2017. augusztus 14., hétfő

Madárparadicsom a Vértes lábánál - Zámolyi-víztározó

Ezen a honlapon szóltam már Kovács Norbertről, akit a környék legelhivatottabb terepmadarászának tartok. Norbi hóban-fagyban-kánikulában járja a Sárrétet, a Sárvíz-völgyet, a Császár-víz-völgyet, a Zámolyi-medencét és Dinnyés környékét, ezzel pedig olyan fantasztikus madáradatokkal gazdagítja Fejér megyét, mint például a sárgalábú cankó (Dinnyési-fertő), vándorpartfutó (Pátkai-víztározó), halászsirály (Sárkány-tó), citrombillegető (Zámolyi-medence), a "közepesen erős" fajokról (örvös lúd, északi- és sarki búvár, pásztorgém, fekete sas, szalakóta...) nem is beszélve.
Telelő vadludak a Zámolyi-víztározón.

A Zámolyi-víztározó nekem is kedves helyem, és bár közel lakom hozzá, jóval kevesebbszer járok a madártani szempontból legérdekesebb északi részen. Örömmel teszem közzé Kovács Norbert hat évnyi  madártani kutatásának összefoglalóját.
Kovács Gergely Károly


Kovács Norbert
A Zámolyi-tározó bemutatása madártani szempontok alapján

1. A Zámolyi-tározó

A víztározó a Fejér megyei Csákvár, Pátka és Zámoly községek közigazgatási területét érinti, a völgyzárógát Pátka község határában, a Császár-víz 15+610 km szelvényében van. A vízgyűjtő terület 248 km2, felső része a Vértes-hegységhez tartozik. Az 1971-ben üzembe helyezett víztározó a Pátkai tározóval együtt elsődlegesen a Velencei-tó vízszintjének szabályozására szolgál. A vízbő időszakok lefolyásának betározásával és visszatartásával csökkenti az árvízi hozamokat, megakadályozza a Velencei-tó túltöltődését, illetve nyáron a tározott víz leeresztésével mérsékelhető a tóban a vízhiány. 
A Zámolyi tározó térfogata az árvizek időszakos visszatartásával 3,3 millió m3-rel - ideiglenesen - megnövelhető. A tározó üzemszerű haltenyésztés céljait nem szolgálhatja. Üzemvízszinten (129,72 mBf) 272 ha vízfelületű, a tározott víztömeg 4,5 millió m3. Árvízszintje 130,72 mBf, ekkor a felülete 383 ha, és a térfogata 7,8 millió m3. 

A Tározó madárvilágáról röviden

A Tározó és környéke kiváló fészkelő-, vonuló-, táplálkozó-, vedlő-, és pihenőhelyet biztosít az itt fellelhető fajok számára, mely a terület viszonylagosan zavartalan jellegéből fakad. Zavaró tényezőként lehet megjelölni esetenként a vadászatot, bár ez inkább a Tározótól nyugatra fekvő szántóföldeken, illetve ártéri erdősávban jellemző, főként az őszi-téli időszakban.
Kacagócsérek.

A Tározón, a tározó légterében, illetve közvetlen környezetében (sásos, nádas, ártéri erdősáv, ártérben lévő legelő, illetve kaszáló területén), 2011. augusztus 11. és 2017. augusztus 11. között összesen 204 madárfajt figyeltem meg.
Vörös kánya.

Közülük kiemelném a következő, érdekesebb fajokat:
sarki búvár, északi búvár, füles vöcsök, vörösnyakú vöcsök, vörösnyakú lúd, apácalúd, jegesréce, hegyi réce, örvös bukó, pásztorgém, batla, parlagi sas, fekete sas, vörös kánya, kígyászölyv, kerecsensólyom, nagy sárszalonka, kis sárszalonka, kőforgató, csigaforgató, sarki partfutó, vékonycsőrű víztaposó, heringsirály, ezüstsirály, kacagócsér, lócsér, réti fülesbagoly.
Kőforgató.

Néhány faj egyedszám-maximumai is figyelemreméltóak: feketenyakú vöcsök 37, kis kárókatona 110, kanalasgém 134, vörösnyakú lúd 10, daru 225, gólyatöcs 178, kis sirály 400, kormos szerkő 250, fattyúszerkő 140, ezüstlile 11.
Pásztorgém.

A víztározó északnyugati része magas...

...illetve alacsony vízállásnál.


2. A Zámolyi-víztározó vízimadár-monitoringja (2016)

Egyedszámeloszlás a havi monitoring tekintetében:

Fajszámeloszlás a havi monitoring tekintetében:

Rendek szerinti megoszlás:


A megfigyelt fajok státuszának arányai:

2016 folyamán a 12 alkalommal végrehajtott megfigyelések során észlelt fajok, egyedszám, dominancia és konstancia tekintetében:


A megfigyelt fajok megoszlása természetvédelmi helyzetük szerint:

A 100 % konstanciájú nyári lúd a tározó meghatározó madárfaja.

A tározó fontos táplálkozóhelye a fokozottan védett kanalasgémnek.

Havasi partfutó: egy jellemző átvonuló faj a területen.

A fattyúszerkő egyes években nagy számban költ a területen.

A tározó jellemző költő faja, a búbos vöcsök.

2017. augusztus 2., szerda

Isten éltesse a Boglárkákat! - Egy hagyományteremtő program első lépése

2017. augusztus 1-én kilenckor a székesfehérvári Borszéki úti gólyafészek alatt népes csapat gyülekezett: kisgyerekek szülőkkel, fiatalok, nyugdíjasok vegyesen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány közös szervezésében Boglárka-napon került sor az első, de hagyományteremtő céllal megtartott hangyaboglárka-túrára a Demkóhegy környéki réteken.
Tipikus demkóhegyi jelenet: ismerkedés a láprét világával a várostól pár lépésre 

A túrát Staudinger István (DINPI) vezette, Hudák Tamás lepkész (kitűnő tanulmánya ITT olvasható) és jómagam segédkeztünk ebben. A visszatérő forróság előzőleg kissé nyugtalanított, hiszen a megfigyelni kívánt lepkefajok melegben intenzíven repülnek és kevéssé szállnak le. Ennek ellenére mindkét hangyaboglárkát láttuk megpihenni, illetve egy lepkeháló segítségével őket és sok más lepkefajt is meg tudtunk fogni, majd a bemutatás után természetesen repülhettek tovább. A Borszéki úti réten még új faj, a védett kardoslepke is előkerült. A résztvevők élőben láthatták, micsoda különbség van a mélyebb fekvésű vérfüves láprét és a magasabb löszhát növényzete, rovarvilága között.
Innen átsétáltunk a Szalontai utcai láprétre, amely nem mindennapi virágpompával készült erre a napra. Murok, a fekete nadálytő fehér színváltozata, tejoltó galaj, gyújtoványfű, fehér szamárkenyér, kaszanyűgbükköny tarka foltjai között sétáltunk, a szárazabb részeken sáskák pattogtak fel lábunk nyomán, a mélyebb fekvésű régi medrekben és a veszprémi vasút töltése mellett pedig ott virítottak az őszi vérfüvek. Utóbbi helyen csodálatos tömegben röpködtek a hangyaboglárkák, különösen a ritkábbnak tartott sötétaljú hangyaboglárka volt itt elemében.
A túra végpontja, a Szalontai utcai rét volt.

Külön örömet okozott a sok kérdés; szóba került itt a hangyaboglárkák különleges életmódján túl a rétek megfelelő kezelése, a kaszálási korlátozások, a maroshegyi rétekkel egy ökológiai rendszert képező Sárrét hajdani és jelenlegi természeti értékei, a Natura 2000 hálózat, de még a jelenleg nem virágzó, de a réteken tavasszal megfigyelhető orchideafélék is. Ennek a harminc embernek már biztosan nem kell külön elmagyarázni, hogy miért kell megóvnunk a környékbeli nagyberuházások káros hatásaitól a réteket...
Köszönjük mindenkinek, aki eljött. Találkozunk tavasszal ugyanitt orchideavirágzás idején, illetve 2018-ban Boglárka-napon!
Sok boldogságot kívánunk a Boglárkáknak! 
(Sötétaljú hangyaboglárka a bal, vérfű-hangyaboglárka a jobb oldalon)


2017. július 10., hétfő

Isten éltesse a Boglárkákat! – Ismerkedés a fehérvári láprétek világával


A Boglárka népszerű női név, felfedezhetjük benne a honfoglaló magyarságra jellemző ötvösművészet nyomait, hiszen a „boglár” fémből készült veretes ékszert jelent. Kicsinyítőképzős alakja a női néven kívül egy népes növénycsalád neve is; a boglárkafélék közé tartozik több, Székesfehérvár környékén is élő vadvirág, mint a fekete kökörcsin, a tavaszi hérics, a salátaboglárka, vagy a bogláros szellőrózsa. És még nincs vége: a rétek felett ott cikáznak a szárnyuk fonákján jellegzetes pettyezést viselő boglárkalepkék is. Virágzó névrokonaikhoz hasonlóan ide is nagyon sok faj tartozik.
Sötétaljú hangyaboglárka őszi vérfű virágzatán

Székesfehérvár nyugati fele hajdanán összefüggött a Sárréttel, a növényzet kisebb-nagyobb foltokban máig őrzi ezt a kapcsolatot. A legjellemzőbb élőhelytípus a láprét, amely tavasszal tocsogós, később kiszáradó. Ha ezeken a réteken a kaszálás nyár elejéig megtörténik, akkor a sarjadó zöld fű között gyönyörűen pompáznak a különféle virágok. Köztük az egyik legszebb egy július második felétől szeptemberig nyíló borvörös virágzatú növény. Csak egészen közelről, az egyes virágokat megfigyelve venni észre, hogy a rózsafélék közé tartozik, tehát a vadrózsa, az alma vagy éppen a cseresznye rokona. Neve őszi vérfű, ez egyszerre utal a vérvörös virágszínre, illetve az állítólagos vérzéscsillapító hatására. A Dunántúlon a természetes állapotú lápréteken néhol gyakori. Székesfehérvár belterületén is több helyen találkozhatunk kisebb-nagyobb állományaival, így a Szárazréten, a Vörösmarty-halastó környékén, a Palotavárosi-tavak mellett, de legszebb tömegei a Demkóhegyen nyílnak. Nem áll természetvédelmi oltalom alatt, mégis kiemelt fontosságú. Kizárólagos tápnövénye ugyanis két védett, 50.000 Ft eszmei értékű, közösségi jelentőségű (azaz Natura 2000 jelölőfaj) lepkének, a vérfű-hangyaboglárkának és a sötétaljú hangyaboglárkának.

A Szalontai utcai láprét augusztusban, az előtérben őszi vérfű virágzik


Ezek a parányi lepkék csak egy évet élnek, ennek nagy részét lárvaállapotban. Nyáron, az őszi vérfű virágzása idején zajlik a rajzásuk, egyetlen céljuk a párkeresés, a nőstény a vérfű virágzatába petéz, majd hamarosan elpusztulnak. A virágzatban kikelő lárvák egy idő után kirágják magukat, selyemfonálon leereszkednek a földre. A megtévesztő illatú, édes mézharmatot kiválasztó hernyót bizonyos hangyafajok a bolyukba viszik, ott etetik, védelmezik. A „ravasz” hernyó még a hangyatojásokat is megdézsmálja, ám a mézharmattal lekenyerezett hangyákat ez sem zavarja. A boly védelmében vészeli át a telet, itt bábozódik be és innen indul el a fajfenntartás útjának utolsó állomására a következő nyáron.

A két lepke életének csúcspontja... Párzó vérfű-hangyaboglárkák az őszi vérfű szárán.


Székesfehérvár alighanem Magyarország egyetlen nagyvárosa, melynek belterületén mindkét említett hangyaboglárka megtalálható. Hagyományteremtő kezdeményezésünk célja, hogy évente egyszer, augusztus 1-én, azaz Boglárka-napon ők legyenek a főszereplők. Egy kellemes délelőtti séta során meglátogatjuk a legnépesebb lepkeállományoknak otthont adó lápréteket, gyönyörködünk az őszi vérfű szépségében, megismerkedünk a réteken csapongó megannyi lepkében, köztük a ritka hangyaboglárkákban. A néhány kilométeres túrát szakemberek vezetik, akik számos érdekességet mesélnek majd el a láprétekről, a séta közben látott növényekről, madarakról, lepkékről.




A kirándulásra fejfedőt, ivóvizet, napvédő krémet mindenki hozzon. A félénk lepkék megfigyelésénél jó szolgálatot tehet a távcső.  Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné jobban megismerni Székesfehérvár természeti értékeit!

2017. július 2., vasárnap

Fecskevédelem élesben

Elmúlt a hosszú tél, kitavaszodott, végigzongoráztuk a korán érkező madárvendégeinket a mezei pacsirtától és a barázdabillegetőtől a gólyáig és a barátkáig, míg meg nem érkeztek a fecskék. Ezzel kezdetét is vette a fecskevédelem cselekvő szakasza. Ebben a bejegyzésben az április, májusi és júniusi akciókat foglalom össze.

"Pókháló van már a... tetőszerkezetben..."
2016-ban nyár végi családi kirándulásra mentünk a Gaja-szurdokba, amikor a székesfehérvári, Iszkaszentgyörgyi úton levő lovarda mellett elhaladva nagy fecsketömeget észleltünk a nádtetős istálló körül kavarogni. Kiderült, hogy Fenyvesi László fecskefelmérésének rangsorában igen előkelő helyen szerepel ez a lovarda, ahol 2016-ban 40 pár füsti fecske költött sikeresen. Már tavaly említette, hogy pókhálózni kellene a fészkek körül, mert lassan a fecskéket is akadályozza. Nem hallottam még ilyenről, úgyhogy kíváncsiságból is kértem: feltétlenül szóljanak, hogy részt vehessek a dologban. Erre végül április elején, már az első fecskék érkezését követően került sor, harmadik társunk Kötél Dóra volt.
2016-ban 40 pár füsti fecske költött ebben az istállóban.

Az istálló nagyjából 50 méter hosszú lehet, nádtetős, elég nagy belmagasságú, ezért a fázata is kellően bonyolult. A szürkésfehér, feltehetően nagyrészt a lovak szőréből szálló porral belepett pókhálók olyan tömegben borították a mennyezet környékét, mint a Drakula-filmekben. A seprűzés nyomán lett számomra világos, hogy a 40 pár fecske csak a jéghegy csúcsa, a szarufák, gerendák között összesen legalább 150 (!!) fecskefészek van, csak nagy részüket a pókháló teljesen eltakarta.
Némi akrobatamutatvány a lovak fölötti légtérben... A seprűvel itt én...

...itt pedig Fenyvesi László teljesít szolgálatot.

Bár a dolog előre meg volt beszélve, a munka előbb egy patkolás, majd egy, jelenlétünket nem jó szemmel néző főnökféle miatt megszakadt, így az istálló tizedrésze eredeti állapotban, pókhálósan maradt. Már ottlétünk során jöttek be fecskék, úgyhogy bíztunk a látványos eredményben, e sorok írásakor még nem tudom számszerűen az idei fészekfoglalásokat.
Mióta intenzívebben foglalkozom a fecskékkel, azóta hiányolom a lovardák fölött rajzó fecskéket. Tavaly a jég azért megtört, a székesfehérvári Kunos lovardában találkoztam füsti fecskékkel egy istállóépület belsejében. Úgy tűnik, a külön bokszok túl világosak és nyitottak a füsti fecskék számára. A korábban már említett székesfehérvári öttusa lovardában sem lett fészkelés, de táplálkozó- és sárgyűjtőhelyként nagyon fontos szerepe van az Alsóvárosban.

Műfészkezés Vértesacsán, avagy Murphy és a fecskék
1. szabály: A fecske nem ott rak fészket, ahol örömmel fogadják, hanem ott, ahol nem örülnek neki.
2. szabály: Ha mégis ott rak fészket, ahol örülnek neki, akkor megtalálja azt a helyet, ahol mégis gondot okoz a jelenléte.
A képen Kulcsár Balázs és a cserép műfészek.

Kulcsár Balázsék vértesacsai szörpmanufaktúrájában éppen a második esemény következett be. Balázsék valódi madárbarátok, a pincelejárójuk falában gyurgyalagok költenek, a visszagyepesedett egykori szántón mezei pacsirták, a gyümölcsfákon odvak lógnak. A gyümölcsök feldolgozóépülete több éven át készült, akkor a füsti fecskék lelkesen be is költöztek. Itt jön az a helyzet, hogy a fecskepelenka csak a fiókák potyogtatása ellen nyújt védelmet, a szülő madarak azonban a bonyolult tetőszerkezetben mindig másutt aludtak. Márpedig ahol élelmiszerfeldolgozás zajlik, ott ez az állapot sajnos nem az igazi...
Balázzsal végül azt találtuk ki, hogy a fecskék eddigi, idén tavasszal lezárt berepülőnyílása mellé, a kilógó szarufákra felteszünk két besarazott cserép műfészket, a harmadikat pedig a borzderes tehenek félig nyitott istállójába helyezte ki. Mindez áprilisban volt, májusban összefutottunk és nevetve mesélte, hogy a fecskék persze hogy mentek a maguk feje után és a műfészkek mellé, valami elektromos csatlakozóra kezdtek építkezni. Hát így van ez...
A besarazott, felszerelt műfészek.


Fecskementés
Az áprilisi emlékezetes bolond idő Hortobágyon ért minket. Ott hó nem esett, a fecskék szemmel láthatóan könnyen átvészelték azt a nehéz két napot, sajnos a Dunántúlon volt pusztulás, éppen a számunkra oly kedves pusztaszabolcsi tehenészetben.
Június utolsó napjaiban a pár naponta érkező zivatarok okoztak nagy bajokat, molnárfecskefészkek szakadtak le több helyen. Fenyvesi Laci Inotán (Veszprém megye) egy művelődési házon mentett fecskéket úgy, hogy a leázott, leesett fészekroncsokból kiszedett élő fiókákat sebtében feltett műfészekbe helyezte be.
Mi ebben az időszakban ismét Hortobágyon tartózkodtunk. Három leázott fészket találtam ugyanazon a délelőttön (vajon hány lehetett a fantasztikus fecskeállományú faluban...?), életben négy majdnem repülős és két tokosodó fióka maradt. Utóbbiakat a madárkórházba vittem el, előbbieket egy a fészek helye mellé felszerelt műanyag dobozkába akartam tenni. A négyből egy sajnos egy zárt udvarra ugrott be. Mivel a másik három hiába kérte az eleséget, inkább dajkaságba adtam őket egy alacsony ereszű házhoz, ahol épp három fészekben voltak már termetes fiókák. Nem tudom, mi lehetett az oka, hogy a szülő, amelyik a földre esett fiókákat még etette, a műanyag dobozban levőkhöz már nem szállt oda.

Fecskebarát iskolák
Erre az időszakra esett a fecskefelmérésünk jutalomosztása részben személyesen, részben postai úton. A legnagyobb örömöt a visszajelzések adták. Van a fecskevédelemnek utánpótlása, és nekünk is vannak még ötleteink, hogy ezt a közösséget még jobban összekovácsoljuk.
Fecskebarátaink Aggteleken...

...Bocskaikertben...

...Csongrádon...

...Hortobágyon...

...Komjáton...

...Nagyhegyesen...

...és Rózsaszentmártonban.

Fecskebarát gondolatok Tápszentmiklósról:
"Sajnálattal láttuk, hogy az évek során nagyon lecsökkent a fészkelőhelyek száma, de még így is elégedettek lehetünk, hiszen az is eredmény, hogy még van ennyi ember, aki nem üldözi el őket. Meglepő módon a négy falu közül a legkisebben találtuk a legtöbb fecskefészket. (...) Számunkra nagyon érdekes volt a feladat, hisz a számlálás során sok új információt is megtudtunk erről a madárról, amiket eddig nem is gondoltunk.    Minden szempontból nagyon megérte elmenni és nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a négy falu lakossága sokat segített ebben a munkában." (Tóth Benedek 7.o.)
"Amikor a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány honlapján megjelent az eredmény, óriási büszkeséggel töltött el, hogy bár nem vagyunk az első három helyezett intézmény között, de megkapjuk a „FECSKEBARÁT ISKOLA” táblát. Az meg különösen büszkeséggel töltött el, amikor megláttam, hogy Győr-Moson-Sopron Megyében mindössze két iskola vett részt a felmérésben. S az egyik a MI ISKOLÁNK! (...) Köszönet a négy település – Győrasszonyfa, Lázi, Tarjánpuszta és Tápszentmiklós – lakosságának, hogy adatokat szolgáltattak gyermekeinknek!" (Kuruczné Borbély Márta)

Hortobágyon méltó környezetbe került az oklevél és a Fecskebarát iskola tábla

Egy remek kezdeményezés szintén Hortobágyról: egy tematikus fecskenapra készült prezentáció kezdőoldala

 És íme még néhány jele annak, hogy az iskolák komolyan veszik a fecskék ügyét...

"fecskebarát Fehérvár"
A második ilyen táblát Róth Ferenc érdemelte ki. Feri Székesfehérvár egyik csodával határos módon megmaradt régi hangulatú utcájában kertészkedik, igazi madárbarát, aki csak a kiscsibéket elhordó szarkával áll hadilábon.
Róth Ferenc a "fecskebarát Fehérvár" táblával.

A ház a nagyszüleié volt, a két fecskefészek nagyon régóta megvan és a füsti fecskék szorgosan járnak vissza évről évre, sőt idén új fészek is készült.
A fecskék a sárga ajtós helyiségben éldegélnek.

Feri megpróbált sárgyűjtőt is készíteni a kertben, de ez az eddigi összes hasonló próbálkozásunkhoz hasonlóan sikertelen maradt. Számomra a tavalyi kudarcok és ez világossá tette: nem tudjuk kitalálni, hogy a fecske hova mer leszállni. Jó példa erre a székesfehérvári "murvás parkoló", ahova a két fecskefaj több tucatnyi egyede jár sárért, szó szerint a parkoló autók között bogarásznak...

Egyéb ügyek, tervek
Korábban esett ITT szó a fecskeparti fészekleverésekről. A számlálások zajlanak, most már nem csak Fejér megyében, hanem a Hortobágyon is. A következő hetekben elvégzem Pátka felmérését.
Ősszel újra megszólítjuk az iskolásokat, erről azonban még korai írni.
A lényeg: jó fecskés év van a tavaszi anomália ellenére is.

2017. június 8., csütörtök

A fecskékért - a nyilvánosság erejével

2017. június 6-án levelet kaptunk Fiala Zsuzsanna lovasberényi madarásztól. Ebben a közösségi oldalról idéz, egy ismerősének az ismerőse kesereg azon, hogy a székesfehérvári Fecskeparti lakótelepen üldözik a fecskéket, leverik a fészkeket. Staudinger Istvánnal (DINPI) gyorsan megbeszéltük a lehetséges tennivalókat. Ő vállalta az esetleges jogi lépéseket, én pedig a sajtónyilvánosságot. A megkeresett médiumok azonnal és igen segítőkészen reagáltak.
Június 7-én reggel Staudinger István megállapította, hogy a fészekleverés időpontja nem bizonyítható, másszóval ezért nem lehet az illetőket előállítani. Úgy fogalmazott, hogy a lakótelepen sok a fecske, akit zavarnak a madarak, azok kiteszik a riasztó szatyrokat és sajnos mindig van pár hülye, aki a fészket leveri.
Délelőtt mi is kimentünk a helyszínre (Székesfehérvár Gerle utca, Rigó utca). Meglepett a valóban sok molnárfecske és a lakott illetve éppen épülőben levő fészkek. Erről a telepről én eddig nem tudtam, a szomszédos Móri útról sosem láttam fecskét. Az állomány nagyságát kb. 25 párra becsülöm.
A megfagyott idő... Egy (véletlenül) elkapott fecskeparti pillanat.

Még 7-én elkészült a cikk a Fejér Megyei Hírlapba S. Töttő Rita tollából. Az írás ITT olvasható, az alábbiakban azt az anyagot másolom ide, amit az újságírónőnek eljuttattam, és amit a cikkhez felhasznált.
A molnárfecske néhány ezer évvel ezelőtt elhagyta a sziklafalakat és az ember lakótársául szegődött. Ennek sokan nagyon örülnek még ma is, állítólag a fecske magyar nép kedves madara. Csakhogy vannak, akik ezt nem így gondolják. Szomorú látni, hogy míg a molnárfecskék az egyik ablakzugban békésen nevelgetik a fiókáikat az embert olyannyira bosszantó rovarokkal, a szomszédban műanyag szatyrok vagy újságpapírcsíkok libegnek, nehogy a madárkák oda merjenek telepedni.Az nagy kérdés, hogy egy szélben libegő nejloncafat mennyivel szebb látvány, mint a fecskék esetleges piszkítása. Az biztos, hogy a fecskeürülék egy természetes jelenség, míg a műanyag zacskó teljesen az ember terméke, ily módon tehát egyeseknek biztosan kevésbé zavaró...Azt látni kell, hogy a fehérvári lakótelepeken (pl. Palotaváros, Víziváros, Széna tér, Fecskepart) több a fecskefészek, mint amennyi a fecskeriasztó. Tehát az emberek többsége örül a fecskéknek, várja őket tavaszonta, boldogan figyeli és mutogatja gyermekeinek a madarak fiókanevelését. Akit pedig zavar a fecske, az inkább akadályozza meg a fészek megépülését, mint hogy később próbálja meg elüldözni a madarakat.És pontosan ez utóbbi történik a környékbeliek szerint a Fecskeparton, a Gerle és a Rigó utcában! Megépült fészek alá akasztott riasztó szatyor és levert fészkek jelzik: egyes embertársainkba nemhogy természetszeretet, de a legelemibb jóérzés sem szorult. A molnárfecske fészke egy kis röpnyílástól eltekintve teljesen zárt. Nem lehet tudni, hogy a fészekben nincsenek –e tojások vagy már kikelt, eleséget váró magatehetetlen fiókák. Ha az ilyen fészek alá szatyor kerül és a szülők nem mernek visszamenni, akkor azzal 4-5 kisfecskét ítéltek lassú kínhalálra. A fészek leverése pedig néhány pillanat alatt ugyanilyen tragikus eredménnyel jár.A természet- és fecskeszerető többség feltehetően képtelen felfogni, hogy ilyen hogyan történhet meg a 21. században. Lefordítható mindez a számok nyelvére, a fecskefészket elpusztítók talán könnyebben megértik: egyetlen molnárfecske egyed (legyen az tojás, fióka vagy kifejlett madár) pénzben kifejezett eszmei értéke 50.000 Ft. A fészekalj elpusztítása tehát negyedmillió forintnyi bírságot jelenthet, amennyiben pedig a lakott fészekhez odakerült az a bizonyos szatyor, akkor joggal vetődhet fel az állatkínzás lehetősége is. A Büntető törvénykönyv alapján két év szabadságvesztéssel büntethető az a gerinces állattal szembeni bánásmód, amely annak pusztulását okozza.A molnárfecske évszázadok óta a városok jellegzetes madara, még tudományos neve (Delichon urbicum) is jelzi, hogy „urbánus” faj. Székesfehérvár az új évezredben sokat tesz azért, hogy élhető nagyváros legyen. Sokan gondolják úgy, hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy szeretettel fogadjuk a csodaszép, rovarfogyasztásukkal felbecsülhetetlen hasznot hajtó, városlakóvá vált fecskéket. Madárbarát fehérváriak! Ne engedjük, hogy néhány ember ostobasága tovább rontson az amúgy is ezer veszéllyel dacoló fecskéink sorsán!
Ugyancsak június 7-én az alábbi rövid írást küldtem el a székesfehérvári Vörösmarty Rádió hírszerkesztőjének, Bóna Évának:
A Fecskeparton lakók jelezték a természetvédőknek, hogy a Gerle és Rigó utca környékén fecskefészkeket vertek le vagy a kész fészek alá szatyrot akasztottak, így a madarak nem mertek visszaszállni. A molnárfecske a városok jellegzetes madara, védett faj, egy egyed, fióka vagy tojás eszmei értéke 50.000 Ft, azaz egy átlagos fészekalj elpusztítása negyedmilliós büntetést vonhat maga után! A fiókák piszkítása ellen ürülékfogó deszkalap felszerelése lehet a megoldás: ez sokkal esztétikusabb, mint egy kiakasztott nejlonzacskó és természetesen a fecskék is háborítatlanul költhetnek tovább a kiválasztott helyen.
A molnárfecske hatalmas mennyiségű legyet, szúnyogot, muslicát és más, számunkra sok bosszúságot okozó repülő rovart fogyaszt. Vidám hangja, szélvészgyors cikázása élettel tölti meg a lakótelepeinket. Az utóbbi években a hagyományos sárgyűjtőhelyek lebetonozása, a vegyszeres rovarirtás és a dél-európai madármészárlás miatt állománya csökkenni kezdett. A meglevő fészkek megőrzésével tehetünk azért, hogy ezek a madárkák még sokáig gyönyörködtessék a fehérvári madárbarátokat.
Vajon az itt lakóknak ez így tetszetősebb??

Június 8-án reggel megírtam egy másik anyagot Székesfehérvár honlapjának, amit a szerkesztő, Bácskai Gergely még 8 óra előtt megjelentetett, szerkesztve ITT olvasható. Ez az eredeti írás:
Kedves fehérváriak!
Annak a néhány száz molnárfecskének a nevében írok, akik évről évre a Ti városotokba érkeznek vissza fiókákat nevelni. Fehérvár a mi otthonunk is. Mi vagyunk azok a kis fekete-fehér tollú, enyhén villás farkú madarak, akik a bérházak közti parkok fölött cikázunk, kapkodjuk a rovarokat, iszunk a Csónakázótó és a Palotavárosi-tavak vizéből, eső után pedig keressük a megmaradt lebetonozatlan helyeket. Ott aztán sarat gyűjtünk és abból építünk fészket az ereszek alá vagy az ablakok sarkaiba.Mindig azt hallottuk, hogy semmi félnivalónk nincs Tőletek, hiszen a fecske a magyar nép kedves madara. Látjuk is néha az ablaküvegen át, amint a lakók mosolyogva néznek minket, mutogatnak minket a gyerekeknek. Néhányan mégsem látnak bennünket szívesen. Ők azok, akik libegő szatyrokat, szalagokat lógatnak ki az ablakukon, nehogy oda merjünk szállni fészket építeni. Szomorúak vagyunk, hogy egyesek ennyire nem örülnek nekünk, de ezzel nincs sok időnk foglalkozni. A levegőben ott röpködnek azok a rovarok, amivel táplálkozunk. Kapkodjuk őket, hogy jóllakjunk, hogy a fiókáinkat felnevelhessük, és persze hogy Benneteket is megszabadítsunk az éjjel kellemetlenkedő szúnyogoktól vagy az ételre rászálló legyektől.Amikor tavasszal hazaindulunk Afrikából, sok veszély leselkedik ránk. Átrepülünk a hatalmas Szahara és a végtelennek tűnő Földközi-tenger fölött, Máltán és Olaszországban lövések dörrennek, sokunk holtan zuhan alá, de a szerencsések suhannak tovább észak felé, már alig várva, hogy a hatalmas mezőföldi szántók után a szelíd dombok lábánál megpillantsuk ősi otthonunkat, Székesfehérvárt. Vannak, akik a Videoton épületein vagy más ipari parkban élnek, sokan a Palotaváros házaira térnek haza, költenek molnárfecskék az Öreghegyen, a Vízivárosban, a Széna téren, a legvidámabbak azonban mindig mi vagyunk, akik a Fecskeparti lakótelepre érkezünk. Mindig büszkélkedünk vele, hogy még lakóhelyük neve is arról árulkodik, milyen szeretettel fogadnak minket a fehérváriak. Milyen szörnyű, hogy idén tavasszal éppen a fecskeparti fecskék váltak néhány ember ellenségévé!A Rigó és a Gerle utcában néhány helyen kalapáccsal levert fecskefészkek szomorú nyomát látni. Mennyi munka volt pedig megépíteni ezeket...! Hány kilométert kellett repülni egyenként a másfélezer sárgombóccal, hogy elkészüljön a gömbölyű, biztonságosnak hitt fészek, ami aztán egy pillanat alatt elpusztul és a mélybe zuhan. Jó esetben üresen, rossz esetben tojásokkal, fiókákkal együtt. Más emberek a már kész fészek alá akasztottak műanyag szatyrot, ami még szörnyűbb. A fecskepár napokig röpködött kétségbeesetten, de a libegő nejlontól nem mertek visszaszállni. Ha már volt a fészekben tojás vagy fióka, azokra itt is biztos pusztulás várt.Szomorú sorsú társainknak új helyet kell keresniük, ahol remélhetőleg szeretettel fogadják őket. Az új fészek építésének munkái, majd a fiókanevelés hatalmas feladata előbb-utóbb elfeledteti a szörnyű veszteséget, Ti azonban ne feledkezzetek el róla! Ha valaki nem szeret bennünket, ám „díszítse fel” az ablakát műanyag cafatokkal. De ha már fészket építettünk, akkor próbáljon legalább nyár végéig együtt élni velünk. Az ürüléknyomok sem sokkal csúfabbak, mint a műanyag szatyrok és a levert fészek szomorú roncsai.Egyébként védett madarak vagyunk, egyedenként 50.000 Ft eszmei értékkel. De mi abban a reményben térünk vissza Hozzátok évről évre, hogy nem a várható büntetéstől és bírságtól félve nem emeltek ránk kezet, hanem a természet iránti tisztelettől hajtva. Sokan úgy tartják, a fecske szerencsét hoz arra a házra, ahova fészket épít. Szeretnénk hinni, hogy nekünk nem balszerencsés, ha Fehérvár az otthonunk.
Egy molnárfecske

Épülő fecskefészek. Vajon maradhat majd itt...?


Úgy vélem, nem lehet eleget beszélni a fecskékről, védelmükről, jelentőségükről. Különösen igaz ez akkor, ha ilyen szomorú aktualitás is van. A felháborodás a helyi madárbarátok részéről kézzelfogható, reméljük a nyilvánosság visszatartja az elkövetőket a hasonló tettektől. Egy tavalyi esetben (talán rosszul értelmezett korrektségből) még azt sem tudtuk meg, hogy melyik településen vertek le fiókás fecskefészket (ITT olvasható). Jómagam azt tartom az akció legfontosabb elemének, hogy most az utcanevek is nyilvánosak lettek.
Én a fehérvári tapasztalatok alapján biztos vagyok abban, hogy a döntő többség fecskebarát. Bízzunk benne, hogy az ilyen figyelemfelkeltő akciókra egyre kevésbé lesz szükség.


2017. június 3., szombat

Mezőföldi szikes tavak V. - Egy szép májusi nap

Halmosi János neve ismerősen csenghet azoknak, akik elő-előveszik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madártani Tájékoztató című, 1977 és 1995 között létező újságjának példányait. De felbukkan a neve Radetzky Jenő Madarakról tájakról Fejér megyében című könyvében és szép emlékeket őriz róla megannyi fejéri madarász. A Hanságból származik madár- és természetszeretete gyermekkorából ered. Fiatalon került a családjával Székesfehérvárra, szabadidejében lelkesen kutatta a helyileg is közeli fehérvári Sóstót és a város környéki élőhelyeket, a túrákra sokszor Róbert fia is elkísérte. Az MME megalakulásakor természetesen ő is tag lett, így volt módja megismerkedni Fejér megye számos ismert madarászával. Nagy szeretettel emlegette például Szabó László Vilmost, akinek szállást is nyújtottak, ha Laci bácsi Fehérváron tartott vetítést.
Jani bácsi az 1980-as évek elején egy helyi csoporti átszervezés nyomán lett a székesfehérvári csapat titkára. Nagy részt vállalt abban, hogy a helyi csoport élére került a botanika és ornitológia iránt egyaránt érdeklődő Vörös László Zsigmond. Beadványokkal alapozták meg a székesfehérvári homokbánya országos védelmét, valamint minden követ megmozgattak a Sóstó védelméért is, akkor még sikertelenül. (Nehéz ma elképzelni, de komoly vadászatok zajlottak akkoriban ott...) Írt etológiai (réti cankó, rozsdástorkú pityer, sárgarigó, mezei veréb) és faunisztikai (gulipán, gyurgyalag) cikkeket egyaránt, sőt rózsás flamingó felbukkanásáról is hírt adott.

Halmosi János cikke a Madártani Tájékoztató 1985. július-decemberi számában.

Ebben az időszakban Fejér megye még sok felfedeznivalót tartogatott a lelkes terepmadarászoknak. Így került sor a Sárvíz-völgy északi részeinek kutatására is, az Abától északra levő szikesek eme kirándulások nyomán váltak szakmai körökben ismertté. A túrákon részt vett szinte gyerekfejjel a fejéri természetvédelem ismert alakja, Staudinger István. Később további, ma ugyancsak ismerősen csengő nevek kerültek kapcsolatba Jani bácsival: Hollósi Zoltán természetfotós, vagy az MME Fejér megyei helyi csoportjának előző és jelenlegi elnöke, Fenyvesi László és Lendvai Gábor. Halmosi János a nyolcadik x-ben is jó egészségnek örvend, feleségével a város szélén él, négy unoka büszke nagypapája.
Jómagam a Madártani Tájékoztatóban találkoztam a nevével; boldogan olvastam, hogy a felsőszentiváni Sóstóról és Fényes-tóról van archív madártani feljegyzés. (Radetzky Jenő ugyanis a könyvéből teljesen kihagyta az abai szikeseket!) Staudinger Istvánnal éppen ezeknél a tavaknál madarásztunk 2015-ben, amikor Halmosi János neve szóba került. Tőle tudtam meg, hogy Jani bácsi ma is Fehérváron él. 2017 januárjában felkerestem őt otthonában és beszélgettünk egy órácskát a régi időkről és természetesen szívügyemről, a szikes tavakról. Akkor ajánlottam fel, hogy tavasszal szívesen kiviszem autóval madarászni ezekre a helyekre.
Ezt az ötletet lelkesen fogadta dr. Flesch Márton. Marci egy Tác melletti tanyán, Fövenypusztán tartja lovait és hetente lelovagol a gyepek mozaikján Abáig vagy akár Soponyáig. Eme túrák során elkezdte foglalkoztatni egyrészt a színpompás, ismeretlen növényvilág, másrészt a kis szikes tavak. Céltudatos kutatómunkába fogott, védett növények sokaságát ismerte meg, a szikesekkel kapcsolatos internetes búvárkodása során pedig rátalált honlapunk bejegyzéseire. Azóta szoros munkakapcsolatban állunk, nagyrészt Fövenypuszta természeti értékeinek megóvásán dolgozunk gőzerővel, de a szikes tavak kérdése is folyamatosan napirenden van. Természetesen örömmel jött ő is a kirándulásra.
Végül külön-külön lelkes volt három régi ismerős, a Jani bácsit évtizedek óta ismerő Staudinger István, Fenyvesi László és Lendvai Gábor, már "csak" meg kellett szervezni, hogy mindenki ráérjen. Harmadik nekifutásra sikerült is, 2017. május 29-én már nem állt az utunkba sem ballagás, sem egyéb hátráltató tényező.
A felsőszentiváni Sóstónál: balról jobbra Fenyvesi László, Lendvai Gábor, Staudinger István, Halmosi János és a Kowa TSN-823

A kirándulás többcélú volt. Nyilván a legfontosabb az volt, hogy Jani bácsi újra lássa a szikes tavakat, melyek idén tavasszal nagyon szépek. De nagyon izgalmas volt az a rögtönzött természetvédelmi kerekasztal is, amit a három meglátogatott tónál tartottunk. E sorok írásakor már szinte készen van a levél, amit a két felsőszentiváni szikes tó tulajdonosának, az Agro-Aba kft ügyvezetőjének fogalmaztunk. Ami abban a levélben áll, az nagyrészt ott született a tópartokon.
Lendvai Gábor, dr. Flesch Márton és Halmosi János a Fényes-tó északi partján. Középen fátyolos nőszirom kéklik.

A felsőszentiváni Sóstónál három bütykös ásólúd, legalább 15 gulipán, bíbicek és piroslábú cankók fogadtak bennünket. A Fényes-tavon récék, szárcsák úszkáltak, az északi parton megcsodáltuk a védett virágokat (tarka- és fátyolos nőszirom, érdes csüdfű). Végül elmentünk a sárkeresztúri Sárkány-tóhoz. 
Halmosi János, Staudinger István és Fenyvesi László a Sárkány-tónál.

A tó szigetét sok-sok éve Fenyvesi László és Staudinger István építtették. Ha a vízállás megfelelő, ez nyújt biztos költőhelyet azoknak a madaraknak, amelyek költése a kopár parton nagyrészt tönkremegy. Idén valami elképesztő sűrűségben kb. 40 (!) pár gulipán költ a szigeten, hozzájuk csapódva gólyatöcsök kotlanak. 
Már ez a látvány is nagyon kellemes, bár távoli a kép. Május 13-án így nézett ki a sziget...

...május 29-én sokkal közelebbről, napos időben pedig így.

Természetesen sok a teendő, terjed a nád, a tó keleti partvonalának legeltetése megoldásra vár, de a Sárkány-tó ezen a délelőttön valami elementáris erővel mutatta be, micsoda páratlan természeti kincs. Köszönjük Halmosi Jánosnak, hogy megosztotta velünk tapasztalatait. Ha a tavak nem száradnak ki nyár végéig, akkor lehet hogy augusztusban is megismételjük a közös bejárást, akkor már a vonuló fajokra összpontosítva.
Ez a gulipán nem volt tőlünk elragadtatva...