Bükköt, a Bélkő környékét, az Eger melletti Szent Eged hegyet. A rendszerváltás után az újjáalakuló magyar ciszterci rend tagjaként költözött utolsó lakhelyére, Zircre. Egy-egy őszi darubehúzás vagy a havasi lilék kedvéért azért még ellátogatott a Hortobágyra, megnézte a tájházat, beírt a vendégkönyvbe. Egy ilyen alkalommal készült ez a fénykép, ahol Laci bácsi és öccse, Szabó János között kiskamaszként én is ott állok a pusztán:

Az 1990-es évek első felében még komoly szakmai feladatokat is vállalt. Részt vett a Vértesről és Zámolyi-medencéről szóló Egy cseppnyi Magyarország... című monográfia írásában, több könyvben fényképei jelentek meg. Például a feketeszárnyú székicsérről:
Laci bácsi bizonyító fotója a feketeszárnyú székicsér (Glareola nordmanni) kunmadarasi-pusztai költéséről (1973). Érdemes megfigyelni a hosszú lábakat és a meredek, pingvinszerű tartást.

Édesanyám a nagyiváni iskola számára sok éven át rengeteg kirándulást szervezett és vezetett. Egy ilyen alkalommal Zircen is jártunk, ahol természetesen Laci bácsi mutatta be az apátságot. Láthatóan boldogan fogadta egykori kedves lakóhelye diákjait. Amikor a templomban az egyik lábával követ tartó őrdaru jelképét magyarázta, minden pátosz nélkül mesélte, hogy a daru ha elalszik, rápottyantja a követ a lábujjára és azonnal felébred. Ezen ő maga is elnevette magát. A méltóságteljes, barokk pompájú templombelső és az évszázados jelképben a humort meglátó szerzetes közötti látszólagos ellentétet feloldotta Laci bácsi derűs lénye.
A Magyar Televízió is Zircen készített róla portrét az "Emberek a Természetben" kisfilmsorozatba. Laci bácsi szerzetesi ruhában és kucsmában sétál a hóborította erdőben, aztán egyszer lehajol és valamit csinál az ujjaival a hóban. A kamera ráközelített: a téltemető (Eranthis hyemalis) virágait szabadítgatta ki a hóból. A már említett pótnagymamám, a nagyiváni tájháznál másfél évtizedig gondnokoskodó Komlósi Józsefné Etuska néni nálunk nézte meg ezt a műsort videón. Ennél a résznél azonnal mondta, hogy Laci bácsi Nagyivánon is pontosan ezt csinálta, ha valamilyen késői hóesés belepte a tavaszi virágokat.
A csákvári Haraszt-hegyen 1996. szeptember 14-én.

1996-ban ünnepelte 80. születésnapját, nem is akárhogyan. A Csákváron szervezett köszöntésre megérkezett a szakmabeli ismerőseinek "krémje": a nemzeti park alapításában kolléga Győry Jenő, az országos természetvédelmet sokáig irányító Rakonczay Zoltán, a Magyarország madarait bemutató kézikönyveket szerkesztő Haraszthy László, a bükki kolléga Szitta Tamás, a hortobágyi kolléga, édesapám, dr. Kovács Gábor, illetve a házigazda, egykori tanítvány, természetvédelmi elgondolásait a Zámolyi-medencében megvalósító Viszló Levente. (Egy csoportkép a Madártávlat 1999/3. számában látható Viszló Levente Laci bácsi - Vilmos atya című cikkében.)
A születésnapi összejövetel egy kirándulással kezdődött a Vértesben. Laci bácsi mellett Szitta Tamás és Győry Jenő.


A nagy meglepetés egy igazi helyi madárfajt, a parlagi sast ábrázoló torta volt.


A tortát tartó Laci bácsit Rakonczay Zoltán, a magyar természetvédelem legendás vezetője köszönti. A háttérben Szitta Tamás azt a születésnapra készített kis spirálozott füzetet lapozgatja, amely Laci bácsi vázlatrajzait, többek között a fentebb bemutatott "Anyai öröm" című képet is tartalmazza.

A Hortobágyon 1997 novemberében járt utoljára, az őszi darumozgalmat a hajdúszoboszlói határban, Angyalházán, a Széles-laponyagról nézte.
Laci bácsi először az 1980-as években tapasztalta, hogy gond van a szívével, 80. születésnapja környékén is voltak szédülései. 1998-ban kezdett komolyan gyengülni. Az érdi Regina Mundi ciszterci női apátságba ment el gyógyulni, de végül ott veszítette el az eszméletét június végén. A halála június 29-én következett be Zircen. Sírja is ott van, a Borzavári úti temetőben levő ciszter sírkertben. Temetésén egykori bajai tanítványa, a világ egyik legjelentősebb tolltetű-specialistája, dr. Rékási József búcsúztatta. (A beszéd az Aquila évkönyv 103-104. évfolyamában jelent meg.)
2004-ben egy másik egykori tanítvány és rendtárs, Mozsgai József Tádé jelentetett meg egy kis füzetet magánkiadásban "Szabó László Vilmos OCist - A Természet tudós misztikusa" címmel. Ebben találjuk az érdi nővérek visszaemlékezéseit Laci bácsi utolsó óráiról, amit nehéz könnyek nélkül olvasni: "Elszállítása előtt infúziót kapott, felfrissült. Még sokat beszélt a nagy földgolyó sok-sok szépségéről, s hogy azt szeretni kell, nem bökdösni, hanem simogatni... Emil atya fogta a kezét, bátorította és titkon búcsúztatta. A mentősök a tolókocsiba ültették. (...) Vilmos atya kihegyesedett, megnyúlt arca merev szemmel nézett ránk és ellentmondást nem tűrő hangon mondta: De a verebek mindig csiripelnek... A mentősök összenéztek, de ő még kétszer megismételte..."
Emlékét a Pro Vértes Közalapítvány igyekszik ápolni, ennek keretében készült el az az oltárkép, amely a Csákvári-réten ábrázolja Laci bácsit, körbevéve kedves madaraival. A festmény jelenleg a csákvári Geszner-házban látható. A 2004-ben megjelent A Hortobágy madárvilága című kézikönyvet a szerzők többek között Laci bácsi emlékének ajánlották.
Lelkes István festménye. A múltat a túzok, a nagy póling és a kövirigó, a jelent a parlagi sas, a kerecsensólyom és a törpevízicsibe jelképezi. 

A sok száz előadásának hallgatói, a sok ezer tanítvány, a rendtársak, a kollégák mind-mind őriznek róla emlékeket. Én, aki olyan fájdalmasan kevésszer találkoztam vele, és csupán az utolsó alkalommal beszélgettünk (akkor is némileg zavarban voltam), mit tanultam tőle? Talán az életútja a legtanulságosabb. Aki kezdetben madártojásokat gyűjt, abból később lehet harcos természetvédő. A Bükk lábaitól kiindulva hány állomás vezetett Zircig? És mindenütt alkotott, mindenütt teremtett: munkáját folytató tanítványok, kutatások, gyönyörű cikkek jelzik ezt a nem mindennapi pályát. Nagyon fontos, hogy a mai túlpörgött világban legyen idő, legyen mód néha kicsit megállni, lehajolni, vagy ahogy Laci bácsi mondogatta, alázattal letérdelni egy virághoz, elgyönyörködni egy hajnalban, a távoli harangszóban, a felhők játékában és csendben hallgatni a Természetet. A Hortobágyon ugyanúgy ott érzem a szellemét, mint új lakóhelyemen, ahol a Velencei-tó nádrengetege, a vértesi lejtők karsztbokorerdei, a haraszt-hegyi kilátás, a Pátkai-víztározó rétjén kiáltozó törpevízicsibe, a sárszentágotai gulipánok újra és újra felidézik örökségét.
Szabó László Vilmos
(Maklár, 1916. szeptember 13. - Zirc, 1998. június 29. )