2017. június 8., csütörtök

A fecskékért - a nyilvánosság erejével

2017. június 6-án levelet kaptunk Fiala Zsuzsanna lovasberényi madarásztól. Ebben a közösségi oldalról idéz, egy ismerősének az ismerőse kesereg azon, hogy a székesfehérvári Fecskeparti lakótelepen üldözik a fecskéket, leverik a fészkeket. Staudinger Istvánnal (DINPI) gyorsan megbeszéltük a lehetséges tennivalókat. Ő vállalta az esetleges jogi lépéseket, én pedig a sajtónyilvánosságot. A megkeresett médiumok azonnal és igen segítőkészen reagáltak.
Június 7-én reggel Staudinger István megállapította, hogy a fészekleverés időpontja nem bizonyítható, másszóval ezért nem lehet az illetőket előállítani. Úgy fogalmazott, hogy a lakótelepen sok a fecske, akit zavarnak a madarak, azok kiteszik a riasztó szatyrokat és sajnos mindig van pár hülye, aki a fészket leveri.
Délelőtt mi is kimentünk a helyszínre (Székesfehérvár Gerle utca, Rigó utca). Meglepett a valóban sok molnárfecske és a lakott illetve éppen épülőben levő fészkek. Erről a telepről én eddig nem tudtam, a szomszédos Móri útról sosem láttam fecskét. Az állomány nagyságát kb. 25 párra becsülöm.
A megfagyott idő... Egy (véletlenül) elkapott fecskeparti pillanat.

Még 7-én elkészült a cikk a Fejér Megyei Hírlapba S. Töttő Rita tollából. Az írás ITT olvasható, az alábbiakban azt az anyagot másolom ide, amit az újságírónőnek eljuttattam, és amit a cikkhez felhasznált.
A molnárfecske néhány ezer évvel ezelőtt elhagyta a sziklafalakat és az ember lakótársául szegődött. Ennek sokan nagyon örülnek még ma is, állítólag a fecske magyar nép kedves madara. Csakhogy vannak, akik ezt nem így gondolják. Szomorú látni, hogy míg a molnárfecskék az egyik ablakzugban békésen nevelgetik a fiókáikat az embert olyannyira bosszantó rovarokkal, a szomszédban műanyag szatyrok vagy újságpapírcsíkok libegnek, nehogy a madárkák oda merjenek telepedni.Az nagy kérdés, hogy egy szélben libegő nejloncafat mennyivel szebb látvány, mint a fecskék esetleges piszkítása. Az biztos, hogy a fecskeürülék egy természetes jelenség, míg a műanyag zacskó teljesen az ember terméke, ily módon tehát egyeseknek biztosan kevésbé zavaró...Azt látni kell, hogy a fehérvári lakótelepeken (pl. Palotaváros, Víziváros, Széna tér, Fecskepart) több a fecskefészek, mint amennyi a fecskeriasztó. Tehát az emberek többsége örül a fecskéknek, várja őket tavaszonta, boldogan figyeli és mutogatja gyermekeinek a madarak fiókanevelését. Akit pedig zavar a fecske, az inkább akadályozza meg a fészek megépülését, mint hogy később próbálja meg elüldözni a madarakat.És pontosan ez utóbbi történik a környékbeliek szerint a Fecskeparton, a Gerle és a Rigó utcában! Megépült fészek alá akasztott riasztó szatyor és levert fészkek jelzik: egyes embertársainkba nemhogy természetszeretet, de a legelemibb jóérzés sem szorult. A molnárfecske fészke egy kis röpnyílástól eltekintve teljesen zárt. Nem lehet tudni, hogy a fészekben nincsenek –e tojások vagy már kikelt, eleséget váró magatehetetlen fiókák. Ha az ilyen fészek alá szatyor kerül és a szülők nem mernek visszamenni, akkor azzal 4-5 kisfecskét ítéltek lassú kínhalálra. A fészek leverése pedig néhány pillanat alatt ugyanilyen tragikus eredménnyel jár.A természet- és fecskeszerető többség feltehetően képtelen felfogni, hogy ilyen hogyan történhet meg a 21. században. Lefordítható mindez a számok nyelvére, a fecskefészket elpusztítók talán könnyebben megértik: egyetlen molnárfecske egyed (legyen az tojás, fióka vagy kifejlett madár) pénzben kifejezett eszmei értéke 50.000 Ft. A fészekalj elpusztítása tehát negyedmillió forintnyi bírságot jelenthet, amennyiben pedig a lakott fészekhez odakerült az a bizonyos szatyor, akkor joggal vetődhet fel az állatkínzás lehetősége is. A Büntető törvénykönyv alapján két év szabadságvesztéssel büntethető az a gerinces állattal szembeni bánásmód, amely annak pusztulását okozza.A molnárfecske évszázadok óta a városok jellegzetes madara, még tudományos neve (Delichon urbicum) is jelzi, hogy „urbánus” faj. Székesfehérvár az új évezredben sokat tesz azért, hogy élhető nagyváros legyen. Sokan gondolják úgy, hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy szeretettel fogadjuk a csodaszép, rovarfogyasztásukkal felbecsülhetetlen hasznot hajtó, városlakóvá vált fecskéket. Madárbarát fehérváriak! Ne engedjük, hogy néhány ember ostobasága tovább rontson az amúgy is ezer veszéllyel dacoló fecskéink sorsán!
Ugyancsak június 7-én az alábbi rövid írást küldtem el a székesfehérvári Vörösmarty Rádió hírszerkesztőjének, Bóna Évának:
A Fecskeparton lakók jelezték a természetvédőknek, hogy a Gerle és Rigó utca környékén fecskefészkeket vertek le vagy a kész fészek alá szatyrot akasztottak, így a madarak nem mertek visszaszállni. A molnárfecske a városok jellegzetes madara, védett faj, egy egyed, fióka vagy tojás eszmei értéke 50.000 Ft, azaz egy átlagos fészekalj elpusztítása negyedmilliós büntetést vonhat maga után! A fiókák piszkítása ellen ürülékfogó deszkalap felszerelése lehet a megoldás: ez sokkal esztétikusabb, mint egy kiakasztott nejlonzacskó és természetesen a fecskék is háborítatlanul költhetnek tovább a kiválasztott helyen.
A molnárfecske hatalmas mennyiségű legyet, szúnyogot, muslicát és más, számunkra sok bosszúságot okozó repülő rovart fogyaszt. Vidám hangja, szélvészgyors cikázása élettel tölti meg a lakótelepeinket. Az utóbbi években a hagyományos sárgyűjtőhelyek lebetonozása, a vegyszeres rovarirtás és a dél-európai madármészárlás miatt állománya csökkenni kezdett. A meglevő fészkek megőrzésével tehetünk azért, hogy ezek a madárkák még sokáig gyönyörködtessék a fehérvári madárbarátokat.
Vajon az itt lakóknak ez így tetszetősebb??

Június 8-án reggel megírtam egy másik anyagot Székesfehérvár honlapjának, amit a szerkesztő, Bácskai Gergely még 8 óra előtt megjelentetett, szerkesztve ITT olvasható. Ez az eredeti írás:
Kedves fehérváriak!
Annak a néhány száz molnárfecskének a nevében írok, akik évről évre a Ti városotokba érkeznek vissza fiókákat nevelni. Fehérvár a mi otthonunk is. Mi vagyunk azok a kis fekete-fehér tollú, enyhén villás farkú madarak, akik a bérházak közti parkok fölött cikázunk, kapkodjuk a rovarokat, iszunk a Csónakázótó és a Palotavárosi-tavak vizéből, eső után pedig keressük a megmaradt lebetonozatlan helyeket. Ott aztán sarat gyűjtünk és abból építünk fészket az ereszek alá vagy az ablakok sarkaiba.Mindig azt hallottuk, hogy semmi félnivalónk nincs Tőletek, hiszen a fecske a magyar nép kedves madara. Látjuk is néha az ablaküvegen át, amint a lakók mosolyogva néznek minket, mutogatnak minket a gyerekeknek. Néhányan mégsem látnak bennünket szívesen. Ők azok, akik libegő szatyrokat, szalagokat lógatnak ki az ablakukon, nehogy oda merjünk szállni fészket építeni. Szomorúak vagyunk, hogy egyesek ennyire nem örülnek nekünk, de ezzel nincs sok időnk foglalkozni. A levegőben ott röpködnek azok a rovarok, amivel táplálkozunk. Kapkodjuk őket, hogy jóllakjunk, hogy a fiókáinkat felnevelhessük, és persze hogy Benneteket is megszabadítsunk az éjjel kellemetlenkedő szúnyogoktól vagy az ételre rászálló legyektől.Amikor tavasszal hazaindulunk Afrikából, sok veszély leselkedik ránk. Átrepülünk a hatalmas Szahara és a végtelennek tűnő Földközi-tenger fölött, Máltán és Olaszországban lövések dörrennek, sokunk holtan zuhan alá, de a szerencsések suhannak tovább észak felé, már alig várva, hogy a hatalmas mezőföldi szántók után a szelíd dombok lábánál megpillantsuk ősi otthonunkat, Székesfehérvárt. Vannak, akik a Videoton épületein vagy más ipari parkban élnek, sokan a Palotaváros házaira térnek haza, költenek molnárfecskék az Öreghegyen, a Vízivárosban, a Széna téren, a legvidámabbak azonban mindig mi vagyunk, akik a Fecskeparti lakótelepre érkezünk. Mindig büszkélkedünk vele, hogy még lakóhelyük neve is arról árulkodik, milyen szeretettel fogadnak minket a fehérváriak. Milyen szörnyű, hogy idén tavasszal éppen a fecskeparti fecskék váltak néhány ember ellenségévé!A Rigó és a Gerle utcában néhány helyen kalapáccsal levert fecskefészkek szomorú nyomát látni. Mennyi munka volt pedig megépíteni ezeket...! Hány kilométert kellett repülni egyenként a másfélezer sárgombóccal, hogy elkészüljön a gömbölyű, biztonságosnak hitt fészek, ami aztán egy pillanat alatt elpusztul és a mélybe zuhan. Jó esetben üresen, rossz esetben tojásokkal, fiókákkal együtt. Más emberek a már kész fészek alá akasztottak műanyag szatyrot, ami még szörnyűbb. A fecskepár napokig röpködött kétségbeesetten, de a libegő nejlontól nem mertek visszaszállni. Ha már volt a fészekben tojás vagy fióka, azokra itt is biztos pusztulás várt.Szomorú sorsú társainknak új helyet kell keresniük, ahol remélhetőleg szeretettel fogadják őket. Az új fészek építésének munkái, majd a fiókanevelés hatalmas feladata előbb-utóbb elfeledteti a szörnyű veszteséget, Ti azonban ne feledkezzetek el róla! Ha valaki nem szeret bennünket, ám „díszítse fel” az ablakát műanyag cafatokkal. De ha már fészket építettünk, akkor próbáljon legalább nyár végéig együtt élni velünk. Az ürüléknyomok sem sokkal csúfabbak, mint a műanyag szatyrok és a levert fészek szomorú roncsai.Egyébként védett madarak vagyunk, egyedenként 50.000 Ft eszmei értékkel. De mi abban a reményben térünk vissza Hozzátok évről évre, hogy nem a várható büntetéstől és bírságtól félve nem emeltek ránk kezet, hanem a természet iránti tisztelettől hajtva. Sokan úgy tartják, a fecske szerencsét hoz arra a házra, ahova fészket épít. Szeretnénk hinni, hogy nekünk nem balszerencsés, ha Fehérvár az otthonunk.
Egy molnárfecske

Épülő fecskefészek. Vajon maradhat majd itt...?


Úgy vélem, nem lehet eleget beszélni a fecskékről, védelmükről, jelentőségükről. Különösen igaz ez akkor, ha ilyen szomorú aktualitás is van. A felháborodás a helyi madárbarátok részéről kézzelfogható, reméljük a nyilvánosság visszatartja az elkövetőket a hasonló tettektől. Egy tavalyi esetben (talán rosszul értelmezett korrektségből) még azt sem tudtuk meg, hogy melyik településen vertek le fiókás fecskefészket (ITT olvasható). Jómagam azt tartom az akció legfontosabb elemének, hogy most az utcanevek is nyilvánosak lettek.
Én a fehérvári tapasztalatok alapján biztos vagyok abban, hogy a döntő többség fecskebarát. Bízzunk benne, hogy az ilyen figyelemfelkeltő akciókra egyre kevésbé lesz szükség.


2017. június 3., szombat

Mezőföldi szikes tavak V. - Egy szép májusi nap

Halmosi János neve ismerősen csenghet azoknak, akik elő-előveszik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madártani Tájékoztató című, 1977 és 1995 között létező újságjának példányait. De felbukkan a neve Radetzky Jenő Madarakról tájakról Fejér megyében című könyvében és szép emlékeket őriz róla megannyi fejéri madarász. A Hanságból származik madár- és természetszeretete gyermekkorából ered. Fiatalon került a családjával Székesfehérvárra, szabadidejében lelkesen kutatta a helyileg is közeli fehérvári Sóstót és a város környéki élőhelyeket, a túrákra sokszor Róbert fia is elkísérte. Az MME megalakulásakor természetesen ő is tag lett, így volt módja megismerkedni Fejér megye számos ismert madarászával. Nagy szeretettel emlegette például Szabó László Vilmost, akinek szállást is nyújtottak, ha Laci bácsi Fehérváron tartott vetítést.
Jani bácsi az 1980-as évek elején egy helyi csoporti átszervezés nyomán lett a székesfehérvári csapat titkára. Nagy részt vállalt abban, hogy a helyi csoport élére került a botanika és ornitológia iránt egyaránt érdeklődő Vörös László Zsigmond. Beadványokkal alapozták meg a székesfehérvári homokbánya országos védelmét, valamint minden követ megmozgattak a Sóstó védelméért is, akkor még sikertelenül. (Nehéz ma elképzelni, de komoly vadászatok zajlottak akkoriban ott...) Írt etológiai (réti cankó, rozsdástorkú pityer, sárgarigó, mezei veréb) és faunisztikai (gulipán, gyurgyalag) cikkeket egyaránt, sőt rózsás flamingó felbukkanásáról is hírt adott.

Halmosi János cikke a Madártani Tájékoztató 1985. július-decemberi számában.

Ebben az időszakban Fejér megye még sok felfedeznivalót tartogatott a lelkes terepmadarászoknak. Így került sor a Sárvíz-völgy északi részeinek kutatására is, az Abától északra levő szikesek eme kirándulások nyomán váltak szakmai körökben ismertté. A túrákon részt vett szinte gyerekfejjel a fejéri természetvédelem ismert alakja, Staudinger István. Később további, ma ugyancsak ismerősen csengő nevek kerültek kapcsolatba Jani bácsival: Hollósi Zoltán természetfotós, vagy az MME Fejér megyei helyi csoportjának előző és jelenlegi elnöke, Fenyvesi László és Lendvai Gábor. Halmosi János a nyolcadik x-ben is jó egészségnek örvend, feleségével a város szélén él, négy unoka büszke nagypapája.
Jómagam a Madártani Tájékoztatóban találkoztam a nevével; boldogan olvastam, hogy a felsőszentiváni Sóstóról és Fényes-tóról van archív madártani feljegyzés. (Radetzky Jenő ugyanis a könyvéből teljesen kihagyta az abai szikeseket!) Staudinger Istvánnal éppen ezeknél a tavaknál madarásztunk 2015-ben, amikor Halmosi János neve szóba került. Tőle tudtam meg, hogy Jani bácsi ma is Fehérváron él. 2017 januárjában felkerestem őt otthonában és beszélgettünk egy órácskát a régi időkről és természetesen szívügyemről, a szikes tavakról. Akkor ajánlottam fel, hogy tavasszal szívesen kiviszem autóval madarászni ezekre a helyekre.
Ezt az ötletet lelkesen fogadta dr. Flesch Márton. Marci egy Tác melletti tanyán, Fövenypusztán tartja lovait és hetente lelovagol a gyepek mozaikján Abáig vagy akár Soponyáig. Eme túrák során elkezdte foglalkoztatni egyrészt a színpompás, ismeretlen növényvilág, másrészt a kis szikes tavak. Céltudatos kutatómunkába fogott, védett növények sokaságát ismerte meg, a szikesekkel kapcsolatos internetes búvárkodása során pedig rátalált honlapunk bejegyzéseire. Azóta szoros munkakapcsolatban állunk, nagyrészt Fövenypuszta természeti értékeinek megóvásán dolgozunk gőzerővel, de a szikes tavak kérdése is folyamatosan napirenden van. Természetesen örömmel jött ő is a kirándulásra.
Végül külön-külön lelkes volt három régi ismerős, a Jani bácsit évtizedek óta ismerő Staudinger István, Fenyvesi László és Lendvai Gábor, már "csak" meg kellett szervezni, hogy mindenki ráérjen. Harmadik nekifutásra sikerült is, 2017. május 29-én már nem állt az utunkba sem ballagás, sem egyéb hátráltató tényező.
A felsőszentiváni Sóstónál: balról jobbra Fenyvesi László, Lendvai Gábor, Staudinger István, Halmosi János és a Kowa TSN-823

A kirándulás többcélú volt. Nyilván a legfontosabb az volt, hogy Jani bácsi újra lássa a szikes tavakat, melyek idén tavasszal nagyon szépek. De nagyon izgalmas volt az a rögtönzött természetvédelmi kerekasztal is, amit a három meglátogatott tónál tartottunk. E sorok írásakor már szinte készen van a levél, amit a két felsőszentiváni szikes tó tulajdonosának, az Agro-Aba kft ügyvezetőjének fogalmaztunk. Ami abban a levélben áll, az nagyrészt ott született a tópartokon.
Lendvai Gábor, dr. Flesch Márton és Halmosi János a Fényes-tó északi partján. Középen fátyolos nőszirom kéklik.

A felsőszentiváni Sóstónál három bütykös ásólúd, legalább 15 gulipán, bíbicek és piroslábú cankók fogadtak bennünket. A Fényes-tavon récék, szárcsák úszkáltak, az északi parton megcsodáltuk a védett virágokat (tarka- és fátyolos nőszirom, érdes csüdfű). Végül elmentünk a sárkeresztúri Sárkány-tóhoz. 
Halmosi János, Staudinger István és Fenyvesi László a Sárkány-tónál.

A tó szigetét sok-sok éve Fenyvesi László és Staudinger István építtették. Ha a vízállás megfelelő, ez nyújt biztos költőhelyet azoknak a madaraknak, amelyek költése a kopár parton nagyrészt tönkremegy. Idén valami elképesztő sűrűségben kb. 40 (!) pár gulipán költ a szigeten, hozzájuk csapódva gólyatöcsök kotlanak. 
Már ez a látvány is nagyon kellemes, bár távoli a kép. Május 13-án így nézett ki a sziget...

...május 29-én sokkal közelebbről, napos időben pedig így.

Természetesen sok a teendő, terjed a nád, a tó keleti partvonalának legeltetése megoldásra vár, de a Sárkány-tó ezen a délelőttön valami elementáris erővel mutatta be, micsoda páratlan természeti kincs. Köszönjük Halmosi Jánosnak, hogy megosztotta velünk tapasztalatait. Ha a tavak nem száradnak ki nyár végéig, akkor lehet hogy augusztusban is megismételjük a közös bejárást, akkor már a vonuló fajokra összpontosítva.
Ez a gulipán nem volt tőlünk elragadtatva...

2017. május 21., vasárnap

Egy erdő (újjá)születése IV. - Újratelepítés

Nagy-völgyi erdőnkről régen adtunk hírt, sok jó újsággal nem szolgálhattunk volna az elmúlt évből... A 2015 tavaszán elvégzett telepítésünket több mint 80 %-os aszálykár érte, ráadásul szembesülnünk kellett azzal a jelenséggel, hogy az árnyékot adó cserjés letisztítása után micsoda robbanásszerű a gyomosodás. 2015 nyarán voltak kétségbeesett erdőápolási próbálkozások, de mindenkinek a képzeletére bízom, hogy mennyire lelkesítő elszáradt fácskák sokaságát kiszabadítani a gazból.
2015/2016 fordulóján új erdészünk lett, Bognár Miklósnak pedig volt ötlete arra, hogy a terület letisztítását ki tudná elvégezni. Szűts Szabolcs vállalta csapatával a nem kis munkát 2016 őszén, így a lejtő ismét telepítésre alkalmassá vált.
Pásztakészítés 2017. március 20-án. A háttérben a még 2014-ben megőrzött mezei juhar hagyásfák. (Fotó: Szűts Szabolcs)

És itt egy elméleti eszmefuttatás következik nem kizárólag erdészeti témában. Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy így vagy úgy nagyon jó lenne csinálni, csak éppen nem megy. A mezőgazdaságban sok-sok növénnyel kapcsolatban szereztünk ilyen tapasztalatokat, aztán vagy abbahagytuk a termesztését, vagy kialakítottuk azt a módszert, ami működőképesebb. Ez már nem az a hajdani romantikus mód, de eredményt hoz. Ugyancsak a múlt ködébe veszett az a módszer, amikor Adrival ketten késő éjszakába nyúlóan traktoroztunk, a gépleállások idején erdei fülesbagoly huhogását hallgatva. Máskor napokig szedtük fel a krumplit vagy vetettük a gabonát és kint aludtunk sátorban a földnél, az egész napos munka után este tábortűznél sütögettük a vacsorát és a Pénzverő-völgyből kuvik kiabált. Két kisgyermekkel és napi gondozást igénylő háziállatokkal ez már nem megy.
Hátul készül a gödör, amibe néhány percen belül bekerül a csemete. (Fotó: Szűts Szabolcs)

És itt kapcsolódik egybe a két gondolatmenet. A két, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező erdész, Bognár Miklós és Szűts Szabolcs nem akarták elhinni, hogy egy ennyire cserjésedő területen mindenféle talajelőkészítés nélkül, ékásóval akartunk eredményt elérni. Nem részletezem, hogy mi az anyagiakban mért eltérés saját erőből való ékásós telepítés és a felfogadott brigád pásztakészítése és gödörfúrós telepítése között, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy van a romantikus elképzelés (amit ITT írtam meg) és van a szikár valóság pásztákkal, zajos gödörfúróval, a csemeték bedöngölésével (na ezt például mi nem csináltuk, ki is száradtak a gyökerek hamar...) és az időben, már májusban elkezdett, évi többszöri ápolással. Meg az a tény, hogy ha a telepítést egy komoly létszámú csapat végzi, akkor készen van márciusban, mielőtt igazán meleg lenne, kiszáradna a talaj és megindulna a fácskák nedvkeringése.
A fajkészlet nem változott sokat, a fő faj a csertölgy (ez az erdőtervbe fix pont), mellé elegynek molyhos tölgyet és virágos kőrist vettünk, a legmélyebb, legnedvesebb részekre pedig érdekességként magas kőrist. A beszerzés nem volt annyira egyszerű, hiszen a csemetekertek tőlünk távoliak és látatlanban kellett lefoglalni a tételeket. Az is tanulságos, hogy az árlistán épp ez a két elegy nem szerepelt, kétségbeesésemben kérdeztem rá, hogy elnézést, virágos kőris nincs véletlenül? A pozitív válasznak rettentően megörülve lefoglaltam, aztán belémbújt a kisördög és a következő levélben a molyhos tölgyre is rákérdeztem. „Milyen méretű kellene?” – jött a válasz.
Egy biztos pont: ha Borjád, akkor édesség az abc-ből... Az utánfutóban ott pihen a 4000 elegy (1500 molyhos tölgy, 2500 virágos kőris)

Ismét autóztunk a két évvel ezelőtt megismert hosszú-hosszú úton Borjádra, ezúttal két csöppséggel az autóban, meg némi bizonytalansággal a lelkekben, hogy az akkor annyira gyönyörűnek látott cserekből egy se eredt meg, vajon most mi lesz a helyzet. A mostani csertölgyek származási helye Zirc volt, itt szerencsére résen voltam, mert helytelenül teleltetett csemetét akartak adni, ott a helyszínen kértem inkább a kicsit kisebb méretű, de egészséges anyagot. A csemetéket a helyszínen bevermeltük, onnan vitte a brigád az erdő különböző részeibe. A telepítés egy esőszünettel szűk egy hetet vett igénybe.
Virágos kőris sora. (Fotó: Szűts Szabolcs)

2017 tavasza csapadék, illetve annak hiánya szempontjából 2015-öt, az előző telepítést idézte... Amikor a radarképen a harmadik délnyugat felől jövő esőgóc is gellert kapott Fehérvár előtt és elkerült bennünket, komolyan elkeseredtem. A pátkaikócsagtelep drónozása kapcsán szó volt egy esőről; nos amilyen bosszantó volt a drónozáshoz, annyira életmentő volt az erdőnek. A további csapadékhullámot az utóbbi évek legbiztosabb esőtánca hozta. Ha aszály van, akkor a családdal el kell utaznunk Hortobágyra, és nyomban megnyílnak az ég csatornái, hogy annyival kevesebb napig járhassuk a pusztát. Most is bejött. (A másik tuti módszer az, ha levágjuk a lucernát.)
A virágos kőris szenzációsan megeredt, nagyon szépek. A tölgyekkel kapcsolatban valami furcsaságot tapasztalunk: a csemeték felső fele elszáradt, csak alulról hozza a leveleket. Lehet hogy egy reklamációt elküldünk majd ez ügyben. Annyi bizonyos, hogy ez itt mostantól valóban erdő lesz, amit várhatóan nem kell majd újratelepíteni, csak pótolni.
Köszönet az eddig elvégzett gondos munkáért Szűts Szabolcs csapatának, folytatódik az ügy az ápolásokkal, mi pedig figyelni fogjuk a természetes folyamatokat (őshonos fafajok és lágyszárúak spontán megjelenése).


2017. május 5., péntek

Egy elfelejtett madarász – dr. Kovács Béla (1926 – 1987)

Idén május 5-én immár harminc éve nincs közöttünk a magyar madártan és természetvédelem mára szinte elfelejtett alakja, dr. Kovács Béla egyetemi adjunktus. Ezzel a visszaemlékezéssel szeretnénk hozzájárulni, hogy nevének és munkásságának nyoma maradjon.
Kovács Béla szinte teljes életpályája a Tiszántúlhoz, elsősorban Hajdú-Bihar megyéhez kötődik, bár a viszontagságos huszadik század az ő életébe is beleszólt. A második világháborúban, mint bevonultatott levente, sok-sok társával együtt ő is nyugatra került. Egy évet töltött egy dán-német határon levő fogolytáborban, ahol még drága karóráját is kénytelen volt egy őrnek eladni élelemért cserébe. Hasonló korú barátaival önképzőkört szervezett, ahol a biológiai és növénytani témában ő tartott "előadásokat". Erről a szinte gyerekfejjel átélt élményről mondogatta sok évtizeddel később: „Visszajöttem az Atlanti-pocsolyától.”
Kovács Béla (+) és társai a friedrichshofi hadifogolytáborban 1945 júliusában.(Forrás: Szűcs Ernő fogolytárs visszaemlékezése)

Egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte. Ide vágó története volt, hogy a nem csupán félelmetes tudásáról és két Kossuth-díjáról, de hirtelen haragjáról és markáns hangerejéről is ismert botanikaprofesszor, Soó Rezső egy vizsgán elégedetlen volt Kovács Béla valamelyik válaszával, ezért felkapta a megszeppent hallgatót és gallérjánál fogva felakasztotta a fogasra... (Ennek ellenére később Kovács Béla  irodájában Soó portréja is a falon lógott.)
Diplomázást követően került egyetlen munkahelyére, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára, ami előbb Agrártudományi Főiskolává, 1970-től pedig Agrártudományi Egyetemmé alakult át. Az állattani tanszéken oktatott, kezdetben részben a helyhiány, részben a tudományágak közötti érintkezés miatt szoros kapcsolatban volt a növényvédelmis kollégákkal (Halász Tibor, Koppányi Tibor, Tóth Oszkár). Több publikációja szól erről a határterületről: szabadon tartott baromfiak rovarfogyasztása, halastavakon fészkelő madárfajok táplálkozása. 1968-as doktori disszertációja is utóbbi témában íródott a vörös gém táplálékösszetételéről és a hortobágyi ökológiai rendszerben betöltött helyéről. Akkoriban még maga az egyetem is szolgált madártani érdekességgel. Ugyanazon a folyosón volt a szobája, ahova 1954. október 28-án berepült egy eltévedt gatyáskuvik (erről Siroki Zoltán írt az Aquilába cikket), valamint alkalma nyílt munkahelyén, a könyvtár falán hajnalmadarat is megfigyelni. Nem rajta múlt, hogy tudományos pályája csonka maradt, 1986-ban adjunktusként vonult nyugdíjba.
Kovács Béla nagyon korán felismerte a hortobágyi puszta egyedülálló értékét. Még a híres, végül első nemzeti parkunk megszületését megalapozó „Pro Natura” kiáltvány előtt megfogalmazta a Hortobágy védelmének szükségességét, így természetesen az előkészítő munkában is szerepet kapott. Ott látni őt a terepi kiszállások fényképein is az akciót szorgalmazók (Festetics Antal, Lukas Hoffmann) és a hazai szakemberek (Győry Jenő, Radó András, Szabó László Vilmos) társaságában. Még a nemzeti park megalakulása előtt, 1971-ben és 1972-ben népszerűsítő előadásokat tartott róla különböző hajdú-bihari biológiai napokon Debrecenben, Balmazújvároson.
Kovács Béla a Kunkápolnási-mocsárban 1976. november 13-án. (fotó: Petróczy József)

A Hortobágy legjobb madárélőhelyeit Debrecenről elindulva motorral vagy Trabanttal közelítette meg, jól ismerte a cívisvároshoz viszonylag közel eső pusztákat (Pentezug, Angyalháza) éppúgy, mint az Ohati-erdőt, a halastavakat vagy éppen a déli pusztákat és mocsarakat. Ilyen alkalmak során néha külföldi madarászokkal is összefutott. Szórakoztató stílusban emlegette például az „istenverte hollandusokat”, akik „idejönnek a Land Roverrel, a kitolható létra tetejére felmásznak és a hálózatos beosztású teleszkópon át meglátják a vadlibatömegben a vörösnyakú ludat, ahol én a 15x50-es NDK távcsövemmel nem láttam semmit.”
A vörösnyakú ludak észlelését fél évszázada a technika nagyban akadályozta. Megtalálásuk a modern távcsövek és teleszkópok révén sokkal egyszerűbbé vált. (fotó: dr. Kovács Gábor)

A Hortobágyra nézve új fajként észlelte 1965 nyarán a kis csért a Tiszafüred határában levő Új-Villongónál. A 2004-ben megjelent Hortobágy madárvilága című kézikönyv írása során kikerülhetetlen alapmű volt az Adatok Hajdú-Bihar megye madárvilágához című dolgozata. A könyv egyik fejezetében (A Hortobágy madártani kutatásának története) így ír Ecsedi Zoltán:
"Az 1950-es és 1960-as években felgyűlt faunisztikai adatokat Kovács Béla foglalta össze. Rendkívül értékes gyomor- és begytartalomanyagot dolgozott fel, mely alapul szolgált a Hortobágyon fészkelő és átvonuló hatalmas madártömegek táplálkozásbiológiai vizsgálatához, de a ritkábban előkerülő fajok faunisztikai adataival is foglalkozott 1965 és 1971 között. Gyűjtőmunkájának eredményeként hortobágyi példányokkal gyarapodott a Déri Múzeum gyűjteménye, s a debreceni Agrártudományi Egyetem is értékes hortobágyi anyagot mondhat munkássága révén magáénak."
Az 1960-as és 70-es években Kovács Béla a létszámban nem különösebben népes madártani élet jellegzetes vidéki alakja volt, aki személyesen jóformán mindenkit ismert a szakmában. Sajnos nevét halála után nagyon hamar elfelejtették. Doktori dolgozatából sem az egyetemi éveim alatt mezőgazdaságtudományi karnak nevezett agrár, sem a korábbi Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtárában nem őriztek, végül az egyetlen példányra a már kiselejtezett anyagok között bukkant rá Dudás Miklós természetvédő...
Kovács Béla nem élvezhette sokáig nyugdíját, mindössze 61 évesen hunyt el 1987. május 5-én. Emlékének az alábbi, teljesnek szánt bibliográfiával adózunk.

1.       Kovács B. (1956): A mezei és házi verebek begytartalomvizsgálatának eredményei, valamint gazdasági jelentőségük az Akadémia Tangazdaságának területén. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Évkönyve 1955.: p. 63-93.
2.       Kovács B. (1960): Adatok a Hortobágyon tartott házityúk természetes táplálkozási viszonyaihoz. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Évkönyve 1959.: p. 99-122.
3.       Kovács B. (1964): Gyomortartalom-vizsgálati adatok a madarak tollevéséhez. Agrártudományi Főiskola Évkönyve, 1964; p. 188-198.
4.       Kovács B. (1965a): A szárcsák tógazdasági kártétele, valamint az ellenük való védekezés. DATE Gyakorlati Szaktanácsadója 7.; p. 92-97.
5.       Kovács B. (1965b): Vízimadarak hasznos és kártékony hatásának vizsgálata a hortobágyi tógazdaság halállományára. Zárójelentés. (Kézirat)
6.       Kovács B. (1966a): Adatok a szabadban legeltetett gyöngytyúkok és pulykák természetes táplálékának növényvédelmi jelentőségéhez a Hortobágyról.  Debreceni Agrártudományi Főiskola Tudományos Közleményei 15. (1965); p. 297-303.
7.       Kovács B. (1966b): Néhány énekesmadarunk téli gyommagfogyasztása. Agrártudományi Főiskola Évkönyve, 1966; p. 119-132.
8.       Kovács B. (1966c): A Tiszántúl állatvilága. Szállnak a darvak. I. Hajdú-Bihari Vadász 1. (2) p. 9.
9.       Kovács B. (1966d): A Tiszántúl állatvilága. Szállnak a darvak. II. Hajdú-Bihari Vadász 1. (3) p. 8.
10.   Kovács B. (1967a): A Hortobágy védelme. (Kézirat) pp. 64.
11.   Kovács B. (1967b): Adatok Hajdú-Bihar megye madárvilágához. Déri Múzeum Évkönyve, 1965: p. 363-381.
12.   Kovács B. (1967c): Halak madárkártevői és az ellenük való védekezés. Országos Halászati Szakosztály 1967-es ülésén tartott előadás.
13.   Kovács B. (1968a): A megváltozott hortobágyi ökológiai rendszer hatása a madárvilágra. In: Bencsik (szerk.): A Debreceni Agrártudományi Főiskola (1868-1968) centenáriumi ünnepsége. p. 221-229.
14.   Kovács B. (1968b): A vörös gém (Ardea purpurea L.) táplálék összetételének összehasonlító vizsgálata, valamint a vörös gém helye a hortobágyi ökológiai rendszerben. Egyetemi doktori értekezés. Debrecen, pp. 70.
15.   Kovács B. (1968c): Bütykös ásólúd a Hortobágyon. Aquila, 75: p. 283.
16.   Kovács B. (1968d): Kiskócsagtelep Ároktő határában. Aquila, 75: p. 293.
17.   Kovács B. (1968e): Meddő gólyák a Hortobágyon és Biharugrán. Aquila, 75: p. 281-282.
18.   Kovács B. (1968f): Vörös vércsék fészkelése kihelyezett baromfiólakban. Aquila, 75: p. 284.
19.   Kovács B. (1970): A bakcsó (Nycticorax nycticorax) Hortobágyon gyűjtött táplálékösszetételének vizsgálata. Debreceni Agrártudományi Főiskola Tudományos Közleményei 15. (1969); p. 87-132.
20.   Kovács B. (1971a): A búbos vöcsök (Podiceps cristatus) Hortobágyon gyűjtött táplálékösszetételének vizsgálata. Debreceni Agrártudományi Egyetem Tudományos Közleményei 16.; p. 112-187.
21.   Kovács B. (1971b): A Hortobágy madárfaunájának cönológiai vizsgálata. Zárójelentés. (Kézirat) pp. 28.
22.   Kovács B. (1973): A talaj, a növénytakaró és a sziki madártelepek összefüggése a Hortobágyon. Vertebrata Hungarica XIV (1973); p. 41-45.
23.   Kovács B. (1977): Faunisztikai adatok a Hortobágyról és környékéről. Aquila, 83: p. 296.
24.   Kovács B. (1978): Tőkésrécék haltakarmány-pusztítása a hortobágyi halastavakon. DATE, Tessedik Sámuel Tiszántúli Mezőgazdasági Napok, Debrecen, 1978. p 178-180.
25.   Kovács B. (1983): Madártáplálék összetételének vizsgálati módszerei és azok cönológiai értékelése. Debreceni Agrártudományi Egyetem Tudományos Közleményei 23.: p. 54-66.
26.   Kovács B. – Kovács G. (1977): Vékonycsőrű víztaposó – Phalaropus lobatus L. – a Hortobágyon. Aquila, 83: p. 286.
27.   Kovács B. – Ványi J. (1964): Hortobágy. Természettudományi Közlöny, 8: p. 109-114.
28.   Ötvös J. – Kovács B. (1968): A tiszacsegei Holt-Tisza és környéke élővilága. Déri Múzeum Évkönyve, 1967: p. 3-20.

Kovács Béláról tudomásunk szerint két visszaemlékezés született eddig:
Kovács G. (2011): Emlékek Kovács Béláról. Aquila 118. p. 166-167.
Szűcs E. (1990): Hadifogságom első négy hónapjának története. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990. p. 313-336.
dr. Kovács Gábor - Kovács Gergely Károly

2017. április 16., vasárnap

"Ki géppel száll fölé..."

"...annak térkép e táj", írta Radnóti Miklós. A tragikus sorsú költőóriás sorai a Pátkai-víztározónál az átlagosnál gyakrabban eszembe jutnak. Hogy miért? 2013-ban költöztünk Pátkára, azon a tavaszon észleltem először a tározó északi részén gémfélék költését. Azóta minden évben látok nádszálakon átsejleni nagy kócsagokat, fészken ülni vagy fészekanyagot hordani szürke- és vörös gémeket. 
Egy kócsag- és egy szürkegémfészek (2015 tavasza)

A szürke gém a nádasban is gallyfészket rak. Ez a parthoz közeli fészek (és a szomszédos kócsagfészek) a zöld nád feljövését követően teljesen eltűnt szem elől...

Ám ez legjobb esetben is csak áprilisig tart, utána a zöld nád feljövésével véget ér a móka, az egy kivételt a 2015-ben egy nádban maradt magaslesen fészkelő szürke gém jelentette. 2016-ban a nagy kócsag és szürke gém párok számát 5-5-re becsültem, de éreztem azt is, hogy ez nagyon bizonytalan, hatalmas az esélye az alábecslésnek. A Pátkai-víztározónál nincsenek megfigyelőtornyok, az erdővel körbevett északi medencére nem lehet rálátni a környékbeli dombokról. 2017 januárjában pontosan azért jártam be a tavat a jégpáncélon (fittyet hányva az összes tiltó táblának), hogy a fészkeket megkeressem. Egyet sem találtam. A soha nem aratott avas nád annyira sűrű és gubancos, hogy egy-egy nádbokor belsejébe képtelenség belátni. 
Egy madarászfórumon felvetettem hát a nagy kérdést: van -e valakinek számlálásra alkalmas légi eszköze? Csakhamar levelet kaptam Szilágyi Attilától, azaz madarászkörökben ismertebb nevén Fitetitől. Ő egyrészt a madártani és természetvédelmi drónozás egyik hazai úttörője, másrészt ősrégi hortobágyi ismerős. Idén tavaszra tűztük ki a magasból történő leskelődést, ami április 15-én délután zajlott le, egy zápor miatt két részletben.
Attila a drón előkészítése közben, körben állnak a döbbent laikusok, Pusztai Orsolya (Attila sógornője), Ágoston, Adri, Erzsike és a fényképet készítő jómagam.

Az 1 km hatósugarú eszköz a víztározó északi, Kis-tónak is nevezett medencéjénél egyetlen pontról is remekül működött. 
Jobbra hátul a Vértes, balra hátul a felmérést átmenetileg akadályozó esőfelhő, az előtérben a két nádfoltban 2 és 4 kócsagfészek... (fotó: Szilágyi Attila)

Szépen sorban előkerültek a kócsagfészkek kettes, hármas, négyes és nyolcas elrendezésben, összesen tehát 17. Emellett négy szürkegém-fészekalj is látható volt fentről.
A legsűrűbb teleprész, ahol 8 kócsagfészek és 4 gémfészek rejtőzik az avatatlan szemek elől. (fotó: Szilágyi Attila)


Egy kis nézelődés madártávlatból. A kép bal szélén, középtájon a zöld folt a kaszálórét, ahol hangyaboglárkák élnek és ahol 2015-ben a törpevízicsibe szólt. Ettől lejjebb a szürkés színű kiöntésen idén tavasszal egyszer 6 daru éjszakázott. Hátul fénylik a Zámolyi-víztározó, jobbra a Páskom nevű falurész házai tarkállnak, a mi házunkat a fák eltakarják. (fotó: Szilágyi Attila)

Az akció eredményeként kiderült, hogy a pátkai nagy kócsagok állománya az eddig gyanítottnak több mint háromszorosa. Egy kis adalék a faj életrevalóságához, egy újabb nagyszerű adat a víztározón, valamint egy teljesen újszerű élmény. Köszönet Szilágyi Attilának az önzetlen segítségért.

2017. március 15., szerda

Tavaszi teendők

A tél vége és a kora tavasz szinte évente ugyanazokat a feladatokat adja, odvakat és költőládákat helyezünk ki, korábban kihelyezetteket javítgatunk, tisztogatunk, illetve egyéb, a költési időre készülő madarakat segítő munkákat végzünk. Itt egy csokorravaló a 2017 elején elvégzettekből.

Odúkihelyezés
Mivel nincs saját utánfutónk, elég kötött volt a program, egyik délután jön az utánfutó, a következő reggelen irány odúzni... Amikor a létrát kötözgettem az oldalfalhoz, még nem volt semmi gond, a szélvihar ezután csapott le a térségre. Két kuvik- és két füleskuvikodút azért így is kitettem a Pátkai-víztározó és a Császár-víz mentén, csak éppen voltak pillanatok, amikor a mosolyom nem volt őszinte a létra tetején.
Hűséges terepjárónk kilenc hónapos teljeskörű felújítása után ezzel a munkával tért vissza a madárvédelem porondjára

Pátka főutcája és a víztározó között hamisítatlan háztáji földek sorjáznak, melyeket egyesek bekerítettek lovak számára, a gát mente pedig kaszálórét (ahol a mocsári kosbor csodálatos állománya is él).
Hátul a falu és a háztáji kisparcellás földek, középen a madarakban igen gazdag övcsatorna (erdei fülesbagoly, nádirigó, foltos nádiposzáta), innenső partján a májusban oly gyönyörű, most még elég bágyadt színű kaszálórét.

Itt többféle zsákmányállat is akadhat a kuviknak, a kiszemelt nyárfa pedig talán kellő távolságban van két lehetséges veszélyforrástól, a víztározó északi végén tanyázó, olykor kuvikot zsákmányoló macskabagolytól, illetve délen a focipálya közelében húzódó középfeszültségű vezetéktől.
Keletre irányozott kuvikodú; a háttérben a víztározó gátja magasodik.

A víztározó déli végén van egy jókora lovarda, ahol számos egyéb háziállatot is tartanak (juhok, baromfi), és itt van a gátőrház csinos kis gazdasága is hízókkal, tehénnel és szintén rengeteg szárnyassal (meg több tucat pár molnárfecskével, de ez most nem tartozik ide...). Nyárfára szerettem volna ezt az odút is tenni, de végül egy fűzfa lett a befutó. (A Császár-víz szűk völgyét, a római kőgát környékét sűrű erdő borítja, ám itt több egymást követő évben is hiába hallgatóztam, macskabaglyot sosem észleltem.)
Klasszikus kuvikfészkelőhelynek számítanak az odvas fűzfák. Meglátjuk, tetszik -e nekik ez az átmeneti megoldás.

A füleskuvik (vagy akár szalakóta) számára egymáshoz közel, a Császár-víz két partján, eltérő tájolással (kelet és délnyugat) tettem ki egy-egy odút. A környéken juhok legelnek, a dús rétet kaszálják, a körülmények eszményiek.
Az egyik odú, a Császár-víz bal partján. (A turistaösvény a másik parton vezet.)


Ellenőrzések
A velencei és pákozdi templomkertekben elhelyezett odvainkat Pallos Zsuzsa tisztogatta meg, az egyikben tojásokat talált, amiket elővigyázatosságból otthagyott.
A terepjáró hiánya, majd az influenza miatt a jancsár-völgyi odútelep karbantartási munkái idén belecsúsztak a márciusba. Ilyen többé nem fog előfordulni. 4 odú esetében is idei jelenlét nyomait találtam; két csuszkaotthonon friss sarazást, egy D-odúban mókusfészket újszülött kölykökkel, míg az egyik fakuszodúban kész fészket, ami Haraszthy László ornitológus szerint egy nemrég elkészült fakuszfészek. Remélem, egyik családot sem zavartam meg túlságosan.
Valamelyik fakuszfaj fészke. A határozásért köszönet Haraszthy Lászlónak!

Az odvak száma egy picit ismét csökkent, ugyanis a két részből álló telep egyik szakasza éppen a nagyfeszültségű vezeték alatt van, itt az áramszolgáltató minden fát kivágott. Mivel a faanyag jó része itt maradt, az odvak meg nem, gyanítható, hogy a munkások hazavitték azokat kitenni (mindig ebben bízik az ember).

A völgy két, egymástól viszonylag távoli pontján ugyanebből a foszlott rongyszerű anyagból építettek fészket a mókusok az odvakba.

A 25 megtalált odúból lakottnak bizonyult 14 (ebből egy mókus), minimális fészekanyag volt 2 odúban (1 mókus), alvóhely volt 3 odúban, azaz összesen 19 odúban volt gerinces állat jelenlétének nyoma (76 %), ami kiváló fejlődés tavalyhoz képest. Üresen 6 odú maradt, ebből 3 A-típusú odú. Ha ez az idei költési szezon után sem javul, körfúróval kitágítom őket.
Még ugyanazon a napon délután a Zentai iskola szakköröseivel megnéztük a tavaly kitett három odút a székesfehérvári Rácbányában, melyek közül kettő széncinege otthona volt. A gyerekek érdeklődve figyelték, hogy milyen anyagból és mekkora munkával készülnek el a puha cinkefészkek.
Volt feladat a lovasberényi Antali-réten is, hiszen az ottani odút és vércseládát 2014-es kihelyezése óta most ellenőriztem először. Nagyon ráfért az aljzat (kavics és forgács) a két költőhelyre. Mindkettőben találtam kuvikköpetet, a ládában folyamatosan költ a vörös vércse, míg az odúban gyanúm szerint a kuvik telepedett meg, 2016 tavaszán ugyanis itt hallottam (és rögzítettem) a frissen kirepült fiókák sipákolását.
Az Antali-réten. A középső, 2014 óta kiszáradt fán látható a kissé ferde, ám a vércséknek így is megfelelő láda.

Gyöngybagoly tekintetében egyelőre nincs változás, a házi galambok köszönik, jól vannak.
Galamb fészekalj a pázmándi ládában. (fotó: Pallos Zsuzsa)


Gólyafészekjavítás
Amikor évekkel ezelőtt először jártam Pátkán, a falu két gólyafészekkel büszkélkedett. Még pár éve is a posta (Gárdonyi u.) melletti önálló oszlopos fészekre érkezett meg a gólya és onnan ment végül a Kossuth utcai villanyoszlopos fészekre. Nem sokkal ezt követően aztán a kosár megadta magát, eldeformálódott, a fészekanyag lehullt. Már tavaly tavasszal szerettem volna megcsináltatni, de akkor nem jött össze az emelőkosaras villanyszerelési munkák és a gólyafészekjavítás összehangolása. Adri ötlete volt, hogy kérdezzünk meg erről egy ismerőst, aki ipari alpinista munkákkal foglalkozik. Nos, Mojzes Levente örömmel jött segíteni, elmondása szerint nagyon örül, hogy végre nem fát kell kivágnia, hanem valami jó célt visz véghez (munkája egy részét emberre veszélyes fák kivágása jelenti). Csapatunk másik tagja Staudinger István volt, ő hozta a vadiúj gólyakosarat meg a szaktudást, tekintve hogy csak idén ez volt a kilencedik gólyafészkes munkája. Jómagam a legkisebb láncszemként az új fészek alapanyagáért és a dokumentációért feleltem.
A zsákokban van a fészek anyaga, Stadi már válogatja az iszalagindákat. A külön oszlopon levő gólyakosár bizony itt még nem a falu dísze...

Levente megérkezett, körülnézett, aztán felvette a számomra rejtélyes rendeltetésű kötelekkel, karabinerekkel ellátott öltözékét és elindult felfelé.
Levente mászni készül. Az előtérben az iszalagindákkal előkészített kosár látható.

Az előző kosarat akkus flexszel le kellett vágni a helyéről, ezután került fel az új tartószerkezet. A kosár külső ívére karimaként összesodort iszalagindát kötöztünk. Belülre a végső helyen történt rögzítést követően ment két zsáknyi szőlővenyige, egy zsák szalma, valamint az előző kosáron maradt, gólyák által összehordott rongyok, kesztyű és egy férfi alsónadrág, erre pedig súlynak két zsáknyi gyeptégla.
Nagyjából ennyi maradt a fészekből: a dróton fennakadt rongycafatok és egy kesztyű.

Az egész munka leglátványosabb része: a kosár felhúzása a magasba.

Több mint egy órát töltött Levente a pátkai légtérben. A mozaikképen a munka kulcspillanatai.

Itt is hálás köszönetünket fejezzük ki Mojzes Leventének, hogy egyéb munkái között önzetlenül a segítségünkre sietett. Köszönjük az eszközök biztosítását Staudinger Istvánnak, az engedélyt Nagy Dániel polgármesternek, valamint a lelkes szurkolást a pátkai járókelőknek.
Közben egy másik gólyás ügyben is volt némi szerepünk. Akkermann János székesfehérvári madárbarát hívott fel azzal a kéréssel, hogy kiszemelt egy Bakony utcai, immár drótok nélküli villanyoszlopot, ahol a megmaradt porceláncsigák kiváló tartói lehetnek egy gólyakosárnak. Ezután el is készítette a kosarat, megrakta fészekanyaggal, csak éppen a kihelyezéshez nem volt eszköze. A Városgondnokság részéről Csete Gábort kerestem meg, így némi csúszással, de sikerült a hadművelet: március 17-én felkerült a Palotavárosban a fészek, várjuk a kelepelő lakásfoglalókat.
Annyit még megemlítenék, hogy Akkermann János ismer valakit, aki ismeri Hönigschmied Évát, aki pedig ismer engem, tekintve hogy ő az első "fecskebarát Fehérvár" tábla tulajdonosa, a Kossuth utcai füsti fecskék lelkes pártfogója. Ez a civil természetvédelem egyik legszebb része, amikor megtalálnak minket szimpatikus kérésekkel, ráadásul ezekben tudunk is segíteni. 

2017. március 13., hétfő

Fecskevédelmi kampány Pusztaszabolcson

Alapítványunk majdnem 3 éves történetének legkomolyabb akciója veszi kezdetét ezekben a hetekben, a középpontban a címermadaraink egyike, a füsti fecske áll. 
Az ügy története több hónappal korábbra nyúlik vissza. Valamikor novemberben összeültünk Fenyvesi Lászlóval Dinnyésen egy kis baráti eszmecserére. Szóba került ott a teljes hazai madárvilág és annak védelme: füleskuvik, kuvik, gyöngybagoly, szalakóta, na és persze a kedvenceink: a füsti- és a molnárfecske. Laci 2015-től nyaranta több megyére kiterjedő területet jár be, ahol lovardákban, állattartó gazdáknál, sertéstelepeken és tehenészetekben számolja és gyűrűzi a füsti fecskéket. Fejér megyében különösen a tehenészetekben vannak nagyon erős füstifecske-populációk.
Egy érdekes színezetű fecskefióka "normális" testvérei között egy bicskei istállóban. A kép az említett felmérések során készült. (Fotó: Fenyvesi László)

Elkezdtünk beszélgetni a tehéntartás és fecske közötti ősi kapcsolatról, a tehenészetekről, a tejtermelő cégek saját értékesítéséről, az egyik fejéri tejipari vállalat madaras (bíbic, gyurgyalag, vörösbegy, stb.) túródesszertjeiről, és akkor Laci váratlanul valami ilyesmit mondott: "Lehetne úgy reklámozni a tejfogyasztást, hogy aki magyar tejet iszik, az a magyar népnek oly kedves fecskét támogatja..."
Ha valaha életemben éreztem, hogy összeérnek az agyamban a drótok és azonnal tisztán látok valamit, ami fél perccel korábban még homályban volt, akkor ez ilyen pillanat volt. A legérdekesebb, hogy korábban írtam egy székesfehérvári illetőségű tejfeldolgozónak, hogy a kartondobozaikon akár a fecskét, a fecske és a szarvasmarha kapcsolatát is lehetne reklámozni (nem jött reakció). De ez a kölcsönösség, vagyis hogy ezzel a kampánnyal maga a cég is jól járhat, mert egy tudatos vásárlóréteget meg tud szólítani és vásárlásra tud ösztönözni, ez teljes mértékben Laci ötlete volt.
Hazaérve lelkesen nekiláttam levelet fogalmazni, amit elküldtem néhány hazai tejfeldolgozónak és tejet közvetlenül értékesítő gazdaságnak, immár ebben a fent vázolt szellemben. Egy válasz érkezett, az azonban a legjobb helyről, Pusztaszabolcsról. Ez a nemrég várossá nyilvánított település a Velencei-tótól dél-délkeletre található; ez a székhelye a Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. nevű cégnek. Laci rendkívül pontos kimutatást vezet az egyes fecske költőhelyeken a párok, a fiókák, a sikeres költések számáról, innen tudjuk, hogy pillanatnyilag az általa ismert Fejér megyei helyszínek közül az említett cég tehenészetében költ a legtöbb, szám szerint 63 füsti fecske pár. Ezek 2016-ban 323 fiókát repítettek, ez a szám ebben a mutatóban a dobogó harmadik fokára elegendő. Ám míg az első két telep (Hantos-Világospuszta és Székesfehérvár-Kisfalud) a tejet feldolgozónak adja el, addig Pusztaszabolcs iskolatejként, illetve mintaboltjaiban a legkülönbözőbb formában (pasztőrözött tej, sajtok, joghurtok, körözött, túró, vaj, tejföl, karamellás és kakaós tej, stb.) maga értékesíti.
A pusztaszabolcsi tehenészet elletője. Aki nem hiszi, számoljon utána: a képen 19 fecskefészek látható! Tipikus esete annak, hogy ha kiválóak a körülmények, az amúgy revírtartó füsti fecske is hajlandó telepszerű sűrűségben költeni.

November végén tehát volt egy olyan cégünk, amely mindenben megfelelt az elvárásoknak (magyar vállalat saját tehenészettel, ahol a fecskék békében költhetnek), januárra kitűztünk egy személyes találkozót a vállalat vezetőjével. Lacival egy nagyon hideg reggelen vágtunk neki a pusztaszabolcsi útnak. Sziebler Péterné elnök fogadott bennünket, akiről hamar megtudtuk, hogy valódi madárbarát, egyébiránt nekik is vannak otthon (molnár)fecskéik az eresz alatt. Mi vittünk két ötletet (fecskés plakát a boltokba, fecskés matrica a tejesautókra), de a kampány központi gondolata az elnök asszonytól származik: tegyünk fecskét az iskolatejes pohárra, mert az tanítási időben naponta több mint 100 iskola több ezer diákjához eljut.
Már S. Nagy István is megírta, Máté Péter pedig eldalolta, hogy "azért vannak a jó barátok..." Mit csinál az ember, ha egy ilyen lehetőség kapujában áll és szüksége van egy pofás fecskefestményre? Megkéri egy szívességre Európa egyik legjobb madárfestőjét, akit már vagy húsz éve ismer, vagyis Kókay Szabolcsot. Szabi nem tétlenkedett, megkérdezte a legfontosabb paramétereket (merre nézzen a feje, milyen testtartásban repüljön, stb.), aztán pár napon belül elküldött egy olyan lenyűgözően élethű füsti fecskét, hogy majd' leestünk a székről.
Kókay Szabolcs képe, amit kifejezetten a kampány számára festett

A tejespoharakat gyártó cég tervezője, Petrovics Zoltán sem az a tötyörészős alkat, nagyon hamar elkészült egy zárófólia-változat. Ezt később módosítani kellett; nekünk nagyon tetszett, de a cégvezetés úgy érezte, a hatalmas fecske mindjárt leszedi a boci orrát. 75 %-os kicsinyítéssel, valamint függőleges irányú eltolással azonban megszületett a nagy mű. Márciustól kezdve ilyen zárófóliával kapják kézhez a tejet és a kakaót a pusztaszabolcsi iskolatej program résztvevői:

A plakát története érdekes. Volt a fejemben egy elképzelés, hogy a fecske vagy fecskék mögé montírozzuk oda egy valódi tejelő tehenészet képét. Hosszú-hosszú téli estéket töltöttem különféle változatok megalkotásával, míg egy kellően világos pillanatomban ráeszméltem, hogy az ötlet nem is jó. Így maradtam a valódi, manipulálatlan fényképeknél (édesapám, dr. Kovács Gábor fotói). Három minta közül végül a fecskefészkes lett a befutó; A/2 méretben ez kikerül mindegyik pusztaszabolcsi mintaboltba a fecskék érkezéséig. Terveink szerint ez a plakát meghatározott ideig lesz kint, utána évente mindig újat tervezünk, rajta az éppen aktuális költési eredményekkel. (Az új plakát jellegével kapcsolatban is van már ötlet, de ez a megvalósulásig maradjon belső információ.)
A tejesautókra ugyanez a fecskefészek kerülne, mégpedig a furgon oldalának felső részére, így meglenne az az illúzió, hogy a tejespoháron is levő boci az istállóban van, fölötte pedig ott a fecskefészek. Ez a látványelem egyelőre kialakulóban van, az autófóliázó cég a jó időket várja, hogy a tejesautók matricáin szükséges javítgatásokat elvégezze. Ekkor véglegesítenénk a matrica pontos elhelyezkedését.
A mintaboltokba kerülő plakát

Kaptunk olyan negatív véleményt, hogy ez az egész kampány fabatkát sem ér, mert nem felhívó jellegű, a fecske csak megjelenik, de nem szólít fel cselekvésre. Véleményünk szerint az akció egyik fő jellemzője a fokozatos építkezés. A pusztaszabolcsiak elkötelezték magukat a fecskevédelem népszerűsítése mellett, a füsti fecske hosszú évekig az arculatuk része lesz. Ez az iskolatejjel kapcsolatban számos további, hónapok vagy akár évek múlva esedékes akció kiindulópontja lehet:
  • Fecskeképpel és érdekes információkkal ellátott órarendet ajándékozunk az iskolatejet kapó gyerekeknek (ezzel a fecske még inkább a mindennapok részévé válik)
  • Ugyanezen iskolák számára rajzversenyt hirdetünk a fecske és az állattartás témakörében, terveink szerint szeptemberben
  • A rajzversenyre való felkészítés jegyében a pedagógusoknak eljuttatunk egy óravázlatot, így segítve őket olyan témák megtárgyalásában, mint az állattartás jelentősége és visszaszorulása, a vidéki életforma és annak változása, vagy akár a fecskéket érintő klímaváltozás és dél-európai madármészárlás
  • A fő cél az, hogy a fecskék témájában kellő jártasságot szerzett gyerekek 1-2 éven belül aktív fecskeszámlálók, fecskefelmérők legyenek. Akár még versenyt is hirdethetünk: melyik iskola tanulói tudnak a környékükön több lakott fecskefészket összeírni?... Most erre érdektelenség lenne a válasz, de más lesz a helyzet, ha már "bemelegítettük" őket rajzpályázattal és tematikus fecskés tanórákkal
A pusztaszabolcsi kampányról cikk jelenik majd meg az egyik mezőgazdasági magazinban is. Ennek kifejezetten az lesz a célja, hogy esetleg további agrárcégeknek hozzon kedvet valami hasonlóhoz. (Egyébként van egy jelöltünk, amely szintén alkalmas alanya lehetne egy ilyen kampánynak, már csak az a kérdés, hogy a 2 évvel ezelőtti istállókorszerűsítés során eltávolított fecskefészkek helyébe épültek -e újak.)
Svájcban van példa arra, hogy egy természetközeli gazdálkodási rendszerben előállított terméket az ahhoz kötődő madárfajjal reklámozva értékesítenek madárbarátoknak. A magas törzsű gyümölcsösök aszalványait és gyümölcsleveit pl. úgy népszerűsítik, hogy az ilyen ültetvények hagyományos gyülekezőhelyei a vörös kányáknak. De én is vettem már kisújszállási termesztésű rizst, mert azok a rizsföldek a székicsér költőhelyei. Mi most valami hasonlót találtunk ki a tejre és a fecskére. 

2017. március 4., szombat

Gyerekek a fecskékért - a felmérés végeredménye

A felmérés története
Kedves barátunk, Fenyvesi László egyike azon keveseknek, akik céltudatosan kutatják a fecskéket, keresik a költőhelyeket, gyűrűznek, fiókákat számolnak, ráadásul mindezt több megyére kiterjedő területen. Laci már tavaly megpedzette egy szakcikkben, hogy a hatékony fecskevédelem első lépcsőjeként jó volna bevonni a fészkek felkutatásába az iskolákat. 
Idén év elején újra felmerült a téma, ekkor azonban már a gondolatot tett követte, január közepén több fórumon (Élet és Tudomány, www.birding.hu, pályázatfigyelő) meghirdettem az országos fecskefelmérést. A kiírás honlapunk történetében példátlan mennyiségű kattintást kapott (leginkább a népszerű közösségi oldalnak köszönhetően), izgatottan vártuk, hogy a február 28-i határidőig hány adatlap érkezik be.

Az eredmény
Március 4-ig 27 adatlap futott be. Külön kezelem az egy erdélyi adatlapot; a 26 hazai adatlapon összesen 1488 költőhelyről számolnak be a diákok. És ez, félreértés ne essék, nem 1488 fecskefészek, hanem 1488 költőhely. Ilyen költőhely a szolnoki Széchenyi körút 121. (78 pár molnárfecske), a rózsaszentmártoni Arany János u. 3. (69 pár molnárfecske), a gyulai vasútállomás (68 pár molnárfecske), a Kettős-Körös dobozi hídján csak becsülni lehet a fészkeket (minimum 150 pár molnárfecske), az érsekvadkerti szarvasmarhatelepről pedig azt a biztató hírt kaptuk, hogy a füsti fecskék száma "sok".
Különösen a szakiskolák adatlapjára jellemző, hogy nagy távolságból járnak oda diákok. A mátrafüredi Mátra szakképző iskola és a szekszárdi Csapó Dániel Szakiskola tanulói magáról Mátrafüredről 1, Szekszárdról 3 fecskeadatot jelentettek, miközben a mátrafürediek 43, a szekszárdiak 37 településről gyűjtöttek össze 147, illetve 95 adatot!
A három legeredményesebb iskola a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola (192 adat), a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (175) és a  mátrafüredi FM ASzK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma (147) voltak.
A hazai adatlapok összesen 197 települést érintenek. A három legtöbb fecskeadatot szolgáltató településnek odaígértük a "fecskebarát település" címet. A díjazottak: Nagyhegyes (192 adat), Szolnok (117) és Doboz (90).
Nagyon nagy örömet szerzett az a levél, amely Erdélyből, a Gyimesfelsőlokhoz tartozó Komjátról (Hargita megye) érkezett. Pap Éva tanítónő az adatokon kívül fényképeket, videófelvételeket, illetve a gyerekek által gyűjtött fecskés szólásokat, hiedelmeket is küldött. Ezek a következők:
  • Egy fecske nem csinál tavaszt.
  • Nem jó verébnek fecskével perlekedni.
  • Aki megbolygassa a fecskefészket, annak elszárad a keze.
  • Ha a fecskék lent szállnak, rossz idő jön.
  • A fecskéknek szeptember 8-ig, vagyis a katolikus naptár szerint Kisasszony (Kisboldogasszony) napjáig el kell menniük.
kommandói iskolával kapcsolatban megjegyeztem, hogy milyen fontos a határon túli magyarság természetvédelmi tudatossága. Nos, a Gyimesfelsőlok-Komjátra járó kisiskolások valódi harmóniában élnek a természettel. Csodálatos érzés tudni, hogy a történelmi Magyarország keleti szélén, sok száz kilométerre tőlünk ilyen lelkes tanítók és ilyen ügyes gyerekek élnek. (E sorok írásakor folyik a nyomozás, hogy van -e romániai fecskeadatbázis, ahova a gyimesi megfigyeléseket továbbíthatnánk.)
Természetszeretetre való nevelés a javából! A komjáti gyerekeket nagyon izgatta a fecskék fiókanevelése, de a madarakat egy ekkora csoport nyugtalanította volna. Pap Éva és Szőcs Jácinta Beáta tanítónők ezért fényképeket és videófelvételeket készítettek a kisiskolások számára az érdekes eseményről. Nekem ez a fotó tetszik a legjobban.

Mivel mindegyik iskola nagyon szép munkát végzett, mindegyiküket megajándékozzuk egy "fecskebarát iskola" táblával. A részt vevő iskolák a települések betűrendjében a következők:
  • Aggtelek (Borsod-Abaúj-Zemplén): Aggteleki Általános Iskola
  • Bocskaikert (Hajdú-Bihar): Németh László Általános Iskola
  • Cegléd (Pest): Várkonyi István Általános Iskola
  • Csongrád: Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
  • Csongrád: Galli János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Csorna (Győr-Moson-Sopron): Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola
  • Dévaványa (Békés): Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Középiskola és Kollégium
  • Dévaványa (Békés): Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Doboz (Békés): Dobozi Általános Iskola
  • Dömsöd (Pest): Széchenyi István Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
  • Dunaújváros (Fejér): Móricz Zsigmond Általános Iskola
  • Fehérvárcsurgó (Fejér): Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Károlyi József Tagiskola
  • Gyimesfelsőlok-Komját (Hargita, Románia): Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Liceum Komjáti Elemi Iskola
  • Gyöngyös-Mátrafüred (Heves): FM ASzK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma
  • Gyula (Békés): Göndöcs Benedek Középiskola Kollégiuma
  • Hetvehely (Baranya): Hetvehelyi Általános Iskola
  • Hortobágy (Hajdú-Bihar): Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium
  • Kincsesbánya (Fejér): Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Kazinczy Tagiskola
  • Lovasberény (Fejér): Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
  • Magyargéc (Nógrád): Gárdonyi Géza Általános Iskola
  • Nagyhegyes (Hajdú-Bihar): Veres Péter Általános Iskola
  • Rózsaszentmárton (Heves): Móra Ferenc Általános Iskola
  • Szekszárd (Tolna): FM DASzK Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
  • Szolnok-Szandaszőlős (Jász-Nagykun-Szolnok): Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Tápszentmiklós (Győr-Moson-Sopron): Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
  • Vál (Fejér): Vajda János Általános Iskola
  • Zsámbok (Pest): Bajza Lenke Általános Iskola
    A legaktívabbak a Fejér megyeiek voltak (5 iskola), őket követi Békés (4), Hajdú-Bihar és Pest (3-3), Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Heves (2-2), illetve Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Tolna (1-1).
Hogyan tovább?
Az adattömeget az eredeti terv szellemében felajánljuk kielemzésre és az adatbázisban való rögzítésre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának. A gyerekek munkája hatalmas fehér foltokat szüntet meg a fecske adatbázis térképén. Sem a győztes Nagyhegyesről, sem a 3. helyezett Dobozról nem volt fenn eddig egyetlen fecskefészek adata sem, csak ez a két település 282 adatot küldött be! De ugyanilyen lyuk volt a térképen Apaj, Hortobágy, Rózsaszentmárton, illetve az eddig tudottnál sokkal fecskésebb Dévaványa, Győrasszonyfa, Tarjánpuszta és Vál is. A felmérés kiírásának pontosan ez volt a fő célja.
Néhányan írták, hogy a téli felmérés nem túl szerencsés, inkább a költési időben kellett volna kiírni. Az eredmény véleményem szerint minket igazolt, ugyanakkor a lelkes rózsaszentmártoniak eltökélték, hogy mindenképpen megszerzik a "fecskebarát település" címet, ennek érdekében még a nyári szünetet is feláldozzák és költési eredményeket, fiókaszámokat fognak felmérni. Ha tényleg így lesz, megkapják tőlünk a címet, az biztos!
Az iskolák zöme büszkén kihangsúlyozta, hogy ökoiskola címmel rendelkezik. Ez egy jó kiindulási alap például a molnárfecsketelepek műfészkes rekonstrukciós kísérletére. Sokan jelezték, hogy nyitottak a műfészkek kihelyezésére. A legizgalmasabb eset Bocskaikert és Mátrafüred; előbbi esetben szigetelés, utóbbi esetben ablakcsere miatt kellett eltávolítani 100 illetve 65 molnárfecskefészket, és a telep nem kelt életre a későbbiekben. Ott komoly a feladat, igyekszünk majd műfészkekkel, tanácsokkal, környékbeli gyakorló madárvédők elérhetőségével segíteni a megvalósulást.
A hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének legérdekesebb része

Köszönjük!
Szerettem volna itt felsorolni a felmérésben részt vevő gyerekeket, de nagyjából fél napot vett volna igénybe, amíg az adatlapokból bemásolgatom a több száz nevet. Így mindannyiótoknak szól: KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT A NAGYSZERŰ MUNKÁT!
Nagyon jó érzés volt olvasgatni a pedagógusok leveleit, a felmérés apró kulisszatitkait, javaslatokat, jókívánságokat. Csornától Gyimesfelsőlokig, Aggtelektől Hetvehelyig nagyon sok igazán eltökélt, lelkes, természetet szerető tanító és tanár dolgozik. Örülünk, hogy megismerkedhettünk velük.
A munkáért jár a jutalom, ezt a fejérieknek személyesen mi, a többieknek a postás fogja eljuttatni, van azonban valami, amiért helybe kell jönni: a felmérés ötletgazdája, Fenyvesi László minden érintett iskolát szeretettel vár Dinnyésre, ahol vezetett túrán ismerkedhetnek meg a nemzetközi hírű Dinnyési-fertő élővilágával.