2016. augusztus 21., vasárnap

Székesfehérvár nappali lepkéi

Pallos Zsuzsanna aranysakálos tanulmánya után egy újabb értékes anyagot közlünk. Hudák Tamás természetfotós 2015-ben hívta fel az alapítvány figyelmét néhány izgalmas, védett lepkékben gazdag fehérvári területre. Azóta gőzerővel folynak az általa akkor említett maroshegyi rétek védelmének előkészületei, voltunk közös bejáráson a Móri-árokban, zajlik a levelezés lepkék határozásával kapcsolatban, tehát igazán pezsgő szakmai kapcsolat alakult ki. Egy terület felmérésekor a madarak és a növények mellett a lepkéket is számba tudjuk venni, hiszen van kitől segítséget kérnünk. Tamás eredetileg fehérvári, itt kezdett lepkékkel foglalkozni, így budapesti lakosként is folyamatosan bővíti a város határain belüli területek fajlistáját. Ennek a több éves kutatómunkának a gyümölcse az alábbi anyag, melynek örömmel adunk helyet honlapunkon.
Kovács Gergely Károly


Hudák Tamás:
Nappali lepkék Székesfehérváron

Székesfehérvár lepkefaunájáról régebben nagyon keveset tudtunk. A már korábban védetté nyilvánított Sóstó és Homokbánya Természetvédelmi Területen kívül az utóbbi években több terület, mint például az Aszal-völgy és környéke, illetve a Máriamajori-erdő is helyi védettségi státuszt kapott, mely ráirányította a figyelmet a környék lepkefaunájának kutatására. A következőkben a nappali lepkefauna feltárásában elért eddigi eredményeket szeretnénk bemutatni.

1., Az Aszal-völgy, Rácvölgy és Máriamajori-erdő

Az Aszal-völgy és a Rácvölgy várostól északra található botanikai értékekben gazdag löszvölgyek. Leginkább a száraz gyepekre jellemző fajok találhatók meg bennük. 
Az Aszal-völgy északi vége galagonyavirágzáskor, a háttérben a Rácvölgy húzódik.

Legnagyobb kincsük a fokozottan védett dolomit kéneslepke (Colias chrysotheme) gazdag populációja.  A lepke áprilistól novemberig négy nemzedékben repül, keleti elterjedésű, igazi sztyepp faj, mely sebesen repked a nyílt területek felett. A környéken több lelőhelye van a Keleti-Bakonyban, igen ritkán de előfordul a Vértesben, ugyanakkor a Belsőbáránd melletti löszdombokon szép számmal található. A rokon sáfránylepkétől (Colias croceus) nem mindig könnyű megkülönböztetni, valamivel halványabb színű, hegyesebb szárnyformája és az elülső szárnyon található folt alakja segít leginkább. 
Balra sáfránylepke, jobbra dolomit kéneslepke.

A két völgyben megtalálhatjuk a jelenleg hazánkban előforduló összes kéneslepkét, úgy mint a keleti vagy csángó- (Colias erate), a déli- (Colias alfacariensisés a fakó kéneslepkét (Colias hyale). A gyepekben gyakori fehérlepke a rezedalepke (Pontia edusa). Csak a Rácvölgyben fordul elő a gyönyörű mintázatú, április-májusban repülő farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), melynek a város területén jelenleg három, két közepes és egy nagyobb előfordulását ismerjük. Fehérvár távolabbi környékén lokális faj, a Mezőföldön és a Vértesben többfelé megtalálható, a Velencei-hegységben és a Keleti-Bakonyban ritka. Védett, Natura 2000 jelölőfaj:

Említésre méltó fajok még a Mezőföldről máshonnan nem ismert, eddig mindössze egy példányban észlelt barna gyöngyházlepke (Brenthis hecate), az utóbbi időben csak az Aszal-völgyben megtalált zöldfonákú lepke (Callophrys rubi) és a Fehérváron ritkának számító réti tarkalepke (Melitaea cinxia):

A Rácvölgy északi, sűrűbb növényzetű szakaszán megjelennek a bokros-erdős területekre jellemző fajok, úgy mint a pókhálóslepke (Araschnia levana), az atalanta lepke (Vanessa atalanta), a nappali pávaszem (Nymphalis io), a c-betűs lepke (Polygonia c-album), a nagy gyöngyházlepke (Argynnis paphia), a citromlepke (Gonepteryx rhamni) és a hajnalpírlepke (Antocharis cardamines). Az első és utolsó fajt kivéve mind védettek, bár gyakori fajok, védettségüket látványos megjelenésük indokolja. 
Nagy gyöngyházlepke.

Az Aszal-völgy és a Rácvölgy találkozásánál egy fűzfaerdőt találunk. Közelében láthatjuk a kis színjátszólepke (Apatura ilia) példányait, melynek hernyója fűzön él. A nedves gyepekre jellemző nagy tűzlepke (Lycaena dispar) is felbukkanhat errefelé.
A Máriamajori-erdő a Rácvölgytől északra található. Egyes részeit igen jó állapotú, zárt lösztölgyes borítja. A legtöbb lepke azonban a naposabb erdőszegélyen és az erdőn átvezető félárnyékos földút közelében tartózkodik. Az erdőben tömeges a nagy gyöngyházlepke, de megtaláltuk a rokon zöldes gyöngyházlepkét (Argynnis pandora) is. Gyakori fajok a fent már említett pókhálós, c-betűs, citrom, atalanta lepkék és a nappali pávaszem. Az előbbi fajokkal együtt repül a bogáncslepke (Vanessa cardui), mely minden tavasszal délről vándorol hazánkba és egyes években, mint például 2009-ben nagy tömegben fordul elő, ezzel szemben máskor csak egy-két példányt láthatunk.  Az erdő belsejében sikerült megfigyelni a kis színjátszólepke néhány példányát is.

2., A Császár-víz völgye

A Császár-víz patak Székesfehérvártól keletre fekszik. A Pátkai-víztározótól délre található szakasz tartozik a városhoz és az innen Kisfaludig tartó szakasz alkotja a vizsgált területet. Környéke igen változatos, északi része erdős terület, helyenként magaskórós, gyalogbodzás növényzettel, ettől délre gyönyörű kaszálórétet találunk, Csalapuszta és Kisfalud között pedig füzesek, kaszálórétek, legelők és zártabb erdős részek váltogatják egymást. Ennek megfelelően jelenleg ez a város leggazdagabb lepkefaunával rendelkező területe.

A víztározó környékén a völgy két kisebb magaslat között halad át. A nyugatabbra emelkedő Jézus-hegyen löszgyepeket és felhagyott gyümölcsöket találunk. Itt is megtaláltuk a farkasalmalepkét, rajta kívül ritkább, védett fajok még a kökény farkincásboglárka (Satyrium spini) és a kis tűzlepke (Lycaena thersamon). A száraz gyepek jellemző fajai fordulnak elő leginkább, úgy mint az égszínű boglárka (Polyommatus bellargus), az ezüstkék boglárka (Polyommatus coridon), a csillogó boglárka (Plebeius argyrogonomon), a szalagos szerecsenboglárka (Aricia agestis), a kardoslepke (Iphiclides podalirius), a rezedalepke, a sáfránylepke, a déli kéneslepke vagy az errefelé tömeges sakktáblalepke (Melanargia galathea).
A másik, a pataktól keletre található magaslat a Malom-hegy. Északi részét tölgyerdő borítja, déli lejtője száraz, de eléggé gyomos gyep. A dombon és a Császár-víz völgyének hozzá közel eső szakaszán megtaláltuk a kis apollólepkét (Parnassius mnemosyne), a tölgyesben pedig többek között a szürkeöves szemeslepke (Hipparchia fagi) és a fehéröves szemeslepke (Brintesia circe) él.
A völgy északi részén a patak mentén gazdag növényzetű, gyalogbodzás, szedres erdőszegélyéket láthatunk, ahol több védett faj élőhelye található. A málna gyöngyházlepke (Brenthis daphne) Fehérváron igen lokális, csak két ponton került elő eddig mindig szederbokrok környékén:

A w-betűs- (Satyrium w-album) és a szilva-farkincásboglárka (Satyrium pruni) példányai a gyalogbodza virágain figyelhetők meg leginkább.  
Balra a kökény-, jobbra a szilva farkincásboglárka.

A völgy erdős szakaszain több ponton is előfordulnak a már említett gyakori, de védett fajok: a nagy gyöngyházlepke, a c-betűs-, citrom-, atalanta lepke és a nappali pávaszem. A Malom-hegy szárazabb, gyomos rétjein a bogáncslepkét, a barna- (Lycaena tityrus) és a közönséges tűzlepkét (Lycaena phlaeas) figyelhetjük meg.
Atalanta lepke.

Dél felé haladva egy igen jó állapotú, nedves kaszálórétre érünk. Néhány tő őszi vérfű is megtalálható rajta, mely a védett vérfű hangyaboglárka (Maculinea teleius) tápnövénye. E fajnak a város nyugati oldalán sokkal nagyobb populációi élnek, a Császár-víz völgyében csak néhány példányát figyelték eddig meg.  A kaszálórét jellemző fajai a nagy tarkalepke (Melitaea phoebe) és a kis gyöngyházlepke (Boloria dia), de előkerült innen a fecskefarkúlepke (Papilio machaon), valamint a Fehérváron ritka kockáslepke (Hamearis lucina).
Csalapusztától délre a füzesek és a régi Székesfehérvár-Bicske vasúti sínek környékén gyakori a kis színjátszólepkeLeginkább a nedves talajon szívogatva, vagy a fűzfák levelén ülve figyelhető meg. Székesfehérváron kétnemzedékes, június elejétől júliusig, majd július végétől augusztus végéig repül. Nedves nyarakon (2014, 2016) jóval több példánya látható. Két színváltozata közül a vörös alapszínű jóval gyakoribb...
...de a másik, sötétbarna változatot is észleltük már:

A talajon gyakran láthatjuk vele együtt a csőröslepkét (Libythea celtis), amely az elmúlt húsz évben vált a környéken rendszeresen előforduló fajjá, valamint az itt ritkán előforduló nagy rókalepkét is.
Kisfalud közelében újabb domb szegélyezi a völgyet, a Murvás-hegy. Tetején fiatal tölgyes nő, meredek keleti oldalát igen száraz gyep borítja. Ennek megfelelően itt melegkedvelő lepkékkel találkozhatunk: ilyen például a védett barna szemeslepke (Hipparchia semele), a közönséges szemeslepke (Arethusana arethusa), a fehéröves szénalepke (Coenonympha arcania)...


...a fekete szemeslepke (Minois dryas), a kardoslepke, a barna- és a közönséges tűzlepke, de ezen a környéken két alkalommal is sikerült megfigyelni a Fehérváron napjainkban igen ritkán előforduló galagonyalepkét (Aporia crataegi):


3., A Csalai-erdő

Pákozdtól északra, Csalapusztától keletre a Velencei-hegység északi lejtőjén találjuk a Csalai-erdőt. Túlnyomó része sajnos természetvédelmi szempontból teljesen értéktelen akácos, ugyanakkor a Kovács-berke nevű részen nagyobb kiterjedésű tölgyes foltok is megmaradtak, melynek és a nyáron dús növényzetnek köszönhetően gazdag lepkefauna alakult ki.

Csak erről a területről sikerült kimutatni a védett tölgy-farkincásboglárkát (Satyrium ilicis), rajta kívül közeli rokona, a szilva-farkincásboglárka is megtalálható ezen az élőhelyen. 
Tölgy-farkincásboglárka.

Tömeges a barna tűzlepke, a fehéröves szénalepke, a közönséges gyöngyházlepke (Argynnis lathonia) és itt találjuk a védett kis apollólepke másik, igazán erőteljes népességét. A pillangófélékhez tartozó nagytermetű, fehér színű faj a Velencei-hegységben elterjedt, a Mezőföldön ugyanakkor jelenlegi ismereteink szerint csak Vajta közelében él. Április végén, május elején indul rajzása és egészen júniusig látható. Hernyója keltike fajokon táplálkozik. A farkasalmalepkéhez hasonlóan védett, Natura 2000 jelölőfaj:

A Kovács-berke területén mind tavasszal, mind nyár elején megfigyeltük a nagy rókalepke repülését. A faj a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években igen ritka volt, Fehérváron 2010 körül észleltük újra, azóta több lelőhelyen is megtaláltuk. A frissen kelt példányok júniusban rövid ideig aktívak, aztán elrejtőznek és majd a következő tavasszal jelennek meg, amikor jóval nagyobb példányszámban láthatók és csak ekkor párosodnak:

Júniusban a nagy rókalepkén kívül szép számmal repült a csőröslepke, a pókhálóslepke, az atalanta lepke és a bogáncslepke. A szederbokrokon itt is megtaláltuk a málna gyöngyházlepkét és a jóval gyakoribb nagy gyöngyházlepkét, valamint 2016-ban egy-egy példány galagonyalepke és kockáslepke is előkerült.
A szemeslepkék közül említésre méltó a barna-...

...a szürkeöves-... 

...és a fehéröves szemeslepke együttes előfordulása.

Egyelőre nem sikerült kimutatni, de az élőhelyt látva jó esély van a tölgyfa-csücsköslepke (Zephyrus quercus) itteni megtalálására.

4., A Csúcsos-hegy és a környező rétek

A Csúcsos-hegy a rajta levő Aranybulla-emlékművel a város egyik legismertebb kirándulóhelye. Korábban természetes száraz gyep borította, ma már egyre inkább parkosított területté válik ültetett növényzettel. Környékén akácost, murvabányákat és száraz gyepeket találunk.
A hegytetőn régen is gyakori volt és még napjainkban is az a fecskefarkúlepke...
...melynek dombtetőző példányai együtt kergetőznek az itt szintén rendszeresen előforduló kardoslepkével:

A nyolcvanas években városszerte gyakori kis rókalepke (Nymphalis urticae) ugyanakkor ismeretlen okból eltűnt, 1999 óta nem kerül elő, bár újbóli felbukkanása nem valószínűtlen. A hegytetőn gyakran láthatjuk a bogáncs- és az atalanta lepkét, valamint a vörös szemeslepkét (Lasiommata megera). A hegyoldal és a környező gyepek gyakori lepkéi a közönséges szemeslepke, a rezedalepke és a szalagos szerecsenboglárka. A kilencvenes évek végén bukkant fel a Csúcsos-hegyen és környékén a keleti vagy csángó kéneslepke, éveken keresztül gyakori faj volt, azonban az elmúlt időszakban kissé megritkult:

A Csúcsos-hegy mögötti száraz gyepeken 2015-ben észleltük a barna szemeslepkét. A dolomit kéneslepkének is van itt régebbi megfigyelési adata, míg a hasonló sáfránylepke ma is biztosan megtalálható.

5., A Sóstó és Homokbánya TT

Székesfehérvár déli részén, a város által körbezárva találjuk az egymással egybefüggő, délen országos, északon helyi védelmet élvező élőhelyegyüttest. A Sóstó madarai és orchideái jóval híresebbek lepkéinél, ennek ellenére Banizs Károly Sóstóról írt könyvében több értékes lepkefajt sorol fel a területről. Közülük is kiemelhető a kis apollólepke, amely nem gyakori és nem is minden évben megfigyelhető lepkefaja a Sóstónak. A város keleti határában és a Velencei-hegységben többfelé megtalálhatjuk, azonban a Mezőföld síkságán nagyon ritka. Sajnos a közelmúlt bejárásai során nem került elő, hasonlóan a szintén a könyvben említett nagy tűzlepkéhez.

A Sóstó lepkefaunájában a melegkedvelő és száraz élőhelyeket benépesítő fajok dominálnak. Ilyen például az égszínű- és az ezüstkék boglárka... 
Ezüstkék boglárka kitárt és összecsukott szárnyakkal.

...a fehéröves-, a közönséges-, a fekete- és a vörös szemeslepke, a rezedalepke és a sakktáblalepke. Néhány, Székesfehérváron ritkább fajt is találhatunk errefelé, ilyen az ezenkívül csak a Jézus-hegyen megtalált kökény-farkincásboglárka, valamint a 2012-ben egy példányban észlelt nagyszemes boglárka (Glaucopsyche alexis):

Az erdős-bokros részek jellegzetes lepkéi a közönséges ökörszemlepke (Aphantopus hyperanthus), az erdei szemeslepke (Pararge aegeria) és a bengeboglárka (Celastrina argiolus). A nagytermetű tarkalepkék itt is megvannak, hasonlóan a Sóstón inkább erdőben élő zöldes gyöngyházlepkéhez. Utóbbi faj a 2010-es évek előtt egyáltalán nem volt észlelhető a városban és környékén, ma viszont több ponton is rendszeresen megfigyelhetjük. Igen hosszú életű, május végén jelenik meg és egészen októberig repül. Déli elterjedésű, évenként fluktuáló (ingadozó gyakoriságú), nagytermetű, látványos lepkefajunk:

A kilencvenes évek végén egy alkalommal kora tavasszal a rendkívül dekoratív és ritka gyászlepke (Nymphalis antiopa) is megjelent a Sóstó melletti erdőben. Előkerülésére ma már csak nagyon minimális esély van, mivel napjaink enyhébb telei nem kedvezőek a faj számára, amely így még inkább megritkult és az Északi Középhegység, valamint az Alpokalja néhány hegyvidéki területére szorult vissza. A kilencvenes években a hideg teleket követően még jóval gyakoribb volt, időnként a Velencei-hegységben is feltűnt. A nagy rókalepkéhez hasonlóan szintén leginkább tavasszal, áttelelést követően láthatjuk.

6., Az Alsóvárosi-rétek, a Sárpentelei-erdő és a Palotavárosi tavak környéke

Székesfehérvárt nyugatról a Sárrét határolja. A nedves, lápos rétek Maroshegytől északra egészen beékelődnek a város területébe.  A veszprémi és a komáromi vasút közötti terület az Alsóvárosi-rétek.
Szép állapotú láprét a Demkóhegy mellett.

2012-ig semmit sem tudtunk a rétek természeti értékeiről. Abban az évben az Index Fórum Magyar Lepkefauna Adatbázis Topikra kerültek fel fotók két hangyaboglárka fajról: a vérfű- és a sötétaljú hangyaboglárkáról . Ezzel egy időben a két fajt megtalálták a Sárrét nem Fehérvárhoz tartozó részein. A terepbejárások során kiderült, hogy mindkét faj két helyen fordul elő az úgynevezett Demkóhegy városrész keleti és nyugati oldalán, a házaktól csak igen kis távolságban, vérfűben gazdag réteken, főleg a veszprémi vasút mentén.
Vérfű hangyaboglárka az őszi vérfű virágzatán.

A hangyaboglárka név a lepkék sajátos életmenetéből ered. A nőstény lepke petéit a vérfű virágzatába helyezi. A hernyók kikelve a tápnövényt fogyasztják, majd leereszkedve a földre bizonyos hangyafajok magukkal viszik a bolyba és táplálják őket, illetve egyes fajok esetén a hernyó táplálkozik a hangyák ivadékaival. Cserébe a hernyó a hangyák által kedvelt váladékot termel.  Itt történik a bebábozódás, majd a bábból kikelt lepkék elhagyják a bolyt. A két faj szinte egyszerre, júliusban és augusztusban repül, rajzásuk csúcsa augusztus elejére tehető.
Kettejük közül a sötétaljú hangyaboglárka (Maculinea nausithousa ritkább. Sokáig úgy tudtuk, hogy csak a Dél és Nyugat-Dunántúlon fordul elő, legkeletebbre a Keleti-Bakonyban. Később megtaláltuk a Vértesben Pusztavám környékén, ma pedig számos előfordulását ismerjük az Észak-Vértestől a Zámolyi-medencén és a Móri-árkon keresztül egészen a Sárrétig. Székesfehérváron jelenleg négy lelőhelyről ismert, a várostól délre és keletre azonban jelenlegi tudásunk szerint nem él, vagyis az itteni populációk hazai elterjedésének délkeleti határát jelentik! Éppen ezért megőrzése és a terület mielőbbi védetté nyilvánítása fontos feladatunk!

A vérfű hangyaboglárka (Maculinea teleius) jóval gyakoribb faj, országszerte előfordul, csak az Alföld egyes, szárazabb részeiről hiányzik. Fehérváron mindig a másik fajjal együtt repül, de megtalálható a város keleti oldalán és a Mezőföld délebbi részein is. Az Alsóvárosi-réteken tömeges repülését is megfigyeltük már és a veszprémi vasút mentén Maroshegy több pontján is megtalálható a Pentelei-erdő irányában. Sajnos a rétek lepkék számára rossz időben történő kaszálása reális veszélyt jelent. 2013-ban a keleti, 2016-ban a nyugati rétet kaszálták le a lepkék repülése közben vagy közvetlenül előtte, ami azt eredményezi, hogy az imágók nem találják tápnövényüket,  a vérfüvet, így egyedszámuk lecsökken. Csak remélni lehet, hogy mindezek ellenére a két faj hosszú távon is fennmarad a területen.
Vérfű hangyaboglárka hím (balra) és nőstény (jobbra).

A réteken a hangyaboglárkákkal együtt minden élőhelyen megtaláljuk az évente két, esetenként három nemzedékben május-júniusban, július-augusztusban, melegebb években szeptember-októberben is repülő nagy tűzlepkét. E három fajjal kapcsolatban is fontos tudni, hogy védett, Natura 2000 jelölőfajok. 
Nagy tűzlepke hím (balra) és nőstény (jobbra).

A réteken  időnként egy-egy fecskefarkúlepke is felbukkan, valamint  megfigyelési adat van a nagyszemes boglárkáról.
A Sárpentelei-erdőnek ugyan csak igen kis része tartozik Székesfehérvárhoz, közeli fekvése miatt a város lakói mégis magukénak érzik. Déli része régebben is zárt, nappali lepkék szempontjából szegényes volt, északi része azonban a nyolcvanas, kilencvenes években még napos, nyíltabb lombkoronájú terület volt, ahol különösen nyáron nagy számban repültek a lepkék. Innen került elő a nyolcvanas évek végén a védett díszes tarkalepke (Euphydryas maturna) egyetlen nőstény példánya. Ma már az északi rész is zárt erdővé alakult, így jelenlegi előfordulása nem valószínű. Legközelebbi lelőhelyei a Vértesben és a Dél-mezőföldi Tájvédelmi Körzetben Vajta és Németkér környékén vannak. Szintén hasonló a sorsa a Fehérváron csak itt megtalált kerekfoltú gyöngyházlepkének (Argynnis aglaja) és a már említett kis rókalepkének. A többi faj is inkább az erdőszegélyre szorult ki, közülük kiemelhető a kis színjátszólepke, a csőröslepke és az újabban megjelent zöldes gyöngyházlepke.
Csőröslepke.

Az Alsóvárosi-rétektől északra, a Palotavárosi lakótelep szomszédságában is vannak még értékes területek. A Malom-árok és a déli tó között egy időnként tocsogós, vérfüves láprét folt fekszik, amelyen megtalálható mind a vérfű-, mind a sötétaljú hangyaboglárka, valamint a nagy tűzlepke.
A Gaja-patak Palotaváros menti szakasza is tartogat meglepetéseket. A töltésen belüli rész mint ökológiai folyosó szolgál a sok beépített és a művelt terület között. Itt találták meg Fehérváron először a farkasalmalepkét, melynek egy igen erős népessége él a patak mentén. A patak mellett és a töltést szegélyező gyepekben megtaláljuk a kóbor ékesboglárkát (Cupido argiades), a bengeboglárkát, a szalagos szerecsenboglárkát, a fecskefarkúlepkét, a kis gyöngyházlepkét,  illetve tavasszal a hajnalpír- és a citromlepkét.

7., Feketehegy és a Gólya-dűlő környéke

Ennek a területnek a lepkefaunáját még hiányosan ismerjük, kutatása a közeljövő feladata. Leginkább a Csóri-dűlőnek nevezett terület tűnik lepkészeti szempontból izgalmasnak, ahol egy vérfüves-nádas láprét található két oldalon száraz gyepekkel, egy oldalon hétvégi házakkal körülvéve. 
A város nyugati felén sok helyen maradtak fenn kisebb-nagyobb vérfűállományok.

Ezen az élőhelyen a leggyakoribb a városban a sötétaljú hangyaboglárka, de a vérfű hangyaboglárka is szép számmal található. A száraz gyepeken észleltük a védett kis tűzlepke néhány példányát. Tipikus fajok az ezüskék boglárka, a szalagos szerecsenboglárka és a közönséges szemeslepke. Régebben Feketehegyen egy ma már nagyrészt beépített réten is repült a dolomit kéneslepke a sáfránylepkével és a fakó kéneslepkével együtt, így újabb előfordulására a Csóri-dűlőben ma is jó esély van.
Kis tűzlepke

Feketehegy északkeleti oldalán találjuk a Gólya-dűlőt, vele párhuzamosan a Nyúl-dűlőt. A Móri úti halastavak mellett a Nyúl-dűlőben is vannak olyan vérfüves láprétek, ahol szép számmal előfordul mindkét hangyaboglárka faj. Ez a rész a házaktól távolabb helyezkedik el, így itt a két faj magas egyedszámban, zavartalanul tenyészik, fennmaradásuk jelenleg nincs veszélyben. További élőhelyeik fellelhetők a Móri-árokban a Gaja-patak és a Móri-víz mentén.

A tanulmányban szereplő területek elhelyezkedése.

A fentiekben kihagytunk néhány olyan mindenütt közönséges vagy tömeges lepkefajt, melyek gyakorlatilag az összes lelőhelyen megtalálhatóak. Ilynek például a nagy ökörszemlepke (Maniola jurtina), a répa- (Pieris rapae) és repcelepke (Pieris napi), a közönséges boglárka (Polyommatus icarus) vagy a kis szénalepke (Coenonympha pamphilus). Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Székesfehérvár nappali lepkefaunája ma már nagyrészt ismert, ugyanakkor van még néhány, eddig nem vagy alig feltárt élőhely, mint például Börgönd környéke, ahol akár új fajok előkerülése is elképzelhető. Az anyag szerkesztése idején került elő a város határában a vándor boglárka (Lampides boeticus) néhány példánya. Ennek a mediterrán fajnak alig van magyar adata!

2016. július 16., szombat

Bagolyvédelem - 2016

Gyöngybagoly (Tyto alba)
Ennek a bejegyzésnek az elkészítését részben azért halogattam, hogy a 11., a szabadbattyáni római katolikus templomban elvégzendő ládakihelyezés is szerepelhessen benne. Sajnos a templomot viharkár érte, így a tervezett elindulásunk előtt egy órával (!) derült ki, hogy a szerelési munka heteket csúszik... Ez a helyszín egyébként már annak az öt templomnak az egyike lesz, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei helyi csoportjával kötött együttműködés alapján teszünk gyöngybagoly számára alkalmassá. (A másik négy a Szabadbattyánhoz közeli Tác, Úrhida, Sárpentele, illetve a velencei-hegységi ládáinkkal szomszédos Kápolnásnyék lesz, ha minden igaz.)
Az eddigi ládákban gyöngybagoly jelenlétét továbbra sem észleljük, bár egy védett madárfaj azért már rátalált a kellemes otthonra...
Az én házam, az én váram... Házi rozsdafarkú fészke a pákozdi református templomba kitett ládában. A határozás megerősítéséért köszönet Barta Zoltánnak! (Fotó: Pallos Zsuzsa)

Macskabagoly (Strix aluco)
Amilyen nehezen érkeznek a gyöngybaglyok, olyan viharos tempóban találtak rá a kihelyezett ládára a macskabaglyok. Erről már beszámoltam ITT. Igyekeztem nagyon tapintatosan viselkedni, így aztán csak május 25-én este mentem el a Máriamajori-erdőbe. A ládánál semmilyen mozgást nem észleltem, ám 20-30 méterrel arrébb a fiókák jellegzetes eleségkérő hangjától zengett az erdő... A hely a zárt lösztölgyes egykori, mára lassan beerdősülő tisztása, ahol csodálatos nagyezerjófű-állomány virított. Itt sipákolt a két erdei kobold... A képminőségre némi magyarázatul szolgál a késő esti időpont; a lényeg azonban így is kivehető.
Egy felejthetetlen pillanat...  Máriamajori-erdő (Székesfehérvár) 2016. május 25. 21:04

A Pátkai-víztározónál ugyancsak sikerrel költött a faj; egy kirepült fiatal sziluettjét ott is sikerült megfigyelni.

Kuvik (Athene noctua)
Az idei év egyik legérdekesebb madártani története a kuvikhoz kötődik. Erről a fokozottan védett fajról korábban (ITT olvasható) úgy írtam, mint ami az Észak-Mezőföldön nagyon megritkult. Jó okom volt erre. A Hortobágyon nőttem fel, ahol a kuvik látványa mindennapos jelenség. 
Egy szép pár... Magtár kéményén szemlélődő kuvikok a Hortobágyon (Árkus, 2008. december 16.)

Fejér megyében azonban nagyon szűken mérte a sors az adatokat. Két ízben a Pénzverő-völgyben (Székesfehérvár) éjszakáztunk, hogy a vetőgéppel korán kezdhessük a munkát. Ezen alkalmakkor (2011 októbere és 2013 áprilisa) hallottam itt kuvikot. Lakóhelyünkön (Pátka-Páskom) ugyancsak szólt kuvik, egyszer az udvari diófánkon is, sőt köpetet is találtam a tornáctetőnkön. Az első és máig egyetlen vizuális megfigyelés egy belsőbárándi löszfalnál történt 2015 nyarán (szalakóta helyett... ).
Idén tavasszal kiderült, hogy Lovasberény környékén több helyen is él kuvik (erről ITT beszámoltam). Ehhez már szerencsére tevőleges közünk is van. Fiala Zsuzsanna és Fenyvesi László a Füvellőre 2016. február 29-én általam kitett csőodúban találtak kuvikfiókákat (itt sajnos nekem nem sikerült észlelnem őket). Az Antali-réten a 2014 tavaszán kitett D-odú lehet a költés színhelye, ott a fészket elhagyó fiókák és a szülők duettjét hallgathattam közvetlen közelről. Ez összhangban van Lendvai Gábor azon véleményével, hogy "kuvik szinte minden mezőföldi állattartó telepen van, csak nem keresi senki". (Vagy nincs szerencséje, mert én mindig minden hodály és istálló tetejét megnézem, de eddig hiába...)
Egy fotogén és nagyon bizalmatlan kuvik, szintén a Hortobágyról (Nagyiván, 2009. január19.)

Konzultáltam a kérdésről Szalai Gáborral, az első magyarországi kuhi felfedezőjével, aki a Kuvik Oltalmi Egyesület helyi koordinátora a Zámolyi-medence környékén. Nos, Gábor idén tavaszi hívóhangozásaira meghökkentően sok helyen kapott választ a környékünkön. Hogy ez minden esetben költőpár -e, azt nem tudjuk, de a beleegyezésével bemásolok ide néhány, a működési területünket érintő helyszínt.
Lovasberény: Magam is észleltem kuvikot a lujzamajori katonai bázison (rögtön két párat!) és az Antali-réten. Új helyszín a Kender-tó (van kint odú 2015 vége óta; énkétszer is hiába füleltem), a szintén a verebi út melletti marhatelep és a Szűzvár környéke. És ehhez jön a Füvellő (lásd fentebb), illetve a belmajori sertéstelep, ahonnan tavasszal hallottam a madarakat... Jó helyen vannak kint az odvak, ez egyértelmű.
Pátka: A tavaszi fülelések nekem sikertelenek maradtak, Gábor azonban a Zámolyi-víztározó Pátkához tartozó részén és a Páskom környékén összesen négy helyen észlelt kuvikot! Ezen okból jövő tavaszig kihelyezünk legalább két csőodút a Pátkai-víztározó keleti oldalára, ahol a falusi porták, a kaszált gátoldal, a háziállatban gazdag pátkai gátőrház és a lovardák gazdag táplálékforrást kínálhatnak.
Gábor további adatai egyrészt félkörben övezik a Vértesalját Magyaralmástól Csákberényen, Zámolyon és Csákváron át Vértesboglárig, másrészt több olyan településről is van adat, ami nekünk már nem működési körzetünk (Oroszlány, Várgesztes, Környe, Tatabánya, Gánt). Ehhez annyi hozzáfűznivalóm van, hogy nemrég Staudinger István és Hudák Tamás társaságában lápréteken jártunk Mór és Pusztavám környékén. Egy réges-régi határkövön mi más hevert volna, mint két friss kuvikköpet?...
Lent az Által-ér felső szakasza láprétekkel. A két parton homoki gyepek, részben kaszálóként, részben marhalegelőként hasznosítva. Elszórtan öreg tölgyek és gyümölcsfák. Ideális természetközeli kuvikélőhely a Vértes északnyugati lábánál (Mór).

A fő tanulság az, hogy a megváltozott körülmények nem annyira kedvezőtlenek a kuvik számára, mint gondoltuk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy odvak kihelyezésével segítsük a párok sikeres költését. A fő veszély feltehetően a padlások váratlan lezárása, ami a fészekalj pusztulásával jár.

További baglyok
Staudinger István 2015 végén azzal hívott fel, hogy a pátkai Királyberek kőbányájában egy párkányon gyanús meszelést látott, ami akár uhu (Bubo bubo) műve is lehetett. A helyszínt többször ellenőriztem, de semmi egyéb jel nem utalt a hatalmas madárra. Azóta a bányában történt kitermelés, így a függőleges kőfal megszűnt. Az első újkori észak-mezőföldi uhuadatra így még várni kell.
Az erdei fülesbaglyoknak (Asio otus) mintha a tavalyinál kissé gyengébb évük lett volna, de az is lehet, hogy 2015 tavaszán volt szokatlan szerencsém a fiókahangok és a gallyfészkekből kilógó tollfülek észlelése terén. Idén Pátka környékén és Lovasberényben találkoztam a fajjal költési időben. Továbbra sem volt fészkelés vércseládában, pedig ez a jelenség a Hortobágyon nagyon gyakori.
"Ne húzz velünk ujjat, öcsi!" Tiszteletet parancsoló fülesbagolyfiókák Hortobágy-Halastón egy vércseládában (2011. június 29.)

Idén a füleskuvik (Otus scops) még két lépéssel közelebb került hozzánk és a részben számára kitett odvakhoz (Csala, pátkai Királyberek), hiszen Dinnyésen és a székesfehérvári Sóstón is megtelepedett egyetlen vonuló baglyunk. Szeretettel várjuk jövőre, rajtunk nem múlik a találkozás...

2016. június 20., hétfő

A lila ruhás völgy

2015-ben már készült egy bejegyzés a működési területünkön élő kosborfélékről (ITT olvasható). Több oka van, hogy ismét egy hasonló témájú anyaggal jelentkezünk. 
  • Az orchideafélék nagyon jó indikátorok. Kiválóan jelzik, hogy egy terület mennyire értékes. Még akkor is igaz ez, ha az értéket ők jelentik, gondoljunk csak a felhagyott homokbányákra, mint klasszikus kosborélőhelyekre.
  • Magas a pénzben kifejezett természetvédelmi értékük (más néven "eszmei érték"), tehát jól lehet velük "lobbizni" egy-egy terület védelme érdekében.
  • A magyar flóra legszebb, legkülönlegesebb tagjai.
Az észleléseket nem fajok, hanem területek alapján mutatom be.

Vértesalja
Molnár V. Attila tippje alapján csodáltuk meg a tarka kosborokat a ma már felhagyott csákvári református temetőben:
Az elhanyagolt temetők nagyszerűen meg tudják őrizni a növényritkaságokat, mint ezeket a tarka kosborokat.

Császár-víz-völgy
Tulajdonképpen a bejegyzés címe is erre utal. A patak néhány kilométeres szakasza idén is csodákat rejtegetett. A Zámolyi-víztározó és a patak torkolata között 2016-ban hét kosborfaj került elő.
A legérdekesebb terület a Zámolyi-víztározó déli végénél van. A part mentén megmaradt rétfoltokban hússzínű ujjaskosbor és néhány mocsári sisakoskosbor díszlik.
Hússzínű ujjaskosbor

Ettől délebbre azonban másodlagos élőhelyen, a tó árapasztó medrében nőnek a mocsáriak, sőt a parti kaszálón is előkerült néhány szál poloskaszagú kosbor.
Mocsári kosbor a Zámolyi-víztározónál

A Pátkai-víztározó keleti gátjánál levő, 2014-ben felfedezett mocsári kosborok, illetve a Rovákja torkolatánál tavaly megtalált hússzínű ujjaskosborok és poloskaszagú kosborok idén is szépen virágzottak, a kaszálás elől kikaróztam az állományokat.
A gépkezelő a kijelöltnél jóval nagyobb részt hagyott ki, így egyetlen szál mocsári kosbort sem érintett a kaszálás. Névtelenül is hálás köszönet érte!

Staudinger István tavaly augusztusban hívta fel a figyelmemet egy rétfoltra a Császár-víz és a pátkai Vargahegy között, a Sós-ér nevű egykori vízfolyás mellett. Bár a cél a nagy tűzlepke keresése volt, nem voltam szomorú, amikor a tocsogós mocsárréten egyre-másra kerültek elő a mocsári kosborok... A terület helyi védelmét kezdeményezni fogjuk.
Egy igazi rejtőzködő érték: mocsári kosbor a pátkai Sós-ér megmaradt rétfoltjában

Májusban már beszámoltunk az udvarunkon növő agár sisakoskosborról (házunk a patak bal partján, a hatalmas völgy lejtőjén található) és a patak középső szakaszán megtalált vitézkosborról (ITT olvasható).
Tavaly már terméses állapotban vettem észre a csalai öreg nyárfásban a fehér madársisak kis állományát. Ezek idén is szépen előjöttek. A torkolat közelében levő pókbangós réten áprilisban volt agár sisakoskosbor és pókbangó, májusban pedig meglepően sok poloskaszagú kosbor.

Maroshegy
A Város Tüdeje program miatt ezt a városrészt is szemmel kell tartanunk (bővebben az itt élő hangyaboglárkákról ITT, a tervezett erdősítésről ITT olvashat). Egy ilyen, Staudinger Istvánnal közös szemleúton került elő egy egészen káprázatos hely a veszprémi vasútvonal mellett. Feltehetően a vasúti töltés építésekor vagy bővítésekor jött létre az a nyers talajfelszín, amelyet a pionír fajok, köztük a kosborok benépesítettek.
Nem így képzelünk el egy sok százezer forintnyi természeti értéket rejtegető élőhelyet...

...de ne ítéljünk elsőre! Poloskaszagú kosborok a vasút menti réten.

A réten Staudinger István agárkosbort észlelt évekkel ezelőtt, most 100-150 tő poloskaszagú kosbort és 15-20, már elvirágzott vitézkosbort találtunk. A kiszáradó láprét jellegű élőhely érdekes fásszárú faja a serevényfűz (a fenti képen is látszanak a halványzöld kis bokrok). A magasabb részeket lösznövényzet borítja: egy tollas árvalányhaj és a budai imola védett. Ez a darab az erdősítésből eleve kimaradt (szükségtározó), helyi védetté nyilvánítását terveink szerint még idén kezdeményezzük.

A Maroshegy másik érdekessége egy kis tölgyerdő, ahol elképesztő mennyiségben nő a fehér madársisak, illetve szép számmal találunk vitézkosbort is. Ezt az erdőt, illetve a mellette levő, "Ősmocsár" néven ismert mocsarat is szeretnénk védetté nyilváníttatni. Néhány hangulatkép:
Egy kellemes sétaút a város belsejében...
A kis tölgyes két fő értéke egy képen: balra fehér madársisak, jobbra vitézkosbor

Virágzó vitézkosbor egy százezres megyeszékhelyen...